Bernáth Aurél az absztrakttól indulva érkezett meg a realizmushoz
Százharminc éve, 1895. november 13-án született Bernáth Aurél kétszeres Kossuth-díjas és Munkácsy-díjas festő, grafikus, művészpedagógus, művészeti író, akinek olyan alkotások fűződnek a nevéhez, mint a Riviéra, a Köd, a Csendélet sakktáblával, az Alice az erkélyen és A munkásmozgalom kezdete az építőiparban.
Bernáth Aurél a Somogy megyei Marcaliban látta meg a napvilágot. Kaposvárott kezdett el festészettel foglalkozni Rippl-Rónai Ödön, a nagy festő lelkes műgyűjtő öccsének ösztönzésére. 1915-től a nagybányai művésztelepen tanult Thorma János és Réti István növendékeként, de 1916-ban, az első világháború alatt behívták katonának. A következő évben megsebesült, a keszthelyi katonai kórházban lábadozva kötött életre szóló barátságot Egry Józseffel, a balatoni táj festőjével. 1918-ban leszerelt, ezután már nem folytatta tanulmányait, de Budapesten megismerkedett a modern festészeti irányokkal, kapcsolatba került Kassák Lajossal és az aktivistákkal.
Munkáira Budapesten is felfigyeltek, a Nyugatban Hevesy Iván méltatta művészetét. 1923 és 1926 között Berlinben élt, a radikális modernizmus központjának számító Der Sturm galériájában 1922-ben és 1924-ben is kiállították műveit. Képei kivívták az absztrakt irányzat kitűnő ismerője, a művészetkritikus Kállai Ernő elismerését, aki lelkes támogatója lett. Bernáth sikerei ellenére úgy érezte, mondanivalóját már nem tudja az addigi módon kifejezni, ezért elhatározta: „újrakezdi a festészetet”, és a látványélményből táplálkozó festészet útjára lépett. Saját stílusának megtalálásában mérföldkő lett Csendélet sakktáblával című pasztellje, amelyet bársonyos felület, könnyed légiesség jellemez, és amelyen már jelen van a szemlélődés, a lírai előadásmód.
1926-ban hazatért, és feleségül vette Pártos Alice-t, aki az orvosi egyetem befejezése után a pöstyéni szanatóriumban kapott állást. A házaspár csak telente költözött fel a fővárosba, bejárták Európát, olaszországi útjuk emlékét őrzi Bernáth egyik fő műve, a hatalmas méretű Riviéra című vászon. A részletező, mégis egységes, ünnepélyes alkotás teljesen új nyelven szólalt meg a magyar festészetben. Tájképsorozatának következő gyöngyszeme a mélykék szín uralta, lírai hangulatú Genuai kikötő. E korszakának további kiemelkedő darabjai a Köd, a Vág folyóra néző nyitott ablak előtti aranyhalas csendéletet ábrázoló Reggel és az Ősz.
1926-tól a Képzőművészek Új Társasága csoport tagja volt, 1928-tól rendszeresen kiállított a Műcsarnokban és az Ernst Múzeumban, ahol első gyűjteményes kiállítását rendezte. 1929-ben elnyerte a Szinyei Társaság nagydíját, s a társaság tagjává választották, az 1930-as években a Gresham-kör vezéregyéniségévé vált. Legjelentősebb művei ekkor születtek, köztük a Tél, amelyet a reménytelenség szomorúsága hat át. Egyre több alakos festményt alkotott: Önarckép sárga kabátban, Önarckép rózsaszín szobában, Pásztorfiú, Kikötőmunkás és az Aratóünnepre menő lány. Az 1940-es években elsősorban a balatoni táj meghitt, hangulatos színhelyeit festette, e képek sorába tartozik a Szőlőhegy, Alice az erkélyen, Balatonvidék, Csendélet keszeggel. A második világháború alatt képein az addigi lírai stílust ridegebb színvilág és ábrázolás váltotta. Az ötvenes években stílusa realistává vált, Szabó Lőrincről készült portréja a jellemábrázolás egyik remeke.
1968–70 között készült Munkásállam című szintén óriási méretű, mintegy száz négyzetméteres seccója az MSZMP KB akkori székházába, a mai Képviselői Irodaház előcsarnokába.
1945-ben a Képzőművészeti Főiskola tanára lett, 1948-49-ben a Magyar Művészet című folyóirat szerkesztője volt. 1937-től publikálta művészeti esszéit, amelyek később kötetekben is megjelentek, önéletrajzi vonatkozású művei is napvilágot láttak, köztük a nagy sikerű Így éltünk Pannóniában című ifjúkori visszaemlékezése.
Munkásságáért 1948-ban és 1970-ben Kossuth-díjat, 1950-ben Munkácsy Mihály-díjat kapott. 1952-ben érdemes művész, 1964-ben kiváló művész lett. 1958-ban a brüsszeli Világkiállításon Budapest látképe című pannójával aranyérmet nyert.
Bernáth Aurél 1982. március 13-án halt meg Budapesten, sírja a Farkasréti temetőben található. Szülővárosában, Marcaliban 1984-ben nyitották meg a Bernáth Aurél Galériát. 1995-ben Bernáth Aurél Társaság néven művészeti egyesület alakult emlékének ápolására, tanítványainak összefogására és kiállítások rendezésére. Nevét művelődési központ viseli Somogysámson községben és utca Szolnokon.
