Az idei pokoli nyár után maradt vajon még valaki az országban, aki kétkedik a klímaváltozásban? Valószínűleg csak az, aki egy légkondis bunkerben húzta meg magát, ahová még a híradások sem szivárogtak be. Mert bár az olimpia, az infláció és az egészségügy helyzete még mindig több kattintást hoz, azért egyre nagyobb teret kap a médiában is az ökológiai válság tárgyalása. Azon belül is a disztópikus jövő lefestése: újabb és újabb szakértők kongatják a vészharangot és rémítik a népet, hogy már végleg vége, semmi sem menthet már meg magunktól, és biztosan rohanunk az összeomlásba.
Takács-Sánta András biológus, humánökológus a józanabb hangok közé tartozik, a Világeleje – A jó élet keresése az ökológiai válság korában című új könyvében is arra int, ne higgyünk a világvége nagyköveteinek, akik a Mad Max-világ eljövetelét hirdetik. Bár nem tagadja, hogy a helyzet minden korábbinál súlyosabb, arra is felhívja a figyelmet, hogy senki nincs az összes tudás birtokában: az ökológiai válság sokkal komplexebb annál, hogy egy személy, szervezet vagy akár a legfejlettebb modellek és eszközök előre tudnák jelezni a biztos jövőt. Így a várható kimenetelekről csak sejtéseink lehetnek, kész tényként tálalni őket felelőtlenség. Sőt mi több, a borúlátó jóslatok akár önbeteljesítőek is lehetnek, megbéníthatják az embereket, így érdemes velük csínján bánni.
Takács-Sánta szerint a jövőtől nem félni kell, hanem alakítani azt. Könyvében bevezeti a cselekvő remény fogalmát, ami azt jelenti, hogy a változás nem elérhetetlen, ha hajlandóak vagyunk tenni érte. Az optimizmus és pesszimizmus kérdései helyett inkább a felelősségvállalásra és a közösségi cselekvésre helyezi a hangsúlyt.
A könyv struktúrája különleges, mikroesszék formájában íródott, melyek könnyen emészthetők, mégis mély gondolatiságot hordoznak. Az író úgy véli, hogy civilizációnk válsága nemcsak katasztrófaként fogható fel, hanem lehetőséget is nyújt arra, hogy új, fenntarthatóbb utakat keressünk. Az ökologikus életmód nem a lemondásról szól, hanem a minőségibb, tartalmasabb élet megéléséről, ahol több időt szentelhetünk a lényeges dolgoknak.
A disztópikus kimenetelek helyett az utópiák felé fordulást javasolja. Az általa ajánlott utópiák viszont nem légvárak, hanem olyan pozitív társadalmi víziók, amelyek mérceként szolgálnak a világ megváltoztatásához. A szerző szerint az utópiák azért fontosak, mert irányt mutatnak a társadalomjobbító cselekedetekhez. Kiemeli, hogy a vágyott világ elérése érdekében közösségeket és hálózatokat kell alkotnunk, alulról építkezve, és ehhez mindenki hozzáteheti a magáét.
A Világeleje így nem csupán egy elméleti értekezés az ökológiai válságról, hanem gyakorlati útmutatást is ad a változások előmozdításához. Takács-Sánta hangsúlyozza, hogy a fenntartható társadalom megteremtéséhez nem elegendő a jelenlegi struktúrák kizöldítése, hanem egy új alapzatot kell kialakítani, amely demokratikusabb, igazságosabb és mértékletesebb. A szerző bátorít arra, hogy a fantáziánkat használva képzeljük el, milyen világban szeretnénk élni, és hogy milyen lépések szükségesek ahhoz, hogy a vágyott világot közelebb hozhassuk magunkhoz.
Óva int a technooptimizmustól: szerinte a hi-tech megoldások nem fogják megoldani civilizációs problémáinkat, és csak mértékkel kellene beengedni az életünkbe őket. Ugyanakkor a kudarcok eltűrésére is buzdít, és Lányi András szavait idézi:
Szerinte annyira sosem lesz rossz, hogy ne jöhessen még rosszabb, így mindig találhatunk okot arra, hogy a helyes irányba tegyünk lépéseket. Azt ajánlja, hogy a villámgyors megoldások helyett távolabb tekintsünk, és türelemmel, de kiapadhatatlan szorgalommal tegyük a dolgunkat.
És lehetőleg ne egyedül, hanem közösségekbe tömörülve, így egyrészt elkerülhetjük a járványszerű elmagányosodást, másrészt sokkal hatékonyabban tudunk cselekedni összekapaszkodva másokkal. Energiáinkat ezért ne a kétkedők meggyőzésére fordítsuk, hanem azokhoz kapcsolódjunk, akik már felismerték a változtatás szükségességét. Az ökológiai fordulathoz ugyanis nincs szükség a többségre, bármikor eljöhet az a pont, amikor az apró tettek összeadódnak és hatalmas átalakulás indul el.
Takács-Sánta András Világeleje című könyve egy igen fontos és már nagyon várt hozzájárulás az ökológiai diskurzushoz, amely nemcsak a kihívásokról beszél, de a lehetőségeket is kiemeli. A cselekvő remény üzenete különösen inspiráló, és arra ösztönöz, hogy ne csupán passzív szemlélői legyünk a folyamatoknak, hanem aktívan részt is vegyünk a változásokban. Mert a jövőnk, ahogy a szerző hangsúlyozza, a saját kezünkben van.
A Világeleje – A jó élet keresése az ökológiai válság korában című könyv a Gingko Kiadó gondozásában jelent meg. Érdemes a könyv végén található forrásokat, olvasmányokat is átböngészni, amelyekben a szerző további, a témába vágó cikkeket, könyveket ajánl. Elindította a Világeleje hírlevelet is (erre feliratkozni a takacssanta@gmail.com címen lehet), amelyben időről időre a könyvben olvasható mikroesszékhez hasonló írásokat közöl.
Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu
