Énekesként és zenetörténészként is aktív vagy, ami érthető, ha már a családban is a zenéé volt a főszerep. Mondhatjuk, hogy belenőttél a zenei életbe, ahogyan Bach vagy Mozart?
Szüleim ?hangzó? közegéből természetes módon fejlődött ki a zenei érdeklődésem. Ők soha sem erőltettek, de minden lehetőséget megadtak: ötéves koromtól zongora- és németórákra járattak. Eleinte csillagász szerettem volna lenni, és a festészet is vonzott. Amikor viszont választásra került a sor, valahogy nem is volt kérdés, hogy a muzsikusi pálya az enyém. A színtér azonban nem annyira az otthon volt Nagykanizsán, hanem inkább a zeneiskola Letenyén, amelyet szüleim alapítottak abban az évben, amikor születtem.
Tehát nemcsak otthon vett körül a családi zenélés, hanem a zeneiskolában is?
Édesapám, Zsovár György nyugdíjazásáig igazgatója volt az intézménynek, valamint az ifjúsági fúvószenekar vezetője, amelyhez ? hogy a család együtt tudjon zenélni, és a hétvégéket, nyarakat is együtt tölthessük ? édesanyám hegedűs létére trombitásként, én pedig a később kürtös öcsémmel együtt ütőhangszeresként csatlakoztam. Tizennyolc éves koromig nemcsak az ország, de Európa nagy részét is bejártuk. A nyugat-európai közeg és az Alpok hegyláncolatainak lenyűgöző látványa volt az első olyan élményem, amellyel azonosságot éreztem életemben.
Zongorázni tanultál, ütőhangszeresként közreműködtél. Hogyan folytatódott a zenei pályád?
Noha zongoristaként indultam, kis termetem és kezeim egy szint után akadályt jelentettek. Az éneklés olyannyira természetes volt, hogy eszembe sem jutott: ez is lehet hivatás. Revelációként ért az első hangképzés órám tizennégy évesen: azonnal tudtam, hogy az éneklés mint előadó-művészet az, amit kerestem. Innentől kezdve viszont semmi nem ment simán. Technikai korlátokat is át kellett törnöm, nálam minden fordítva működött: a hang jó pozíciója és a legato éneklés később bontakozott ki, mint az erre épülő koloratúrák, a hangterjedelem és a muzikalitás. Halmai Katalin volt az első, aki érdemben segített kurzusokon, Sopronban 2008-2009-ben. Végül Marek Rzepka (2010-2012) foglalta össze két-három pontban, mire figyeljek, hogyan gyakoroljak, és az ő útmutatásait követve számoltam fel az akadályokat.
Közben a zenetudományi szakot is elvégezted. Hogyan kapcsolható össze gyakorlat és elmélet, azaz az énekművészettel való foglalkozás, és a zenetudományi tanulmányok?
Jó hallásom révén a szolfézs-zeneelmélet könnyen ment, így a zongora mellett azt is főszakon végeztem a konzervatóriumban, Szombathelyen. A magánénekkel éppen így találkoztam, mert az szolfézs szakosként kötelező tárgy volt. A hangi érés sajnos hosszú folyamatnak bizonyult, ám mindenképpen a zene közelében szerettem volna maradni és átfogó képet kapni a zenetörténetről ? nem csak egy bizonyos korszakot vagy repertoárt ismerni ?, így jelentkeztem a Zeneakadémia zenetudományi szakára. Mára az éneklés és a zenetudomány szerves egységet alkot bennem. Ebben nagy szerepet játszik, hogy a disszertációmat G. F. Händel primadonnájának, Anna Maria Stradának énekművészetéről írtam. A kutatói munka lehetőséget ad olyan elméleti és logikai folyamatok végigvezetésére, amelyre az éneklés nem. Nyomozás-jellege pedig különösen izgalmas. Ezen kívül évek óta zeneszerzéssel is foglalkozom, és ez egyre mélyebben érdekel. Az éneklés inspirálja a zenetörténeti tevékenységemet, ami támogatja és gazdagítja az éneklésmódomat, a komponálásban viszont minden egyesül.
Mivel foglalkoztál a Kodály-ösztöndíjas idő alatt?
Doktori értekezésemet fejeztem be, a londoni Handel Institute támogatásával kutattam a British Libraryben, valamint konferenciákon tartottam koncertelőadásokat Bernben, Budapesten és Londonban. Edőcs Fanni csembalistával egy hangzó portfóliót is felvettünk Strada repertoárjából válogatva, mellékletként a disszertációhoz. Újabb kutatási területként merült fel a barokk éneklés és a korai romantikus bel canto technika összefüggései egy különleges hangfaj, a soprano sfogato tükrében, ami onnan indult, hogy Strada kortársaitól eltérően teljes hangterjedelmében mellhangon énekelt. A számára írott áriákban a magasságok a legtöbbször ütem- és szöveghangsúlyokra esnek, így feltételezhető, hogy azokat nem lágyan és finoman, hanem erőteljesen és áthatóan szólaltatta meg. Ez fordított gondolkodásmód a barokk stílushoz képest, és sokkal inkább az 1800-as évekre jellemző. Így fordult a figyelmem a 19. századi primadonnák, első sorban Giulia Grisi felé is.
Milyen publikációid várhatók a közeljövőben és milyen énekművészi, zenei terveid vannak?
A 2016-os Händel-Jahrbuchban jelenik meg egy tanulmányom Strada londoni fogadtatásáról, egy másik a Magyar Zene idei 2. számában Strada és Händel kölcsönös inspirációjáról. A saját énekesi terveimről azért nehéz nyilatkozni, mert hangi minőség, zenei és technikai felkészültség tekintetében készen állok, most már a felkéréseknek kell rám találniuk. A közönségtől mindig fellelkesült gratulációkat kaptam, így szilárdult meg a valódi identitásom, és minden siker ennek lesz az eredménye, nem pedig fordítva: nem az határoz meg, hogy mit érek el, vagy mások mit gondolnak rólam. Minden hitelesség, erő és tartalom, amely az éneklésemben, a zenémben, az írásaimban, a szavaimban benne van, ebből származik.
Csanda Mária
