Egy ló tekintete mindent elárul

Egyéb

a-magyar-lotenyesztes-tortenete-2-az-arab-lo-hatasa-22435A Bécsi kapu téri levéltári palotába látogatók november 15-én számos érdekes lovak világához kapcsolódó eredeti iratot és könyvritkaságot láthatnak, a gyerekek pedig kézműves foglalkozásokon tehetik próbára az ügyességüket, így valódi családi program várja majd az érdeklődőket.

?Korábban eldöntöttük, hogy a levéltári dokumentumokat egy-egy témán keresztül bemutatva hozzuk közelebb a közönséghez, mégpedig olyan tematikát igyekszünk keresni, amely a levéltáron kívüli világgal kapcsolódik össze? ? magyarázta Garadnai Zoltán, a Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa, akit bevallása szerint személyesen is kötődik a program fő motívumához. ?Az intézmény állományában rengeteg dokumentum megtalálható a lótenyésztéssel, lovassportokkal kapcsolatban, azonban nemcsak emiatt választottuk a témát: a személyes élményeinkből, a lovak iránt való szeretetünkből is adódott az ötlet, amely reményeink szerint nemcsak a szakma képviselőit hozza majd el a Levéltári Éjszakára.?

A levéltár számos konferenciát szervezett már az évben, többek között Gárdonyiról, Bethlen Gáborról, a közigazgatás történetéről, de az Európai Örökség Napokhoz és a Múzeumok Éjszakájához is kapcsolódtak ? az év zárásaként pedig egy könnyedebb, mégis szakmailag is nívós fesztivállal kívánták zárni az évet.

A programon raktárlátogatás, kézműves foglalkozás és ?Lovakrúl? címmel műhelykonferencia is várja az érdeklődőket: utóbbi keretében hallhatnak például a magyar lótenyésztésről, a világhírű magyar lovakról, a Monarchia korában ismert lovas fegyvernemekről, és Európa egykori legjobb lovasáról, Eszterházy Miklósról is. Emellett a látogatók istállók, versenypályák tervrajzait, lovas kocsik képeit tekinthetik meg, gyönyörködhetnek Holesch Dénes lovas tematikájú festményeiben, valamint filmvetítést is nézhetnek a művészről. Lovak a magyar heraldikában címmel pedig Marokkóból visszaérkező magyar tárlaton sétálhatnak végig az érdeklődők, akiknek szakértők tartanak tárlatvezetést  a címerek világáról.