Sir Pelham Grenville Wodehouse a dél-angliai Guildfordban született 1881. október 15-én. Szülei tartós kiküldetésben éltek, Wodehouse és három fivére rokonoknál nevelkedett. Tizenhárom éves korától a dulwichi középiskolában tanult: az angol középiskolák világa, a diákbarátságok, a rögbi- és krikettbajnokságok későbbi írói munkásságában is meghatározóak lettek. Oxfordba készült egyetemre, de apját időközben nyugdíjazták, így a taníttatás költségeire nem telt, és 1900 szeptemberében a Hong Kong and Shanghai Banknál vállalt munkát. A szorgos banki alkalmazott éjszakánként novellákat, verseket és cikkeket írt különböző lapoknak, a bankban szerzett kiábrándító élményeiről később a Psmith a pénzvilágban című regényében számolt be.
Hivatásos írói pályafutása a Globe című folyóiratnál kezdődött, nemsokára már több ismert lap is közölte írásait, köztük a londoni Strand és 1915-től a New York-i Saturday Evening Post. Első könyvsikere a Valami új című regény volt 1915-ben, ezt követően szinte évente jelent meg regénye, illetve novelláskötete. Az 1910-es évek elejétől egyre több időt töltött az Egyesült Államokban, ahol csakhamar bekapcsolódott a színházi életbe is.
New Yorkban ismerkedett meg egy fiatal özveggyel, Ethel Newtonnal, akit 1914 szeptemberében feleségül vett, házasságuk több mint hatvan évig tartott.
Az első világháború idején jelentkezett önkéntesnek, ám egyre romló látása miatt elutasították, ebben az időben a Vanity Fair oldalain publikálta írásait különböző álnevek alatt. 1923-ban jelent meg mindmáig talán legismertebb műve, a Forduljon Psmithhez, amelyet hamarosan számos nyelvre lefordítottak. A harmincas években már a szórakoztató irodalom királyának tekintették, 1939-ben pedig az Oxfordi Egyetem díszdoktorává avatták.
Ezután Wodehouse a francia tengerparton, Le Touquet-ban álló nyaralójába utazott, itt érte a német megszállás 1940. május 22-én. Néhány hónapi házi őrizet után internálták: előbb Lille-ben, később a belgiumi Liège-ben, majd Tost városka elmegyógyintézetében tartották fogva, és itt írta meg a Pénz a bankban című regényét. Szabadulását végül előrehaladott életkorának köszönhette: 1941. június 21-én Berlinbe, egy szállodába költöztették, ahol állandó felügyelet alatt állt, Franciaországban maradt felesége itt csatlakozott hozzá.
Bár az elhangzott szövegek keserű gúnnyal idézték fel az író fogságban szerzett élményeit és korántsem szolgálták a német érdekeket, az angol közvélemény mélységes felháborodással fogadta magát a puszta tényt, hogy kedvenc humoristája a berlini rádió hullámhosszán hallatja hangját. A BBC hazaárulónak bélyegezte Wodehouse-t, akinek nem volt módja védekezni, mivel Németországot nem hagyhatta el.
1943 szeptemberében végül kiutasították Németországból, és feleségével Párizsba utazott. 1944. augusztus 25-én itt érte meg a felszabadulást, ami újabb letartóztatással járt, ezúttal a francia hatóságok vették őrizetbe, hogy a „hazaáruló” fogságba ejtésével az angolok kedvében járjanak. A személye körüli vita végül is azzal oldódott meg, hogy a brit alsóház úgy döntött: nincs olyan törvény, amelyet az író megsértett volna, amikor az ellenség rádiójában felolvasott. A Wodehouse házaspár 1947-ben utazott vissza Franciaországból Amerikába, a hajón, az átkelés ideje alatt színpadra dolgozott át egy újabb Molnár Ferenc-vígjátékot. 1955-ben megkapta az amerikai állampolgárságot, a hatvanas évektől kezdve a televízió és a rádió is felfedezte műveit, egyre-másra készültek a különböző feldolgozások.
Wodehouse alig néhány héttel később, 1975. február 14-én, 93 éves korában halt meg egy Long Island-i kórházban.
Wodehouse világhírét és rendkívüli népszerűségét sebes sodrású, helyzetkomikumokban bővelkedő, a valós és mesebeli elemeket ügyesen vegyítő, humoros történeteinek köszönheti. Regényeiben szinte mindig ugyanaz a kor, a 20. század első évtizede, VII. Eduárd uralkodásának időszaka (1901–1910) elevenedik meg. Hősei újra és újra visszatérnek: a különböző regényekben szereplő figurák keresztül-kasul ismerik egymást, életük sokszorosan összefonódik. Legendás alakjai a dickensi hagyományból kinőtt különcök: Lord Emsworth, a kelekótya dísznövénytermesztő vidéki arisztokrata; Jeeves, a zseniális inas és gazdája, a félnótás Bertie Wooster; Molloy, a kétbalkezes bűnöző és Psmith (a P néma), a szocialista eszmékkel kacérkodó, szószátyár gigerli. Wodehouse fő erőssége nyelvezete, amelyben a korabeli szleng keveredik a választékos írói kifejezésekkel és a klasszikus idézetekkel.
Szerb Antal a nyelvi humor legcsodálatosabb virtuózának tartotta. Legismertebb művei közül sok magyarul is megjelent, így a Forduljon Psmithhez, Az életművész, a Folytassa, Jeeves!, a Talált pénz, a Hübele Sámuel és a Kirabol a komornyikom.