Viking sírt talált a kertjében egy norvég házaspár

Egyéb

Viking kori sírra és kardra bukkantak Norvégiában egy ház bővítése közben – adta hírül a National Geographic az Arkeonews beszámolójára hivatkozva.

Mint írják, Oddbjørn Holum Heiland és felesége, Anne a házuk mögött kezdett ásni, majd a fű és a felső talajréteg eltávolítása után a férfi először egy hosszúkás követ, majd egy vasból készült, kardszerű tárgyat talált. Elkezdett gyanakodni, hogy a kő valamiféle sírkő lehetett, internetes keresés után pedig talált a leletéhez hasonló kardot, ezért értesítette a szakembereket.

Joakim Wintervoll régész, Agder megye önkormányzatának munkatársa, illetve Jo-Simon Frshaug Stokke, az Oslói Kultúrtörténeti Múzeum kutatója azonosították, hogy egy viking sírról van szó. A kard végül két darabban került elő, a teljes tárgy mintegy hetven centiméter hosszú, a penge legszélesebb részén öt centiméteres, korát 1100–1200 évre tették a szakértők.

Fotók: Joakim Aalstad Wintervoll