DLAPE20241031002.jpg

Nyolcvankilenc projekt kap támogatást a Fókuszterületi innovációs pályázaton

A Neumann János-program kiemelt fókuszterületeire érkezett 182 pályázat közül 89 projekt nyert támogatást 50 milliárd forint értékben – jelentette be a kulturális és innovációs miniszter csütörtökön Budapesten újságírók előtt.

Hankó Balázs hangsúlyozta, hogy a támogatott projektek 84 százaléka egyetemekkel és kutatóintézetekkel együttműködésben valósul meg. A támogatásban részesülő projektek keretében olyan innovatív megoldások születnek majd, mint robotsebészeti és lézersebészeti megoldások kombinálását biztosító technológia, az élelmiszeriparban az allergének százszázalékos kiszűrését lehetővé tevő technológia, valamint az akkumulátorok gyártása során keletkező szennyvíz ártalmatlanítása és az abból fontos nyersanyag kinyerését és újrahasznosítását biztosító technológia.

Hankó Balázs elmondta, hogy a támogatott projektek jól példázzák a Neumann János-programban rögzített stratégiai célokat, azt, hogy az innovációs befektetések egyszerre generáljanak gazdasági hatást, vagyis árbevételt, és emellett segítsenek megoldani a magyar emberek számára fontos kihívásokat, járuljanak hozzá a magyar emberek mindennapjainak megkönnyítéséhez.

A támogatott projektek közel fele a digitális átállás területén, közel egyharmada a zöld átállás területén, és csaknem 15 százaléka az egészséges élet területén hoz innovatív megoldásokat. A miniszter kiemelte, hogy a szakértők véleménye szerint a tavalyi évhez képest jelentősen emelkedett a pályázatok minősége. A tárcavezető ismertetése szerint a pályázat időtartama két-három év, a legkisebb pályázati összeg 300, míg a legnagyobb 800 millió forint.

A miniszter szavai szerint a versenyképes magyar kkv-szektor nem képzelhető el innováció nélkül. Cél, hogy 2030-ra elérjük, hogy minden második magyar kkv innovál a jelenlegi minden harmadik helyett. Ez hozzásegít minket ahhoz, hogy Magyarország bekerüljön Európa top 10 innovátora közé az évtized végére – mutatott rá a miniszter.

Hankó Balázs szerint megéri innovatívnak lenni Magyarországon, az innovatív vállalkozások 31 százalékkal magasabb bért fizetnek a munkavállalóknak, 58 százalékkal hatékonyabban működnek, és 2,5-szer több munkavállalót foglalkoztatnak, mint a nem innovatív vállalkozások. A kulturális és innovációs miniszter elmondta, hogy az idei évben nem kevesebb, mint 312 milliárd forintnyi pályázat áll rendelkezésre a magyar vállalati szektornak: ebből 292 milliárd forintnyi pályázat már indult, és a mostani pályázattal 50 milliárd forintnyi támogatás már célba is ért. Magyarország innovációs teljesítményének javításához több szabadalomra, több innovátorra, több egyetemi együttműködésre van szükség –hangsúlyozta a miniszter. 

Ez is érdekelheti

Kiállítóhely és kutatóközpont is lesz a debreceni Természettudományi Múzeum

Több mint 100 év után először épülhet önálló, kifejezetten a Magyar Természettudományi Múzeum igényeire szabott kiállítóépület és gyűjteményi központ. A debreceni épületkomplexum a természetvédelem, a biodiverzitás és a fenntartható fejlődés első számú magyarországi bemutatóhelye, élmény- és tudományos központja lesz.

Hírmozaik – január 30.

Döntöttek az idei HAB-díjakról, Zaz ismét Pesten koncertezik, márciusig várják a pályázatokat az óvodáktól és félszáz kísérőprogram látogatható a budapesti divathéten.

Elhunyt Kőszegi Imre, a magyar jazz kiemelkedő alakja

A dobos, zeneszerző, Liszt Ferenc-díjas magyar jazzmuzsikus, aki számos világsztárral játszott együtt, csütörtökön, 81 évesen halt meg – tette közzé a jazz.hu szakmai portálon bejelentett gyászhírt az MTI.

Hírmozaik – január 29.

Rudolf Péterrel elégedett a főváros, évszázados könyvborító rejtette a Gutenberg-biblia töredékét, ismét világszínvonalú a Bartók Tavasz, és Szentendrére jönnek Erdély ízei.