Takács-Nagy Gábor-MÁV Szimfonikusok-Müpa_@Steirer Máté .jpg

Beethoven Kilencedik szimfóniája a történelem kísérőzenéje

A MÁV Szimfonikus Zenekar a 2024/2025-ös évadban ötestés hangversenysorozatban tűzte műsorra Beethoven összes (kilenc) szimfóniáját. A sorozat utolsó hangversenyére március 28-án a Müpában kerül sor. Műsoron a Kilencedik szimfónia, amelyet a történelem egyik legfontosabb zeneművének tartanak.

Beethoven Kilencedik szimfóniája ma az európai szabadságeszmény szimbóluma, az Örömóda pedig 1972 óta az Európai Közösségek, majd az Európai Unió hivatalos himnusza. A szimfónia sokszor vált a történelem „kísérőzenéjévé”. Ma is meghallgatható az az előadás, amelyet Leonard Bernstein vezényelt 1989-ben Berlinben, a fal leomlásakor. Akkor a karmester az öröm (Freude) szót a szabadságra (Freiheit) cserélte, az előadás után pedig maga is leütött a falból egy darabot, amelyet magával vitt emlékül.

Az első hangok a teremtés aktusát idézik meg: a semmiből létrejön az élet, a nyüzsgés, a küzdelem. A második tétel dinamikus, de sötét, a sors visszhangjait dörgő scherzo. A harmadik, lassú tételben Beethoven életművének egyik legihletettebb, leggyengédebb dallamait halljuk. A negyedik, monumentális zárótételben pedig színre lép a négy énekes szólista és a kórus.

A MÁV Szimfonikus Zenekart Takács-Nagy Gábor vezényli, aki korunk egyik innovatív Beethoven-karmestere. Ő már hegedűművész és kamaramuzsikus korában is a zeneszerző szándékának alázatos megvalósítását tekintette fő céljának, és ezt az attitűdöt folytatja karmesterként is. 2023 nyarán került forgalomba az általa vezényelt Beethoven-szimfóniák CD-kiadványa Beethoven Journey címmel, a világhírű hanglemezkiadó, a Deutsche Grammophon Gesellschaft gondozásában. A Svájcban élő művészt Magyarországon 2017-ben Bartók-Pásztory-díjjal, 2021-ben Prima Primissima díjjal, 2024-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.

A hangverseny további közreműködői a Nemzeti Énekkar mellett Rácz Rita, Schöck Atala, Brickner Szabolcs és Kovács István. A MÁV Szimfonikus Zenekar Beethoven-sorozatának aktuális műsoráról a hangverseny előtt, 18.45-től a Müpa nagytermében pódiumbeszélgetést tart Takács-Nagy Gábor karmester.

Részletek és jegyvásárlás a MÁV Szimfonikus Zenekar honlapján.

Ez is érdekelheti

Bartók zenéje a véremben van

Koncertsorozaton van túl a Budapesti Fesztiválzenekarral, és a héten Kínába indul az együttesével, a Verbier Fesztivál Kamarazenekarával. Úgy élvezi a zenélést, olyan vehemenciával hívja magához a feladatokat, mintha tegnap lépett volna ki a Zeneakadémia kapuján. Takács-Nagy Gábor nemrég Kossuth-díjat vett át. Interjú.

Elkészült, de egyelőre nem mutatják be A mi Erkelünk című dokumentumfilmet

A mi Erkelünk címmel készített dokumentumfilmet a magyarság egyik legnagyobb zeneszerzőjéről a Magyar Történelmi és Műfaji Film Alapítvány – közölték az alkotás készítői a gyulai Erkel Ferenc Emlékházban tartott sajtótájékoztatón pénteken.

Országos operaversenyt hirdet a Magyar Állami Operaház

A Magyar Állami Operaház 2025-ben első alkalommal rendezi meg az Országos Operaversenyt, amelynek célja az operaénekesek utánpótlásának biztosítása, felügyelete és segítése. Az elsősorban magyarországi és határon túli intézmények növendékeit célzó kezdeményezés az online előválogatót követően 2025. június 2. és 7. között az Eiffel Műhelyházban folytatódik a továbbjutó versenyzők élő meghallgatásával, majd nagyszabású döntővel.

„Sosem éreztem hátrányát, hogy vidéki városban nevelkedtem” – Rácz Rita a hivatás öröklődéséről

Rácz Ritának, a Magyar Állami Operaház kamaraénekesi címmel elismert magánénekesének a vérében van a szakma, hiszen színházi dinasztiába született. Nyolc esztendősen édesanyja, Fekete Gizi társaságában lépett először színpadra. A Tisza-parti Nemzeti Színház örökös tagja ezekben a napokban Örkény Macskajátékának Orbánnéját alakítja. Rita édesapja, Rácz Tibor is a szegedi társulat jeles alakja.