Hol tartották 1913-ban a Nemzetközi Női Választójogi Világkongresszust? Ki volt a világ első női nagykövete? Mikortól sportolhattak hazánkban a nők? Ki volt az első női képviselő a magyar parlamentben?
1913-ban a Vigadó volt a helyszíne a VII. Nemzetközi Női Választójogi Világkongresszusnak. A magyar feministák 1904-ben alakult egyesületét rendkívüli megtiszteltetés érte, amikor az IWSA (International Woman Suffrage Alliance, Nők Választójogi Világszövetsége) kongresszusa megrendezésének jogát Béccsel szemben elnyerte. A női választójogi világszövetség az 1911–12-es választójogi kampányra alapozva úgy gondolta, hogy a magyar nők 1913-ra már választójoggal fognak rendelkezni, ez azonban még 1918-ig váratott magára.
A kongresszus szervezésének fárasztó feladata a Feminista Egyesület vezetőire, Glücklich Vilmára, Bédy-Schwimmer Rózára és Teleki Sándorné Kende Júliára hárult. Az arisztokrata Telekiné anyagi támogatása komolyan hozzájárult a kongresszus sikeréhez: a Halászbástyán tartott fogadás – amelyen a háromezer küldött mellett prominens magyar politikusok is részt vettek – teljes számláját a Teleki házaspár egyenlítette ki.
A kongresszus vendége volt az első protestáns lelkésznő, Anna Shaw is, ám sem a Deák téri evangélikus, sem a Kálvin téri református templomban nem engedték prédikálni. Végül a Szilágyi Dezső téri református közösség biztosította számára a lehetőséget.
De milyen előzmények után rendezhették meg a magyar nők e világeseményt?
Az első női szervezetek a jótékonykodás, a szegények, betegek, elesettek támogatására jöttek létre. Mária Dorottya, József nádor harmadik felesége élen járt e téren, erre ösztönözve a magyar arisztokrata hölgyeket is. Felekezettől függetlenül támogatott minden hozzá fordulót: az 1828-ban alakult Angyalkert óvodát, a Vakok Intézetét és kiemelten az 1838-as pesti árvíz károsultjait. A budai evangélikus templom sem épült volna fel az adománya nélkül. A „jóltevő angyal” emlékét a róla elnevezett Dorottya utcában tábla őrzi.
Mária Dorottya patronálta a női egyesületeket, amelyek a szociális alapú jótékonykodás érdekében jöttek létre. Ezek egyik hazai szószólója Beniczkyné Stummer Karolina volt, a női egyenjogúság történetében azonban nem az ő neve vált ismertté, hanem lányáé, Beniczky Herminé, akinek férjezett neve, a Veres Pálné sokak számára ismerősebben cseng. Hermin szerette volna iskolába adni a leányát, Szilárdát, de azzal kellett szembesülnie, hogy nők számára nincs megfelelő oktatási intézmény. Agitációja eredményeként 1868-ban megalakult az Országos Nőképző Egyesület, amelynek az elnöke lett. Eleinte csupán két szobából és 13 tanítványból álló iskolája idővel jelentősen bővült, majd évek múltán leánynevelő intézete is épült.
1895-től egyes egyetemi fakultások a nők számára is nyitottá váltak. A szegényházak, árvaházak, vakok intézetének támogatása során a nők is ráéreztek a szervezkedés, a közös fellépés erejére. 1904-ben ennek eredményeként alakulhatott meg a Feministák Egyesülete. A polgárosodás, a városi élet elterjedése a nők életére is hatással volt, ruhaviseletük szigorú etikettjét is ekkoriban kezdték feszegetni. A már említett Bédy-Schwimmer Róza volt az első, aki mert a pesti belvárosban fűző nélkül végigsétálni. Ez abban a korban legalább akkora feltűnést keltett, mintha manapság valaki ruha nélkül lépne ki az utcára.
Az óriási felháborodás ellenére sokan követték a példáját, hiszen a fűző rendkívül kényelmetlen volt, és akadályozta a hölgyeket a szabad mozgásban, pedig jó néhányan közülük már dolgoztak. A női egyenjogúság helyzete Magyarországon Európa más országaival összevetve nem állt rosszul: lehetett önálló keresetük, örökölhettek, gyermekük sorsába is beleszólhattak.
Az I. világháború kulcsfontosságú változásokat hozott számukra.
