Almásy László számos fehér foltot eltüntetett a „fekete kontinens” térképéről

Borostyánkőn (ma Bernstein, Ausztria) született nemesi, bár nem grófi családban magyar apától és olasz anyától. Apja nemzetközi hírű Belső-Ázsia-kutató volt, fiát azonban az autók és a repülőgépek vonzották. Angliában tanulva szerezte meg pilótaengedélyét, az első világháború idején önkéntesként szolgált az osztrák–magyar légierőben, és több kitüntetést kapott. Rendíthetetlen lojalistaként a háború után mindkét királypuccs során ő volt a trónra sikertelenül visszatérni kívánó IV. Károly sofőrje, ekkor ragadt rá a grófi cím, mert az exuralkodó következetesen így szólította.

Almásy az 1920-as években az osztrák Steyr autógyár szombathelyi képviselője lett, az általa képviselt márka megbízhatóságát úgy demonstrálta, hogy a Nílus mentén egész Szudánig vezetett egy autót. A sivatag rabul ejtette, újra és újra visszatért, 1929-ben kocsival járta végig az ősi Darb el-Arbain karavánutat, a 12 ezer kilométeres úton készített filmfelvételei csak nemrég kerültek elő. Feléledt felfedezői hajlama, főként a Líbiai-sivatag titkai foglalkoztatták, számos szakkönyvet olvasott, és komoly tudósokkal kötött ismeretséget.

A következő évben angol tudósokkal indult a Nílustól nyugatra fekvő, legendás Zerzura oázis keresésére, s gépkocsik és repülőgépek összehangolt használatával a három völgyből kettőt meg is találtak. Az expedíció pénzügyi támogatója azonban meghalt, s a két völgyet Almásy addigi társa, ekkor már ellenfele térképezte fel. Almásy a következő évben egyedül vágott neki az útnak, s egy öreg bennszülött leírása alapján rábukkant a hiányzó harmadik völgyre, szerinte a legendás oázisra.

Felfedezését vitatták, vitatják, annak viszont valóban tudományos értéke volt, hogy a délnyugat-egyiptomi sivatagban prehisztorikus sziklarajzokat talált és fontos geomorfológiai kutatásokat végzett. 1935-ben eljutott az Egyiptom déli határvidékén élő magyarábokhoz, akik a 16. században a törökök által elhurcolt magyarok leszármazottainak vallják magukat. A következő években a német Leo Frobenius társaságában több expedíciót vezetett és hatalmas területeket térképezett fel. Almásynak, avagy ahogy a beduinok nevezték, Abu Ramlának (A homok atyja) arra is jutott ideje, hogy megszervezze a vitorlázó repülést Egyiptomban és több könyvet írjon útjairól.

Itthon tartalékos tisztként vették számba, de a német Wehrmacht igényt tartott tapasztalataira, helyismeretére, s századosi rangban Rommel Afrika-hadtestéhez (Afrika Korps) került. Az úgynevezett Branderburg hadosztály, a külföldi katonai titkosszolgálat tagja lett, amely az ellenséges vonalak mögött hajtott végre szabotázsakciókat. Több titkos küldetésben vett részt, megpróbálta például – sikertelenül – a németbarát al-Mizri pasát Berlinbe juttatni. A legkalandosabb akcióban saját térképvázlatai alapján vitt Líbiából két német ügynököt 4200 kilométeren át autóval Egyiptomba, ezért megkapta a Vaskeresztet és őrnaggyá léptették elő. Az Afrika Korps veresége után hazatért, és rövid könyvet írt a Rommel seregénél Líbiában töltött háborús élményeiről.

A háború végén állítólag ismét felajánlotta szolgálatait a brit hírszerzésnek, megint csak hiába. Itthon könyve miatt háborús bűnösként kellett a népbíróság elé állnia, de a tárgyalás során kiderült, hogy a vád alapjául szolgáló könyvét – mivel azt a megszálló szovjet hatóságok indexre tették – sem a védő, sem az ügyész nem tudta elolvasni.

Ausztria brit megszállás alatti részében telepedett le, majd 1947-ben visszatért Egyiptomba. Itt repülőleckéket adott, vadászatokat vezetett, 1949-ben harmadmagával – távolsági rekordot felállítva – Párizsból Kairóba vontatott egy vitorlázó repülőgépet. Élete utolsó éveiben Faruk király támogatásával egy sivatagkutató intézet létrehozásán fáradozott, de az igazgatói posztot már nem foglalhatta el: 1951. március 22-én Salzburgban belehalt korábban szerzett fertőzéseibe. Itt is temették el, sírkövén arabul „a homok atyja”, németül a „pilóta, Szahara-kutató és Zerzura oázis felfedezője” felirat olvasható.

Az alkotók felhasználták ugyan Almásy nevét és a sivatag világát, de a legkevésbé sem törekedtek a hitelességre – ezt már csak azért sem tehették, mert a saját neméhez vonzódó Almásy a film főhősével ellentétben nem eshetett szerelembe az angol szépséggel.

A film kapcsán megnőtt az érdeklődés az ellentmondásos megítélésű, kalandos sorsú felfedező iránt, s a róla megjelent könyvek megerősítették, hogy nem volt meggyőződéses nácibarát, csak konzervatív királypárti. A Szahara utolsó fehér foltjait eltüntető Almásyról magyar nyelven is jelent meg monográfia, s 2012-ben nyílt kiállítás életéről az ausztriai Kismartonban (Eisenstadt). 2011-ben egykori, újbudai lakóháza falán emléktáblát avattak. 2015-ben, születésének 120. évfordulója alkalmából szülőhelyén, a borostyánkői várban magyar nyelvű emléktáblát állítottak tiszteletére.