A hódmezővásárhelyi művésztelepen profik mutatnak utat az iskolás gyerekeknek

Miklós Anikó, a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ igazgatója a sikertörténet ötletének megszületésével kezdte a beszélgetésünket. Hódmezővásárhelyiként korábban is úgy gondolta, hogy a belvárosban működő művésztelep nagyon fontos szerepet tölt be a város életében. Sokat gondolkodtak a művészeti iskola igazgatójával, valamint a lelkes pedagógus kollégákkal, hogyan lehetne ezt a helyet még jobban megtölteni élettel. A telepen kiváló szobrászoknak, képzőművészeknek, festőművészeknek van műtermük, de úgy érezték, hogy jó lenne segíteni az utánpótlásnak is. Ebből indult ki az ötlet: „Gondoltunk egy merészet, és kitaláltuk, hogy ha a háznak van rá lehetősége, adjanak bérbe nekünk is egy termet, ahová idehozhatjuk a gyerekeket. Ez két éve történt, azóta kiderült, hogy bevált az elképzelés.”   

Vágó János, a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója tovább árnyalta a képet. Elmondta, hogy a hetvenöt éve működő intézményben jelenleg zeneművészeti, képzőművészeti, táncművészeti és színművészeti oktatás folyik. A zenészek a főépületben, illetve kihelyezett tagozatokon az általános iskolákban is tanulnak. Tudásukat nyilvánosan is bemutathatják a művelődési ház színháztermében. A táncosok számára az egyik általános iskolában került olyan helyiség, ahol folyamatosan gyakorolhatnak, és ők is előadhatják produkcióikat a művelődési ház színpadán. A képzőművészet szakos csoportok viszont korábban csak általános iskolákban szétszórva, jórészt hagyományos tantermekben működhettek. Valódi műterem két éve áll rendelkezésükre, amióta helyet kaptak a művésztelepen.   

„Hetente 32 gyerek járhat ide rendszeresen az órákra. Ez egy teljesen berendezett műterem, ahol minden a rendelkezésükre áll, ami a festészethez, grafikához kellhet, de még szobrászkodni is lehet” – sorolja Vágó János.

Az igazgató úr – szakirányát tekintve hangszeres zenetanár – azt is büszkén említette, hogy tavaly sikerült egy Steinway zongorát vásárolni a diákoknak. „Megkérdeztem a kizárólagos márkakereskedőtől, mikor vett utoljára alapfokú zeneiskola Steinway zongorát Magyarországon. Egy alkalomról sem tudott. Nem az a nagy érdem, hogy mi vettünk, inkább az a nagy hátrány, hogy a többiek nem. Ez a probléma” – tette hozzá, majd visszatértünk a képzőművészeti oktatáshoz.  

Négy jó nevű képzőművésznek van műterme a Kohán utcában. Egyikük Sonkoly Tibor festőművész, aki sokáig dolgozott rajztanárként is, így szeretettel fogadja a gyerekek érdeklődését. De a többiek munkájába is belepillanthatnak időről időre. A hely különleges előnyeihez tartozik, hogy a hatalmas előtér egyben kiállítóhelyiség is.

Az alapfokú művészeti iskola tanulóinak természetesen csak kisebb része lesz hivatásos művész. Viszont az átlagosnál jóval fejlettebb érzékenységet, befogadókészséget, gondolkodási, látási képességet sajátítanak el, ami később az élet bármilyen területén előnyt jelent. Ha pedig valamelyikükben kiugró tehetség rejtőzködik, annak kibontakozásában is segít a művésztelepi oktatás.

Radicsné Nagy Andrea vizuáliskultúra-tanár épp órát tart a gyerekeknek, akik egy országos versenyre készülnek. Van, aki színskálát keverget, próbálgatják a világosítást, sötétítést, derítést, a színek tompítását – sorolja a szakkifejezéseket a mosolygós művésztanár. A gyerekek gyakorolják a kompozíciót, elrendezést is, ami például a csendéleteknél különösen fontos. Miközben gyönyörködtünk a fiatalok szépséges igyekezetében, rámutatott egy kislányra, aki tavaly országos első helyezést ért el egy festészeti versenyen, egy másik ifjú művészük pedig grafikában lett az első az országban.  

„Most négy olyan diákom is van, aki művészeti szakgimnáziumba megy tovább. Van, aki divattervezőnek készül, akad, akit az animáció érdekel. Az egyik gyereket a színházhoz kapcsolódó képzőművészeti lehetőségek nyűgözik le, mint a maszkkészítés, a  díszletek” – sorolja azokat a „gyerekeit”, akik most úgy gondolják, hogy művészeti pályára lépnek.

Amikor a többiekről kérdezem, azt feleli, hogy kivétel nélkül mindegyikük gazdagodik ezeken az órákon. Fejlődik a kreativitásuk, a szépérzékük, amit számtalan módon kamatoztathatnak majd a jövőben is.

„Ilyenkor kirajzolják vagy kifestik magukból a problémákat. Egész más színeket választanak például, amikor dühösek vagy szomorúak, és érezni, hogy miközben dolgoznak, megnyugszanak egy kicsit. Erre is nagyon jó a képzőművészet, de minden más művészeti ág is” – teszi hozzá.

Ezután még határozottabban folytatja: „Be tudom bizonyítani, hogy az a gyerek, aki bármilyen művészeti oktatásra jár, sokkal többet fejlődik más területeken is. Kompetenciafelmérések igazolják ezt például az anyanyelv, a matek és az idegen nyelvek szempontjából is. Tehát lelkileg, testileg, mentálisan is nagyon sok pluszt adunk a gyerekeknek. Arról nem is beszélve, hogy itt olyan közösségi élményben részesülnek, ami szintén óriási és egyre ritkább ajándék a mai virtualizálódó világban.”

A beszélgetés végén Rapcsák Katalin, a Petőfi Kulturális Ügynökség hódmezővásárhelyi Petőfi Alkotóház munkáját irányító szakember még hozzátette, hogy egyszer saját gyermeke általános iskolai osztályát is elhozta ide a tanáruk. A művészek szabadkoztak, mert azt hitték, úgyse érdekli a nebulókat a műtermek világa. A tanár másnap azt kérte a diákoktól, hogy rajzolják le, amit láttak. Amikor a művészeknek megmutatták a képeket, volt közöttük, akinek könnyeket csalt a szemébe a látvány.

Katalin szerint ez a program a későbbiekben mutatja meg igazán, mennyire fontos a város életében. Azok a gyerekek, akik rendszeresen ide járhatnak a művészek közé, az ő szüleik, barátaik, akik a különféle rendezvények miatt szintén eljutnak a művésztelepre, természetesebb kapcsolatban lesznek majd az alkotókkal, a művészetekkel. Ismét sajátjuknak érzik őket, büszkék lesznek művészeikre, olyan magától értetődő módon, ami valamikor jellemezte ezt a várost. 

Fotók: Sorok Péter / Kultúra.hu