A youhu csatakiáltás, üdvrivalgás, ováció. Az amiatt érzett öröm, hogy a hazai fiatal kortárs képzőművészet egyre markánsabban jelenik meg a nemzetközi szcénában is. Az Y generáció alkotói közül ugyanis kapásból fel tudjuk sorolni tizenöt-húsz olyan alkotó nevét, akik komoly külföldi sikereket könyvelhetnek el. Rendszeresen állítanak ki nívós helyeken, nemzetközi díjakat nyernek vagy külföldi galéria képviseli őket.
Különleges ez a pillanat, amit Rieder Gábor és Sárvári Zita megérzett. Megkeresték Kieselbach Tamást, hogy közösen létrehozzák azt a kiadványt, amelyből 43 fiatal magyar művész pályáját, alkotói nyelvét és néhány munkáját lehet megismerni. A cél egyértelmű: az Y generációs művészek nemzetközi piacra való kijuttatása. A Youhu katalógusa nem légüres térbe érkezik, hiszen a nemzetközi színtéren számos best of műfajú kiadvány létezik. Például a Vitamin-kiadványok, amelyek adott szcénák legjobb alkotóit veszik sorra.
Rieder és Sárvári egy-egy nagy művet válogatott be a kiállításra a kötetben szereplő alkotóktól.
Elsőre azt gondolnánk, hogy a galéria tereiben eklektikus kavalkád vár majd, hiszen 43 alkotó 43-féle nyelvet beszél. Ám belépve úgy érezzük, hogy alkotásaik bizonyos szempontok alapján összekapcsolhatók egymással, alkotói nyelvükben párhuzamosságok lelhetők fel.
Az első benyomásunk az, hogy az Y generáció alkotói bevállalósak. Bátrak. Fesztelenek.
Munkáik vagányak, lazák, könnyedek. Látszik, hogy a harmincas generációban már semmiféle görcsösség sincs az alkotásra vonatkozóan, mernek új és szokatlan dolgokat kipróbálni. Elég tökösek ahhoz, hogy ne felüljenek a trendekre, hanem maguk teremtsék meg őket.
És bár elég elszántak ahhoz, hogy saját utat tapossanak ki maguknak, a sok csapás mégis összeér egymással, keresztezi egymást vagy egymás mellett fut. Mivel az alkotók egyazon térben és időben élnek, munkáik hordoznak valamit a Zeitgeistből.
Az egyik domináns irány az archaizálás, az ősi gyökerekhez való visszatérés, az örök emberi minőségek és szerepek vizsgálata.
Tranker Kata a modern értelemben vett művészetfogalmat teszi kérdésessé: nagyléptékű papírmasészobra a l’art pour l’art előtti tárgyalkotást mímeli, emberszerű majomfigurája a humánum hagyományos fogalmát kérdőjelezi meg. Moizer Zsuzsa képe a női identitáskeresés intim hangulatú kompozíciója. Érdekes e lágy mű mellett Dallos Ádám forró, expresszív munkáját látni, hiszen bár a formanyelvük és az intenzitásuk eltérő, mindkettő a nemi szerepek problematikusságára mutat rá.
Dallos maszkulin kompozíciójára rímel Kiss Adrian dunyhája, mindkét mű erősen a testiségről szól. Kiss fétisjellegű szobra egyszerre idézi meg a motorok durva, agresszív, futurisztikus formanyelvét és hordozza magán a népművészeti textilek finomságait.
Sok alkotás foglalkozik azzal, hogy a digitalizáció hogyan hat a képalkotásra.
Batykó Róbert festményének felső mezője a digitális képernyők homogén ábráit idézi, alsó mezőjében pedig a fenti szituáció festőgéppel elkent, „festőivé varázsolt” szellemképe látható. Azért izgalmas, mert ember és gép viszonyát kapargatja meg. A felső mezőbe tökéletes pontossággal megalkotótt, digitálisnak ható képeket fest, az autonóm festői gesztus pedig egy általa létrehozott eszköz, gép műve. Ember és gép viszonya a téma Keresztes Botond festményén is. A robottá alakult és sportcipőt viselő kentaurok szürreális látványt nyújtanak.
