Wes Anderson egzotikus meséjét Rejtő Jenő is megsüvegelné
Amikor a természetbúvár egy apácáról fantáziál: az összetéveszthetetlen stílusú rendező A föníciai séma című filmjében egyik egzotikus országból utazunk a másikba, sőt, nemegyszer a legtitokzatosabb helyre, a mennyországba is eljutunk – oda, ahová egyszerű halandó be sem teheti a lábát. A mozi mégsem a Szent Grál, még csak nem is Liesl (Mia Threapleton) novícius apáca designer rózsafüzére körül forog.
Még csak nem is Zsa-Zsa Korda (Benicio del Toro) tárgyalásokon előkerülő kézigránátjai, hanem a közönséges, az építőiparban használatos washable szegecsek körül forog, amelyek piacra kerülését élénken figyeli a tőzsde. Gondolhatnánk azt is, hogy a Wes Andersonra jellemző szétdarabolt fejezeteket jelképesen ezek a szegecsek és a narratív lendület tartják össze. De ha elfogadjuk, hogy a történet egy mese, amelyben remekül megfér a természetbúvár CIA-ügynök, a katolikus egyház diplomatái, maga a Jóisten, szélsőbalos gerillacsapat és egy arab herceg, akkor nyilvánvaló lesz: hiába a mélyállamra utaló metaforák és üzengetés Trumpnak, a film egzotikus mese, amelyet Rejtő Jenő is megsüvegelne.
A család norvég nevelője, a rovarkutató Bjorn Lund (Michael Cera) szerelmes lesz Lieslbe (Mia Threapleton), akinek apácadressze inkább a psychobilly pin-up esztétikájához áll közel, mintsem Franco Zeffirelli keresztény világához. Már a nyitójelenetből kiderül, hogy a történetet nem kell komolyan vennünk. Zsa-Zsa Kordának, az ötvenes évek szélhámosának különös érzéke van a repülőgép-szerencsétlenségek túléléséhez.
A felütésben éppen a hatodik ellene tervezett légi merényletet ússza meg. Korda ráeszmél, hogy nem lesz még egy élete, ezért kijelöli az örökösét. Bár van kilenc örökbe fogadott fia, ő vér szerinti lánya, Liesl mellett dönt, aki történetesen apáca, és nem foglalkozik olyan semmiségekkel, mint műkincsekből, ingatlanokból, profitábilis cégekből álló milliárdos vagyon, mert számára nem elítélhető módon fontosabb a Szentlélekkel való betöltekezés.
Persze mi, magyarok nem tudunk elmenni a film névmágiája mellett, hiszen Korda bizonyára utal a Pusztatúrpásztón született Korda Sándorra, aki olyan világhírű filmeket dirigált, mint A bagdadi tolvaj (1940) vagy a Tökéletes idegenek (1945), de a mozi bonyolult – részint képzőművészeti – utalásrendszerében felismerni véljük Kertész Mihály Casablancáját, vö. Marseille Bob (Mathieu Amalric) éjszakai klubjának jelenetével.
Nem lehetnek véletlenek az utalások, főleg azután, hogy az egyik legjobb Wes Anderson-filmnek A Grand Budapest Hotel volt a címe. A mértani pontossággal szerkesztett képi kompozíciók világában még a dzsungel és a kukoricás sem hat természetesnek, a film gesztusrendszere hol egy dadaista burleszkre, hol a hatvanas évek musicaljeire emlékeztet.
A fürdőszobai enteriőrökben is verhetetlen Anderson babaházakra emlékeztető art deco díszletei ezúttal visszafogottak, a tónusok közel sem olyan harsányak, mint amilyen A Grand Budapest Hotel díszletezése volt.
A film nagyvonalúan kezeli a szereplők lélektani dinamikáját. Az apácaéletre vágyó Liesl megveti apját, még az is felmerül benne, hogy ő ölte meg az anyját, Zsa-Zsa mégis könnyedén rábeszéli, hogy kísérje el egy veszélyes utazásra, melynek során a szélhámos apa szokás szerint becsapja a fél világot, miközben cipősdobozokban őrzött, jól felépített, de a nézők számára követhetetlen üzleti tervet hajtanak végre. Mert maga a föníciai terv nem más, mint egy fiktív, majdhogynem mesebeli közel-keleti ország gazdaságának bányászati, szállítási és halászati vállalkozásai rabszolga-munkaerővel történő kizsákmányolása.
Nos, ez még könyvben is unalmas lenne, nemhogy filmen, így aztán Anderson hozza a bőröndmatricák esztétikáját, hogy elmagyarázza a grafikonokat, a csapszegek hatását az építőiparra, és hozzá kapunk néhány közgazdasági varázsigét. De az art decós fontok és logotípiák csak arra jók, hogy hitelesítsenek egy szélhámosfilmet, amelynek pont a tőzsdei hírekre van a legkevesebb szüksége.
Így aztán a filmnek van egy filozófiai-vallástörténeti aspektusa is, amely nem épül meg a maga teljességében, mert minden színész ugyanabban a komikus regiszterben hozza a kötelezőt, és ezek a filmet inkább a vígjátékok világához kötik. Tanulság: az oligarchák közötti kétes bizniszek helyett a legjobb befektetés, aminek még a mennyországban is komoly hozama van, mégis a család.
