Bud Spencert akkor is szerettük, ha Piedonénak, akkor is, ha Buldózernek hívták

Carlo Pedersoli néven született 1929. október 31-én Nápolyban. Gyermekkorát jómódú családban töltötte, édesapja üzletember volt, édesanyja háztartásbeli. A gazdagság azonban nem tartott sokáig, a család tönkrement, amikor kikötői vasgyáruk előtt a második világháború idején felrobbant egy ott horgonyzó hajó. Szűkös évek következtek, gyakran költöztek, végül Rómában telepedtek le.

Carlo hétéves korától versenyszerűen úszott, emellett a tanulásban is jeleskedett, a gimnáziumot tizenhét évesen fejezte be, átlagon felüli eredménnyel. Érettségi után a római egyetem kémia szakán folytatta tanulmányait, de hamar abbahagyta, mert a család Dél-Amerikába telepedett át, és Carlo Rio de Janeiróban többek között gyári munkásként futószalag mellett is dolgozott. A fiatalember mindössze két évet töltött hazájától távol, 1948-ban visszatért Itáliába, beiratkozott a jogi karra, és sportpályafutását is folytatta. Az 1950-es években Olaszország egyik legjobb úszójává vált –

Részt vett az 1952-es helsinki és az 1956-os melbourne-i olimpiai játékokon, valamint a válogatott vízilabdacsapat tagja is volt. Az úszás mellett nehézsúlyú bokszolóként is szerzett érdemeket.

1956-ban visszautazott Dél-Amerikába, Venezuelába, ahol egy ideig építőmunkásként, majd az Alfa Romeónak dolgozott. 1960-ban hazatért, és még ebben az évben házasságot kötött Maria Amatóval, egy sikeres és befolyásos producer lányával, akivel haláláig példás házasságban élt, frigyükből két lány és egy fiú született.

Az 1950-es évek végén Carlo kisebb filmszerepeket kapott, de az igazi áttörés még váratott magára. A hatvanas évek végén találkozott régi ismerősével, Mario Girotti színésszel. Mindketten művésznevet választottak: Carlo Pedersoliból Bud Spencer, Mario Girottiból pedig Terence Hill lett.

Nemzetközi hírnevüket az 1967-es Isten megbocsát, én nem! alapozta meg, amelyet számos sikeres western és kalandfilm követett, igazi legendává azonban a hetvenes évektől váltak. A híres bunyós páros számos vígjátékban szórakoztatta a nagyérdeműt: Az ördög jobb és bal keze (1971), Különben dühbe jövünk (1973), És megint dühbe jövünk (1978), Kincs, ami nincs (1981), Nyomás utána! (1983), Nincs kettő négy nélkül (1984) Szuperhekusok (1985).

Filmjeik sajátos hangulatát a humoros történetek, a látványos, de vértelen verekedések és a két főszereplő közötti kiváló összhang adta. A Terence Hill-lel közös munka mellett szólófilmjei is egyre sikeresebbek lettek, mint az Akit Buldózernek hívtak (1978), a Seriff az égből (1979) vagy a Piedone-tetralógia (1973-1980), amelyben a nápolyi rendőrség kikötői körzetének behemót, jólelkű, de kemény öklű felügyelőjét alakította.

Bud Spencer komolyabb filmekben is megállta a helyét, mint a Sötét Torino (1972) vagy a Zsoldoskatona (1976). A kilencvenes évek közepétől inkább tévésorozatok magánnyomozójaként osztotta az igazságot (Extralarge, Őrangyalok). 1991-ben újra láthatta a közönség a mozivásznon a Fél lábbal a paradicsomban című komédiában, amelyben lánya is feltűnt, fia pedig filmgyártóként vett részt a munkálatokban. Terence Hill-lel utolsó közös filmje az 1994-es Bunyó karácsonyig volt, míg szólóban utoljára 2009-ben, a Maffiózó vagyok, drágám! című filmben szerepelt a filmvásznon. 2010-ben – hosszas rábeszélésre – végül elvállta a Nincs kettő séf nélkül című tévésorozat főszerepét is.

Állandó magyar hangja kezdetben a hazai pofonosztó, Bujtor István volt, aki a rajongók szerint is tökéletesen passzolt a színészhez, ám az újraszinkronizálások során többnyire Kránitz Lajos hangján szólalt meg a legendás színész.

Bud Spencer népszerűsége az évtizedek során mit sem csökkent, még a kommunizmus idején Magyarországon alakult ki a legnagyobb kultusza, a televíziós csatornák manapság is műsorra tűzik filmjeit az ifjabb és idősebb nemzedék nagy örömére. Több önéletrajzi írása is megjelent, az első 2010-ben Különben dühbe jövök címmel, majd a folytatás, a 80 év alatt a Föld körül 2014-ben. Utolsó könyve Eszem, tehát vagyok. Étel- és életreceptek címmel 2015-ben látott napvilágot magyarul.

Emlékére Budapesten, a Filatorigátnál egy firkafalra a TakerOne becenevű graffitiművész hatalmas portrét festett róla. A munka nagyon népszerű lett, a művész családja is ellátogatott hozzá, sokan egyfajta zarándokhelyként tekintettek rá, ám egy évvel később egy ismeretlen feketére festette a falat. 2017-ben felavatták szobrát a Corvin-negyedben, 2018-ban Király Levente rendezésében Piedone nyomában címmel portréfilm készült róla, és szintén Király Levente volt a szerzője a Piedone nyomában. Hihetetlen történetek Bud Spencertől (2019), valamint a Verhetetlen páros (2021) című könyveknek is. 2021 óta névadója a budapesti Bud Spencer parknak, szintén ebben az évben Berlinben megnyílt a Bud Spencer Múzeum. 2023-ban viaszfigurát kapott a Madame Tussauds Budapest Múzeumban.

Öröksége ma is él, filmjei generációk kedvencei, alakja pedig a jókedv, a tisztesség és az igazságos erő szimbólumává vált.