A két kiállított totokia a Fidzsi-szigetekről származik. A fegyver nevét gyakran ananászbuzogánynak fordítják, ez azonban félreértésen alapul: formája valójában a csavarpálma (Pandanus) termésére utal. A totokia hagyományosan fejvadászfegyver volt. Súlyeloszlása lehetővé tette, hogy a végén található hegyes kiemelkedéssel hatalmas csapást mérjenek az ellenfél koponyájára.
A totokiát csak magasabb rangú férfiak birtokolhatták, így a használati tárgy státuszszimbólumként is szolgált, amely nemzedékről nemzedékre öröklődött. Ennek ellenére viszonylag gyakori múzeumi darab. A Mandalóri című filmsorozatban a fejvadász Boba Fettnél tűnik fel egy ebből a formából továbbgondolt fegyver, a gaderffii, amelynek elkészítése számára egyfajta beavatási rítus is a Tatuin bolygó buckalakói, a taszkenek közé.
Az egyik totokiát a Debreceni Református Kollégium adta át a Néprajzi Múzeumnak, eredete további kutatásokkal talán tisztázható lesz. A másik egy osztrák–magyar hadihajó, a Panther révén került a gyűjteménybe, amely 1904 és 1905 között hajózott Ázsiában és a Csendes-óceán térségében. Sydney-ben a múzeum előzetesen jelzett igényei alapján egy egzotikusnak tartott tárgyakkal kereskedő cégtől vásároltak egy kisebb kollekciót, melynek ez a tárgy is része volt.
A harmadik tárgy egy Hopp Ferenc hagyatékából bekerült, Új-Zélandról származó főnöki bárd, azonban ez a típus inkább Szamoa térségében jellemző. Neve, a tala valu, az oldalain látható háromszög alakú kiemelkedésekre, fogakra utal. Az eredeti funkciójában szintén halálos fegyver az idők során rituális és identitáskifejező jelképpé vált.

A 19–20. század fordulóján a szamoaiak szívesen fényképezkedtek vele, jelenleg az amerikai szamoai nemzeti rögbicsapat emblémája és névadója is. Ezt a fegyvertípust változatlan formában láthatjuk viszont az Andor című sorozat negyedik epizódjában, Luthen Rael coruscanti műkereskedő boltjában, egy utapaui szerzetes husángjaként bemutatva.
A hónap műtárgya projekt a múzeum Damjanich utca felőli aulájában várja a Star Wars-rajongókat és a múzeum látogatóit – ingyenesen.