A spanyol határ menti Ciboure-ban jött a világra. Anyjától a baszk hagyományok, a spanyol zene iránti életre szóló rajongást kapta, svájci mérnök-feltaláló apjától a kitartást és a pontosságot tanulta meg. Kiskorától tehetségesen zongorázott, 13 évesen már komponált, s felvételt nyert a párizsi konzervatóriumba, ahol a többi közt Gabriel Fauré tanítványa volt. Nevét 1902-ben a Pavane egy infánsnő halálára című zongoradarabja tette ismertté, ennek később zenekari átiratát is elkészítette. Kiváló stílusérzékkel és mesterségbeli tudással ontotta szerzeményeit, de a siker mellett a csalódásból is jócskán kijutott a bohém, társaságot kedvelő fiatalembernek.
A konzervatóriumban töltött tizennégy éve alatt ötször próbálta elnyerni a fiatal zeneszerzők rangos kitüntetését, a Római díjat, de minden törekvése kudarcba fulladt – talán csalódottsága magyarázza, hogy 1920-ban visszautasította a francia becsületrendet.
Szembe kellett néznie a plágium alaptalan vádjával is, ezzel kapcsolatban gyakran emlegették Debussy nevét. Ravel korai szerzeményeire (F-dúr vonósnégyes, zongoradarabok) vitathatatlanul hatást gyakorolt a zeneszerző kortárs, de gyorsan kialakította saját stílusát. A két komponista barátsága ezután megszakadt, a kölcsönös féltékenység nyomán a tiszteletet a rivalizálás váltotta fel. Ravel felhőtlen életkedve keserű csalódássá változott, és visszavonult a társasági élettől.
Zenekari darabjai közül legismertebb az 1928-ban bemutatott Bolero, amely eredetileg Ida Rubinstein felkérésére, balettzenének íródott. A műben ugyanaz a dallam ismétlődik újra meg újra, zseniális hangszerelésben, a témát egyre több hangszer, végül már az egész zenekar crescendo játssza. Ravel később önironikusan jegyezte meg Honeggernek: „Csupán egyetlen mesterművet alkottam, a Bolerót; sajnos ebben nincs zene.”
Gyagilev felkérésére született a La Valse című darab is, de az impresszárió soha nem használta fel. A sértett Ravel párbajt is ki akart provokálni, amitől Gyagilev visszalépett, ezt követően minden kapcsolatot megszakítottak. 1914 és 1917 között írta a Couperin sírja című zongoradarabot, amelyet zenekarra is áthangszerelt. (Közben, az első világháború idején, 1916-ban bevonult és a frontra került, 1917-ben megromlott egészsége miatt szerelték le.) Zongorára, négy kézre íródott a Lúdanyó meséi (1910), amelynek később balettváltozata is született. 1922-ben elkészítette Muszorgszkij Egy kiállítás képei című zongoradarabjának zenekari átiratát, amely így lett igazán ismert és népszerű. Az 1925-ben bemutatott egyfelvonásosa, A gyermek és a varázslat című opera librettóját Colette francia írónő jegyezte. A spanyol folklór köszön vissza Pásztoróra című egyfelvonásos zenés komédiájában, amely eredetileg prózai színdarabnak készült.
Itt kötött barátságot George Gershwinnel, akinek hatására zenéjében megjelentek a jazz elemei is. 1930-ban egyszerre két zongoraverseny írásához kezdett hozzá. A két évvel későbbi premieren a G-dúr zongoraverseny szólóját terveivel ellentétben nem maga játszotta, hanem Marguerite Long, ő a karmesteri pulpituson állt. A másik, csak bal kézre írt D-dúr zongoraversenyét Paul Wittgenstein osztrák-amerikai zongoraművész rendelte meg tőle, aki az első világháborúban elvesztette jobb karját. Ez egyben a zenetörténet egyik legismertebb, bal kézre íródott versenyműve. A bécsi bemutatón Wittgenstein ült a zongoránál, mivel azonban a szerzővel vitába keveredtek, a párizsi premieren Jacques Février ült a hangszer mellé.
Ravel 1932-ben Budapesten is fellépett, a Budapesti Filharmóniai Társaság szerzői estjén egyik zongoraversenyét dirigálta (a hangszer mellett ugyancsak Marguerite Long ült).
Ravel visszavonultan, magányosan élt Párizs közelében, ahol kertjét művelte és egzotikus macskákat tenyésztett. Ő maga azt mondta: „Egyetlen szeretőm a zene. Nekünk, művészeknek nem való a házasság, mert aligha nevezhetnek bennünket normálisnak, életvitelünk pedig még annál is abnormálisabb.” Kedvenc költője Mallarmé, Poe és Baudelaire volt, a zeneszerzők közül Liszt, Chopin, Schumann és Mozart műveit kedvelte. 1921-ben a Royal Philharmonic Society tiszteletbeli tagja, hét évvel később az Oxfordi Egyetem díszdoktora lett.
1932-ben autóbalesetet szenvedett, amelyből többé-kevésbé felépült ugyan, de titokzatos betegség támadta meg. Bal agyféltekéjének működése összeomlott, életének utolsó öt évében súlyos beszédzavarban, afáziában szenvedett. Béna kezével még egy hangjegyet is képtelen volt leírni, pedig zenei képzelete tovább működött. Utolsó darabjait balesete évében írta, 1933-tól a dirigálástól is visszavonult. Állapotán agyműtéttel próbáltak segíteni, de az operáció következtében 1937. december 28-án Párizsban meghalt.
A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar zenei maratonját 2019-ben Debussy és Ravel műveiből rendezték.
