75 éve, 1945. augusztus 6-án az amerikai légierő Hirosimára egy Little Boy nevű, urántöltetű, majd 9-én Nagaszakira egy Fat Man típusú, plutóniumtöltetű atombombát dobott le. A bombázások utáni négy hónapban Hirosimában 90 000-166 000, Nagaszakiban 60 000-80 000 ember veszítette életét, nagyjából a felük a bombázások napjain. Mindmáig ez a két eset az egyedüli példa nukleáris fegyverek háborús alkalmazására.

Habár az amerikai filmek történetében szinte minden létező – kisebb és nagyobb, triviális és tényleges történelmi jelentőséggel bíró – eseményt feldolgoztak már, megdöbbentően kevés alkotás született a ma 75 éve történt szörnyűségről. Még csak az sem lehet indok, hogy túl félelmetes lenne filmmel megemlékezni erről, mert hasonló borzalmakat is ábrázoltak már a vásznon, ám az amerikai moziban Hirosima főként csak mint hivatkozás volt jelen. Kevés példától eltekintve Hirosimáról főként nem amerikai filmeket találunk.

A film egyik küldetése megőrizni és megmutatni, élővé tenni azt, amiről csak hallhattunk, ami nem merülhet feledésbe, és ez nem mindig hálás „feladat”. Az alábbi filmek közé – nem meglepő módon – több japán alkotás is került, de mindegyik egy kicsit más megközelítésből foglalkozik a második világháborút lezáró tragédiával.

Hirosima gyermekei (1952)

Elsőként Kaneto Shindô dolgozta fel játékfilm formájában a Hirosimát ért támadást. A film egy volt hirosimai tanítónő visszatérésén keresztül idéz fel emlékeket a szörnyű eseményről és mutatja be a túlélőket. Megjelenik maga a robbanás és a feldolgozhatatlan következmények is. A tanítónő felkeresi három életben maradt tanítványát: az egyiknek az apja haldoklik, a másik árva lett, a harmadiknak a nővére torzult el a robbanástól.

Szerelmem, Hiroshima (1959)

A filmtörténet vitathatalan klasszikusa, melynek forgatókönyvét Oscarra jelölték. Az „új regény” neves képviselője, Duras találkozása az újhullám egyik megteremtőjének tartott Resnais rendezővel olyan forradalmian új, közös alkotást eredményezett, amely messze túllépett a hagyományos filmművészet keretein. Egy német katonába beleszerető francia lány nevers-i tragédiáját állítja a film a hirosimai tragédia mellé, amelyet egy, az egész családját elvesztett japán mérnök képvisel. A francia nő és a japán túlélő között szerelem ébred – ők mutatják meg a háborúval kapcsolatos nézőpontjaikat.

Fekete eső (1989)

1945. augusztus 6-án Yasuko éppen nagybátyjáékhoz igyekszik komppal Hirosimába, amikor elered a radioaktív fekete eső. Az atombomba iszonyú pusztítása ellenére ő is és családja is életben marad, de öt év múltán, mikor már házasodni szeretne, senki sem meri feleségül venni. Hiába szerez a nagybátyja orvosi igazolást arról, hogy Yasuko egészséges, a lány az érinthetetlenek életét kénytelen élni. Ráadásul a férfit, akit titokban szeret, egy életre megnyomorította a háború.

Fehér fény, fekete eső: Hirosima és Nagaszaki lerombolása (2007)

Az alkotók a második világháborúban ledobott két atombomba túlélőinek visszaemlékezésein keresztül mutatják be azt a fájdalmas örökséget, melyet az első – és remélhetőleg az utolsó – nukleáris fegyverek bevetése okozott. A film átfogó nézőpontból, mindkét fél szemszögéből bemutatja a polgári célpontok elleni atomtámadások tragikus következményeit.

A világ innenső végén (2016)

Ez az anime a második világháború alatti Hirosimában játszódik, ahol egy tizennyolc éves lány, a végtelenül bájos Suzu férjhez megy. Kedves hirosimai mindennapokban járunk a film során a háború árnyékában: a fiatal lánynak az éhínség és minden hiány ellenére ételt kell tennie a család asztalára, és élni akarását fantáziálással tartja fenn magában. A megnyugtató színek a bombázások sűrűsödésével egyre inkább átváltanak riasztó, fekete-fehér és vöröses villódzásba, és hiába a rajzolt világ, a néző lelkét nem kíméli: megtudjuk, mit jelent a háború egy hétköznapi ember számára, aki a hátországban éli mindennapjait. Sunao Katabuchi rendező több ezer fénykép segítségével dolgozta ki a korszak japán világát, így a történelmi hűség is kiemelendő A világ innenső végén kapcsán.

Nyitókép: Fekete eső