A Nemzeti Kulturális Alap Magyar Géniusz programjának támogatásával megvalósult állandó kiállítás, amely Az Év Kiállítása díj egyik nevezettje, a múzeum tizenkét gyűjteményi egységéből a legnagyobb kollekcióra, hárommillió leletre támaszkodik. A rendhagyó válogatás három korszakból mutat be 2700 tárgyat interaktív, élményszerű módon. Bizonyos darabokat, másolatokat a kezünkbe is vehetünk.
A rendhagyó helyszín, a rozsdaövezetben lévő raktárbázis különleges ráhangolódást ígér a témára: a bemutatóhely átmenet a terep mint régészeti lelőhely és a múzeumi kiállítás között. A raktárbázis környezete a ’90-es évek legvégéig a bezárt Vasgyár szlömösödő lakónegyede volt. A múzeum az ipari iskola tanműhelyét vette át külső raktárépületként, amely a városrész rehabilitálásával új arculatot és gondolatiságot kapott: immár raktárkiállításként mutatja be a Herman Ottó Múzeum régészeti feltárásait.
A Magyar Géniusz program felvetette a kérdést, mi legyen ehhez a hordozóelem, kik legyenek a géniuszok? A választ egy, a múzeum tulajdonában lévő ikonikus múzeumtörténeti fotográfia adta meg, amelyen egy avasi pince előtt borozó társaság látható 1933-ban. A miskolci múzeumügy kamaszkorának hajnalán készült pillanatfelvétel mások mellett Leszih Andor múzeumőrt, Marjalaki Kiss Lajos pincetulajdonost, történészt, földrajztanárt, a múzeum tiszteletbeli osztályőrét, valamint Móra Ferenc szegedi régészt, múzeumigazgatót ábrázolta, így velük meg is lett a géniusztriász.
E négy közéleti személyiség, két miskolci tudós és két nem miskolci, de a városhoz ezer szállal kötődő írózseni szellemi körének origója ugyanis a múzeum volt. Leszih és Marjalaki miskolci tudományos munkássága ismert, de nevük megkopott a köztudatban, Móra és Móricz hírneve pedig egyértelmű, régészeti és múzeumi szerepük azonban csak szűk körben ismert. Így hát újrafelfedezésük egybecsengett a Régészeti Látványraktár narratívájának megformálásával.
A két világháború közti miskolci kulturális közéletben tekintélyes szerepet betöltött négy férfi kapcsolódási pontját a múzeum és az ott őrzött régészeti leletek jelentették. Mórához hasonlóan Móricz Zsigmond is a két miskolci tudós révén lépett kapcsolatba a város értelmiségi körével, ám míg Móra ekkor már másfél évtizede „hazajárt” Miskolcra, Móricz 1923 nyarán lépett be először a múzeumba. Egy 1923-as esszéjében aztán – és itt térünk vissza az emlegetett megsárgult újságcikkre – Az ötvenezer éves ember címmel hosszan írt Miskolc múzeumáról, és a sorok között a magyar kulturális közéletet is véleményezte. Éppen ennek az írásnak a centenáriuma lett az alkalma a régészeti látványraktár megszületésének, a régi és újonnan bekerült leletanyagok leporolásának, rendszerezésének, a Találmányok a földből című kiállítás megrendezésének.
Az iparosult környezetben lévő raktárépület indusztriális miliőt sugall, a tárgyakat és a róluk felhalmozott tudást raktári közegben mutatják be a kurátorok. A folyosón és a lépcsőházban elhelyezett grafikai elemek és egy kilencperces kisfilm a válogatás előszobája: a múltat és a jelent egymásba ágyazva, logikus kontinuitásként kapunk magyarázatot a négy miskolci géniusz és a régészeti kiállítás viszonyáról. A teremben interaktív falak, archívumok és műtárgyak mesélnek a négy ikonikus férfiról, majd jöhet a nagy attrakció: két nagy méretű vitrinben, egyértelműen a megdöbbentés célzatával 2700 (!) tárgy tárul elénk. Valamennyi lelet esetében négyféle narratíva bomlik ki: a tárgy készítésének, használatának, pusztulásának és újrafelfedezésének, azaz kiásásának története.
A terem belső részletében egy-egy tárgycsoport köré épített egységben a négy géniuszt látjuk: Leszih numizmata voltát pénzváltó pulttal imitálták, hat pénzkorszakot ismertetve, Mórát látványos és nagy méretű hombárokkal idézték meg, az Aranykoporsó című regényében említett római gabonaraktárak által inspirálva, a magyarok eredetével foglalkozó Marjalakira egy 275 nyílhegyből álló, időspirálba rendezett nyílzápor-installáció emlékezik, Móriczhoz pedig – akárha diákjaival a vaskályha mellett melegedne – egy kályhacsempékből álló dekorfal kapcsolódik.
A kiállítás a gyűjtemény és az ahhoz kötődő tudás több pólusú megközelítését tűzte ki célul, és éppen e többszintűség révén eltérő érdeklődésű célcsoportokhoz tud szólni. A közösségi régészet tapasztalatait felhasználva tematikus napokban, sőt – a tárgyakhoz kötődő végtelen témalehetőséget kihasználva, az építészet, a gasztronómia, a spiritualitás oldaláról megközelítve a témát – különleges tárlatvezetésekben, előadásokban is is gondolkodnak a kurátorok.
A Herman Ottó Múzeum Találmányok a földből című régészeti látványraktára a tárgyak bemutatásán túlmenően újszerű értelmezési és asszociációs lehetőségeket kínál számunkra. Történetek elevenednek meg, tapinthatóvá válik a múlt, felfedezünk, értelmezünk, átélünk, asszociálunk, átkeretezünk. Történelmet, múltat, hajdan volt magunkat. És mert minden egyes régészeti lelőhely egyedi, minden feltárás egyszeri és megismételhetetlen tudományos folyamat, ezek felmutatása kultúramentés.
Forrás és fotó: Magyarmuzeumok.hu
