Zöld fal nélküli kortalan kísértetsztori

Az Utóélet az első nagyjátékfilmed, amelyet számos korábbi, pozitív kritikai és szakmai visszhangot keltő rövidfilm (A macska szerepe a francia irodalomban, Valami kék) előzött meg. A kisjátékfilmektől független ötletből építetted fel az első egészestés munkád. Nem volt olyan rövidfilmed, amelyből szívesen készítettél volna nagyjátékfilmet?

Nem merült fel, hogy a kisjátékfilmjeimet kellene kibővítenem. Ezek lezárt egységek voltak, ráadásul A macska szerepe a francia irodalomban és a Nyomtávváltás is adaptáció, a diplomamunkánál pedig kitétel volt, hogy eredeti ötletnek kell lennie.

Ezek szerint akkoriban más élmények foglalkoztattak, amelyek egyéb történet felé vittek el. Mesélnél egy kicsit az anyag iránti személyes kötődésedről, arról, hogyan született meg az öt évig íródott Utóélet?

A történettel kapcsolatos kulcsélményem az volt, hogy meghalt az édesapám ? a vele kapcsolatos álmaimból jött létre az Utóélet alapötlete, de hatott rám a Száz év magány padon üldögélő kísértete is, aki halála után is jelen van a családban.

Irodalmi előképként tehát Márquezt említed, egy korábbi interjúban pedig Wes Anderson-i párhuzamok is felmerültek. Milyen más filmes élmények meghatározóak az Utóélet vonatkozásában? Milyen alkotásokhoz hasonlítanád ? hangulatában, tematikájában ? a készülő filmet?

Magát a forgatókönyvet legtöbbször a skandináv filmekhez hasonlították. Azt gondolom, hogy valóban van egyfajta távolságtartó humora, amely miatt talán rokonságot mutat az északi filmekkel. Sokan a cseh újhullámos filmekkel is párhuzamba állították, többen emlegették például Az én kis falumat. Az előkészítés során referenciaként néztem mindent, ami valaha tetszett, Wes Anderson filmjeitől kezdve A kopasz osztagon át a Buffalo 66-ig, de nem tudom, hogy ezek a hatások milyen mértékben, vagy egyáltalán érezhetőek lesznek-e az elkészült filmen. Az utómunkának ebben a szakaszában még nem tudom megítélni, hogy az Utóélet mire fog hasonlítani, a realista vagy az erősen stilizált részek, a dráma vagy a szatíra fog-e dominálni. A cél mindenesetre egy valóságos légkör megteremtése, amiben nagy szerep jut abszurd elemeknek.

Májusban ért véget a forgatás, most a nyers vágás felénél tartotok, tehát a felvett anyagot még nem is láttad egyben. A látott felvételekkel elégedett vagy?

Ez változó. Van olyan nap, hogy elégedetten megyek haza vágás után, de előfordult olyan is, hogy csalódottnak éreztem magam, mert nem olyan lett, mint amilyenre számítottam. De a végeredmény még messze van, persze, parázok, hogy milyen lesz az egész.

Mennyire okoz gondot elengedni a fejedben megszületett filmet a vágási folyamat alatt?

Sok aprósághoz hajlamos irracionálisan ragaszkodni az ember: egy helyszínhez, egy motívumhoz, egy nézéséhez, valamihez, amit a forgatáson megszeretett. De előfordul, hogy éppen ezek a legkedvesebb dolgok nem működnek, vagy egyszerűen csak feleslegesek. Az érzelmi kötődéseimet és elfogultságomat a ?friss szem?, Szalai Károly, a vágó ellensúlyozza. Úgyhogy izgulok bizonyos jelenetekért, mert ha a szerkezet vagy a ritmus megköveteli, akkor bizony ki fogjuk hagyni őket.

Pohárnok Gergely operatőrként működött közre a filmben, akivel két napotok volt a snittelésre, és storyboard nélkül dolgoztatok. Voltak esetleg olyan pontok, amelyekben nehezen egyeztetek meg?

Gergő januárban nagyon elfoglalt volt, sok párhuzamos munkáját még be kellett fejeznie. Ezért két napunk volt snittelni, ez igaz, de előtte már két évig beszélgettünk a filmről. Klasszikus értelemben vett storyboardunk nem volt, de Gergő minden egyes jelenethez készített rajzokat és fotókat ? ezek a vázlatok tulajdonképpen felfoghatóak afféle storyboardként is. A lényeg úgyis csak az volt, hogy értsük, mire gondol a másik. A forgatás során nem ragaszkodtunk görcsösen az előre eltervezetthez, volt, hogy a helyszínen Gergő úgy látta, az adott jelenetet mégis inkább másképp kellene felvenni. De nem erőltette rám az elképzeléseit, rendszerint hagyta, hogy én hozzam meg a döntést, és aztán tanuljak a hibámból. Talán egy vitás kérdés volt, egy furcsán zöld fal, amit Gergő nagyon szeretett, mi Lillával (Takács Lilla, látványtervező ? a szerk.) viszont kevésbé, így végül nem került bele a filmbe.

