Zene

Dal- és klippremier: cserihanna huncut ódája az idősekhez

„A Bácsi című dalt egész egyszerűen a bácsik iránt érzett töretlen szeretetem és tiszteletem ihlette” – meséli cserihanna új dal- és klippremierje kapcsán.

Négy magyar előadó az európai tehetségek listáján

Co Lee, a Freakin' Disco, iamyank és Perrin is felkerült a feltörekvő európai előadók 100-as listájára, amelyet a Független Zenei Vállalatok Szövetsége (IMPALA) állított össze.

Ne csak másokkal legyünk őszinték! – Beszélgetés Oláh Ibolyával

Gyerekként tizennégy nevelőotthonban és két nevelőszülőnél fordult meg, mégis mindig volt miből erőt merítenie, hogy a nehéz helyzetekben is talpra álljon. A tavasszal megjelenő új lemeztől az általa működtetett szívpanasz-irodáig sok mindenről szót ejtettünk.

Önismereti utazás a káosz folyóján: itt a perpētuum új dala és klipje

Első magyar nyelvű EP-jük előfutárát izzítja a perpētuum: animációs videóklippel debütál a Délibáb, amellyel a zenekar egy sodró lendületű, hol chilles, hol felkavaró jazzhop-utazásra invitálja a hallgatókat.

Világszínvonalú művészektől tanulnak a Snétberger MasterClass diákjai

Nemzetközileg elismert hazai és külföldi előadók, David Friedman, Farkas Róbert és Balázs Ádám tartanak workshopokat a Snétberger MasterClass Program diákjai számára – közölte a Nemzeti Tehetség Program kedden.

Az amerikai könnyűzene mindenese: Quincy Jones

Quincy Jones kilencvenéves. Hét évtizedet felölelő pályafutása során dolgozott zenekarvezetőként és szólistaként, volt hangszerelő, dalszerző, producer, filmzeneszerző, írt könyveket, forgatott filmeket és televíziós sorozatokat.

„A zárak feloldásához csak a jó kulcsokkal kell próbálkozni!” – Paár Julcsi énekes, zeneterapeuta a Kerekutca mesejátékról

A Kerekutca nézői egyszerre csöppennek bele múltszázadbéli, szerelmes zenés mesébe és saját családtörténetük pillanataiba. Paár Julcsi zenész- és táncostársaival érzelemdús élményterápiát valósít meg a színpadon. Minden perce varázslat – felnőttek számára is!

„Próbálom úgy alakítani a rólam kialakuló képet, hogy önálló zenei jelenségként, identitásként tekintsenek rám” – interjú Nóvé Somával

Nóvé Soma legutóbb 2022 decemberében jelentkezett új zenei anyaggal, akkor adta ki az év egyik legjobb albumát Mordái nevű zenekarával. Korábbi fő formációja, a Middlemist Red azonban néhány hete felfüggesztette működését. Előbbi sikeréről és utóbbi zátonyra futásáról is kérdeztük őt.

Itt a Budapesti Fesztiválzenekar jubileumi évadának teljes programja

Negyvenedik születésnapját ünnepli a 2023–2024-es évadban a Fischer Iván vezette Budapesti Fesztiválzenekar. Varázslatos koncertekkel, vadonatúj bérletekkel, változatlan minőséggel és lelkesedéssel várják közönségüket a jubileumi évadban is.

„Tökéletes perceket gyűjtögetek” – Körmendy-Ékes Judit a Liszt Ferenc Kamarazenekar jubileumáról

Stratégia, piac, termék, üzlet – a Liszt Ferenc Kamarazenekar muzsikusai az utóbbi években gyakran találkoznak e szavakkal munkájuk során. 2020-ban Körmendy-Ékes Judit vette át az együttest működtető Kamarazenekari Alapítvány elnöki tisztét, művészeti vezetőként Várdai István állt a zenekar élére.

Új lemezzel jelentkezik Farkas Gábor

Áprilisban jelenik meg a zongoraművész legújabb albuma, amelyen Chopin mindkét zongoraversenyének felvétele hallható a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának közreműködésével, Vásáry Tamás vezényletével.

Kórusfanatizmus Debrecenben – beszélgetés Kocsis-Holper Zoltánnal

A Kodály Kórus vezető karnagya Sopronból indult, majd Budapesten át csaknem három éve került Debrecenbe. A vidéki adottságoknak elsősorban az előnyeit látja, a világbéke jellegű óhajok helyett reális célokat fogalmaz meg, és szisztematikusan építi a legnépesebb vidéki város kóruskultúráját.

Szenvedély, irónia, virtuozitás – Szergej Prokofjev

Még egészen kis gyermekként szeretett bele az operába, amikor szülei elvitték a Csipkerózsika, az Igor herceg és a Faust előadására. Tízévesen már írt két operát, ezeket anyja kottázta le.

Hat koncert, amit nagyon várunk az idei Veszprém Blues Fesztiválon

Április 13–16. között rendezik meg a Veszprém Blues Fesztivált, amelyet a térség legfontosabb blueseseményeként tartanak számon. Idén nemzetközileg elismert előadók adják egymásnak a mikrofont Veszprémben, de képviselteti magát a magyar blues színe-java is. Alább szemlézzük a programkínálatot.

Tehetség és odaadás – Jeney Zoltánra emlékezünk

1943. március 4-én született Szolnokon Jeney Zoltán Kossuth-díjas zeneszerző, a kortárs magyar zene kiemelkedő alakja.

Fesztivál Akadémia Budapest – Amikor a zenei világ a fővárosra figyel

A Fesztivál Akadémia Budapest (FAB) eseményeire érkező világhírű művészek szokás szerint professzorként is szereplői lesznek a fesztiválnak, valamennyien legalább három intenzív napon át tanítanak július 14. és 23. között.