Irodalom

A könyvek, amik vagyok: Kelen Anna

Nagy Daniella 2026. március 30.

Mely könyvek formálnak minket azzá, akik vagyunk? Sorozatunkban ismert arcok vallanak személyiségformáló olvasmányaikról – ezért a cím: A könyvek, amik vagyok. Ezúttal Kelen Anna művészettörténész, a Virág Judit Galéria és Aukciósház árverésvezetője meséli el, mely könyvek hatottak rá intenzíven és formálták a lelkivilágát.

Thomas Mann: A Buddenbrook ház

„A kilencvenes években nőttem fel, amikor nagyon népszerűek voltak a Csíkos könyvek és a Pöttyös könyvek gyerekeknek, kiskamaszoknak szóló ifjúsági regényei, amiket sokáig én is nagyon szerettem. Kilencedikes gimnazista voltam, amikor meguntam őket, odamentem az anyukámhoz, Virág Judithoz, és megkérdeztem, mit olvassak. A mai napig emlékszem a jelenetre, ahogy levette a polcról A Buddenbrook házat Thomas Manntól, és azt mondta, szerinte ezt.

Ez az 1901-ben megjelent könyv azért fontos nekem, mert ez volt az első úgynevezett „felnőttkönyv”, amit elolvastam tizenöt éves korom körül, ami összekapcsolt a világirodalommal és meghatározta a könyvekkel való kapcsolatomat.

Ez a családregény több generáción átívelve mutatja be egy – a korszak kihívásaival megküzdeni nem tudó – német kereskedőcsalád életét, az akkori polgári világ hanyatlását az első világháború kitörése előtt, valamint egy érdekes, elgondolkodtató női szálat is. Nem egy vidám könyv, de nagyon intenzív hatású – ezt követően több Thomas Mann-könyvet is elolvastam, és ma is nagyon szeretem a család- és társadalomtörténetet feldolgozó regényeket.”

Péterfy Gergely: Kitömött barbár

„Ez a könyv véleményem szerint semmihez sem hasonlítható, egyedülálló a magyar – és akár a nemzetközi – irodalomban. Kazinczy Ferenc és barátja, Angelo Soliman felvilágosodás korabeli történetét járja körül gyönyörű, választékos megfogalmazásban, megelevenítve többek között a kirekesztettség, idegenség témáját, és kitérve Kazinczy és felesége, Török Sophie kapcsolatára. Úgy tudom, Péterfy ezen regényében keveredik a valóság és a fikció. Soliman egy Afrikából elhurcolt fekete férfi volt, akit kuriózumként mutogattak Bécsben. Akkoriban teljesen újdonság volt egy fekete ember az európaiak számára, így féltek tőle, torznak tartották, fogdosták, kinevették, és már a puszta látványától is hisztérikus állapotba kerültek.

Kazinczy – aki ismerte a kirekesztettség érzését, hiszen gyerekkorában kinevették, amikor az édesapjával magyar ruhában sétálgatott Bécs egyik központi utcáján – épp hétéves börtönbüntetését töltötte Csehországban, amikor Soliman meghalt, a testét pedig kipreparálva kiállították a bécsi Természettudományi Múzeumban.

Nagyon durva, megrázó, de egyúttal gyönyörűen megírt történet. Nagyjából tíz éve olvastam, de a mai napig hat rám.”

Karl Ove Knausgård: Harcom

„Ez egy hatkötetes életrajzi regényfolyam, könyvsorozat, amiben Karl Ove Knausgård a saját élettörténetét, annak harcait és küzdelmeit dolgozza fel, minden életfejezetének külön kötetet szentelve. Az első, Halál című kötetben például az édesapja halálát, az édesapjával való viszonyát dolgozza fel. Hozzám kisgyerekes szülőként a sorozat második, Szerelem című kötete áll a legközelebb, melyben az író a házasságába, a feleségével való kapcsolatába és a kisgyerekes életszakaszába enged betekintést.

Olyan mindennapi problémákat dolgoz fel, amivel sokan tudunk azonosulni. Nagyon érdekes az ő szemszögéből rálátni arra, hogy milyen az, amikor egy alkotó férfi fél kézzel pelenkázik, gyereket nevel és játszótérre szaladgál, miközben írnia kéne.

A saját bevallása szerint nárcisztikus jellemű Knausgård az élete minden egyes mozzanatát, minden szereplőjét nyíltan megírta.

Iszonyú nagy botrányt kavart ezzel a mindennapi történeteket leíró, tehát nem feltétlenül izgalmas, viszont kifejezetten bátor, őszinte, kitárulkozó, nagyon olvasmányos, magával ragadó, kendőzetlen és gyakorlatilag naplószerű könyvsorozattal. Többen be is perelték.”

Tompa Andrea: Sokszor nem halunk meg

„A könyv története Erdélyben játszódik, a II. világháborútól nagyjából a rendszerváltásig. Sok mindenről szó esik benne, többek közt az erdélyi magyarság helyzetéről a Ceaușescu-rendszerben, a II. világháborúról, valamint a zsidóságról és az identitás kérdéséről. A regény főhőse Tilda, akinek a szüleit megölték a II. világháborúban, és csecsemőként nevelőszülőkhöz került. Ez a mély, szép, különleges és jellemformáló könyv bemutatja a történetben szereplő nevelőszülők megrázó helyzetét: nem tudják, kötődhetnek-e a csecsemőhöz. Vajon visszajönnek-e a szülei a háborúból, és magukkal viszik, vagy náluk marad, és ők nevelhetik fel őt?

Ugyanakkor azt is leírja, hogy milyen nehezen kapcsolódik a főszereplő az őt végül szeretettel felnevelő szülőkkel, miután megtudja, hogy nem vér szerinti gyermekük. A regény a negyvenes években kezdődik, az író ekkor erdélyi tájnyelvet használ, majd a történet és az idő előrehaladtával felváltja ezt az ízes nyelvet a mai szóhasználat.

A cím pedig azokra a transzformatív életeseményekre utal, amiknek a megélése teljesen átalakítja az ember személyiségét.”

Koniorczyk Borbála: Női *szörnyetegek***

„Ez a legfrissebb könyvélményem, jelenleg is olvasom. A századfordulón élt női művészek – Madzsar Alice, Kaffka Margit, Erdős Renée, Lesznai Anna, Ferenczy Noémi, Undi Mariska és Máté Olga – kivételes életútját, élettörténetét mutatja be fejezetekre bontva. Ez az olvasmányos, informatív, edukatív, tanulságos és szórakoztató írás nagyon közel hozza az olvasóhoz a leírt sorsokat és a századforduló Budapestjét.

Kiderül belőle, hogy ezek a nők más keretek között, de ugyanolyan problémákkal küzdöttek az alkotás, a munka, az elismertség, a magánélet, a kapcsolatok és a gyerekvállalás terén, mint a mai nők.

Ahogy ma, úgy akkoriban is ismerték – támogatták, vagy épp féltékenyen fúrták – egymást a kulturális élet tagjai, ugyanazok az érzelmek és játszmák voltak jelen akkor, mint ma is. Borbála leírja, hogy a női szörnyeteg kifejezést egy politikus használta a századfordulón, miközben egyrészt azt nehezményezte, hogy a nők választójogot szeretnének, másrészt pedig azt, hogy túl sok nő ment egyetemre.”