Milyen vizuális koncepciót határoztatok meg?

Sokáig bizonytalan volt, hogy az Utóélet rendszerváltás környéki sztori vagy a kilencvenes évek végén játszódó történet lesz-e. Nekem az volt a fontos, hogy még a Facebook előtti időszámításban legyünk, hogy a karakterek mobiltelefon és chat nélkül értsék félre egymást. Magyarországon gyakori, hogy a különböző korok bútorzata és tárgyi világa egyszerre van jelen ugyanabban a térben, és ez olyan érzést ad, mintha megállt volna az idő. Mi Lillával ezt a miliőt szerettük volna megtartani, ezért olyan autókat, telefont, számítógépet, berendezést választottunk, amelyek láttán nem egyértelműen meghatározható a kor. És aztán a szocreál ereklyék közé bekerültek a Gergő által javasolt modern, EU-komfort cuccok is, amelyek még sajátosabbá teszik a látványt.

Dyga Zsombor, a film rendezőasszisztense harmincnyolcszoros túlforgatást emlegetett. Miért volt szükség ennyi plusz felvételre?

Előfordult, hogy sokat ismételtünk, habár ez nem feltétlenül az én perverzióm volt. Volt, hogy kiszámíthatatlan elemek, mint például állat, gyerek, testnedv miatt kellett ismételni, vagy nehéz volt a beállítás, sokáig kellett egyben tartani, és valami mindig hibádzott. Volt például egy kétperces steadycam jelenet, amiben egy idős néni sehogyse tudta megjegyezni a mondatát. A tizedik csapó után Zsombor fogta, a megfelelő pillanatban betolta a nénit a képbe, hangosan elmondta vele a szövegét, majd kihúzta a képből ? így lett meg végül a felvétel. De amúgy ma néztünk egy olyan jelenetet, ahol a két színész tizennégyszer jön be az ajtón. Szinte ugyanúgy. Ezt nem tudom megmagyarázni. De mentségemre legyen mondva, van, amit csak egyszer vettünk fel.

Gálffi László játssza az apa karakterét, Csákányi Eszter pedig a pszichotikus nagynénit alakítja. A főszerepet egy amatőr fiú, Kristóf Marcit formálja meg. Milyen karaktert kerestél?

Olyat, aki ha megpróbál csendben elhagyni egy szobát, megbotlik a lábtörlőben. Ez a ?socially awkward? típus, aki nem működik jól társas környezetben, és mindig valamilyen kellemetlen helyzetbe kerül. Emellett olyan karakterre volt szükségünk, aki elég érdekes és szeretetreméltó ahhoz, hogy végigmenj vele az egész sztorin; aki a maga sajátos módján hős tud lenni. És szerintem Kristóf Marci ilyen figura.

Milyen nehézségekkel kellett szembenézned a forgatás alatt?

A saját fizikai határaimmal, mert előtte nem forgattam még egyben harminc napot. Az időjárással, mert a gyártási terv összeállításakor senki sem gondolta, hogy március közepén havazni fog. És az idővel: volt, hogy nagyon zavart, hogy kétnapi anyagot egy nap alatt kell leforgatnunk. Egy amerikai filmben addig vannak ott, amíg a felvétel nem olyan, amilyennek lennie kell. Nálunk meg azért ez nem teljesen így van. De persze lehet, hogy épp az tett jót, hogy sietni kellett. Még nem tudom.

Tehát összességében még sok munka áll előttetek, és még sok minden változhat.

Még nem látok én sem tisztán. Több ember közös döntése lesz, hogy milyen irányt vesz a film. Szerintem egyedi a hangulata, de azt nem tudom megjósolni, mennyire lesznek nyitottak rá a magyar nézők.

Ennyire fontosak számodra a nézői visszajelzések?

Persze. De nemcsak nekem. Lesznek tesztvetítések, ahol szakemberek és átlagnézők is elmondják majd a véleményüket a látottakkal kapcsolatban. A producer, Pusztai Ferenc kreatív producer is egyben, és arra fogunk törekedni, hogy a körülményekhez képest a lehető legjobb dolog szülessen ebből.

Milojev Zsanett