És ha már szürrealitás: a Youhu kiállításon számos olyan mű szerepel, amelyek remekül beszélik ezt a nyelvet.
Kárándi Mónika festménye olyan, utópisztikus tájat vizionál, amelyen az élő és az élettelen dialektikája domináns. A burjánzó, tekergő formák növényekké állnak össze, amelyek sivatagos tájban próbálnak túlélni. Barabás Zsófia képén a színmezők organikus képtestet alkotnak. Szürreális, álomszerű kompozíció ez, amelyben a mikroszkopikus a makroszkopikussal, az absztrakt a figurálissal találkozik.
Ha az absztrakt vonalon haladunk tovább, érdemes kiemelni Bernáth Dániel képét, ami a természeti és a geometrikus formák fúziójaként is értelmezhető.
A farostlemezen megjelenő színfoltok antropomorf képpé állnak össze, de a látvány folyamatosan destruálódik. Szinyova Gergő is sok szálon kötődik az új absztrakt tendenciákhoz. Itt kiállított festményén egyszerűsített fejmotívum látható, amely fekvő pozíciója és kontextusnélkülisége miatt elbizonytalanítja a befogadót.
Van egy, az Y generáció alkotóira jellemző, izgalmas irány: a naiv művészetből való inspirálódás.
Erményi Mátyás erősen rajzos munkája a rajzfilmek kedvességét idézi, a gyermeki perspektíva azonban csak látszat. A fa törzsén megjelenő szomorú arcok, valamint a háttér feketesége közelgő vésztől való félelemre utal. Egyszerre cuki és melankolikus Bozó Szabolcs műve. Az elmúlt gyerekkor iránti nosztalgia lengi be, és a felnőttek világának nevetségességére mutat rá.
A kiállítás egyik legizgalmasabb terme a „horrorszoba”. Ide olyan munkák kerültek, amelyek az emberben lakozó démoni minőségeket láttatják.
A Borsos–Lőrinc alkotópáros, Borsos János és Lőrinc Lilla apokaliptikus vízióban parafrazeálja a Dániel próféta könyvének ötödik fejezetéből származó mondatot, a Megmérettettél és könnyűnek találtattált. Darkos alkotásuk még démonikusabbnak hat Cséfalvay András The Moons of Pluto című videómunkája mellett, amelynek disztópikus világa egyszerre melankolikus és félelmet keltő.
És amikor már azt gondolnánk, hogy ez a pokoli terem a Youhu csúcsa, újabb térbe lépünk, ami az abszolút kedvencem lett. Ide főként olyan munkák kerültek, amelyek a klasszikus táblakép jelenségét kérdőjelezik meg.
Kristóf Gábor például ipari festékkel salgópolcokat fest le, majd húz össze úgy, hogy a végeredmény klasszikus geometrikus absztrakt műként hasson. És bár megteremti az illúzióját, egyidejűleg le is rombolja, oly módon, hogy üvegszállító állványra installálja, ezzel alkotásának tárgyjellegét hangsúlyozza.
Hasonlóan indusztriális Nemes Márton munkája, amelynek kerete egy expresszív festmény gesztusait mutatja fel, míg a konkrét képtér fényes, irizáló üveglap. Ám a keret és a kép is hiányos: a keret nem fut teljesen körbe, az üveglapból pedig különféle méretű szilánkok vannak kivágva. Fragmentáltságuk a hagyományos festmény érvényességét kérdőjelezi meg.
Keresztes Zsófi kipöckölt szemet ábrázoló munkáját sem lehet kihagyni, ha a csúcspontokról van szó. Üvegmozaikokból felépített szobra a szürreális vonulatba illeszkedik, ám mély tartalmi vonatkozásai miatt a lírai munkák közé sorolható. Nagy kedvencem még Szabó Menyus destruált fejszobra, ami egyszerre kérdőjelezi meg a klasszikus szobrászat időtállóságát és reflektál a személyiség képlékenységére, folyamatos alakulására. Ez a kék fényű mű azért is izgalmas, mert roncsoltsága ellenére többféle arcot láttat.
A Youhu című kiállítás augusztus 15-ig látogatható a Kieselbach Galériában, a katalógus megvásárolható.
Fotók: Biró Dávid, a Kieselbach Galéria jóvoltából