A sok esetben családfenntartóvá váló hölgyeket mindinkább egyenrangú állampolgároknak tekintették, 1918-ban pedig a Károlyi-kormány választójogot adott nekik. Károlyi Mihály svájci nagykövetté nevezte ki a családjával évek óta jó viszonyt ápoló Bédy-Schwimmer Rózát. Ő volt a világ első női nagykövete, igaz, csak rövid ideig tölthette be ezt a pozíciót. Svájc ugyanis nem örült a személyének, elsősorban női mivolta miatt. A feminista mozgalomban töltött évek után, az I. világháború kitörésétől a béke megteremtésének szentelte életét, a nemzetközi békemozgalmak aktivistájává vált. A Tanácsköztársaság és a fehérterror ellen is agitált, ezért nem térhetett vissza Magyarországra. Az Egyesült Államokba távozott, ott is halt meg. Tisztelői 1948-ban béke Nobel-díjra terjesztették fel.
A fűző elhagyása után a kényelmes ruhák és a rövid hajviselet is szokványossá vált, és ez a nők számára is lehetővé tette a sportolást. Sportruhákat Kertész Tódor Kristóf téri játék- és kerékpárüzletében árultak számukra először.
A lányok számára csak az 1920-as években indult meg a testnevelés-oktatás, bár Veres Pálné iskolájának udvarán már korábban is volt korcsolyapálya. A női testedzés kérdése azonban nagyon megosztotta a közvéleményt. Az ellenzői attól tartottak, hogy a nők túlságosan izmossá, férfiassá válnak majd tőle. Emiatt a közvélemény megnyugtatására időről időre gyönyörű portrék jelentek meg élsportoló hölgyeinkről.
Első női olimpiai bajnokunkról, Elek Ilonáról is rendre jelentek meg fényképes tudósítások, hogy mindenki láthassa: a sportolás ellenére is bájos tudott maradni. Az 1936-os berlini és az 1948-as londoni olimpia arany- és az 1952-es helsinki olimpia ezüstérmesének egykori lakóházán emléktáblát helyeztek el.
Az első, olimpián szereplő női sportolónk pedig Tary Gizella volt, aki 1924-ben Párizsban női tőrvívásban a hatodik helyen végzett.
A tudományos és művészeti életbe is nehezen kaptak bebocsátást. Madách Imre az akadémiai székfoglalójában így vélekedett: „A nő korábban fejlődik, de teljes férfiúi érettségre sohasem jut, könnyebben felfog és tanul, de teremtő géniusz hiányával az emberek irányadó szellemei közé nem emelkedik.” Az ilyesféle sztereotípiák miatt a hölgyek alig juthattak tudományos pályára, és a művészeti életben is szerényebb lehetőségek jutottak nekik. Ennek tükrében különösen érdekes, hogy az Erzsébet tér egyik eldugott házfalán két művésznőnek is közös emléktáblával tiszteleg az utókor: dr. Kapuváry Zelma festő- és Vásárhelyi Magda zongoraművész annak idején egyaránt ritka kivételként erősítette a női művészek táborát.
Egyenjogúságuk történetének egyik legnagyobb vívmánya azonban az volt, hogy 1918-tól már parlamenti mandátumot is szerezhettek a nők.
A magyar országgyűlés első női képviselője a keresztény feminista politikus, Slachta Margit volt. 1920 márciusában a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának színében mandátumot szerzett, és 1922-ig, a parlament ülésszakának végeztéig maradt képviselő. Ezután a nőmozgalmával foglalkozott, és 1923-ban megalapította társaival a Szociális Testvérek Társaságát. A munkásnők szociális helyzetének javítása mellett 1940-től a zsidók, a munkaszolgálatosok védelmében is felszólalt, és maga is aktívan védte, bújtatta az üldözötteket, ezért 1969-ben Világ Igaza kitüntetést kapott.
Másodszor 1945-ben jutott mandátumhoz, de 1948-ban, az iskolák államosításáról szóló döntés után tüntetőleg ülve maradt, miközben a képviselők a Himnuszt énekelték, ezért kitiltották a parlamentből, és mentelmi jogát is felfüggesztették. 1949-ben az Egyesült Államokba távozott, szava ekkortól már csak a Szabad Európa Rádió hullámain jutott el honfitársaihoz (rádiós álneve Nemes Borbála volt).
Második női országgyűlési képviselőnk Kéthly Anna szociáldemokrata politikus volt. A munkáscsaládból származó Kéthly 1917-ben lett a Szociáldemokrata Párt tagja. Az 1922-es választáson nyert mandátumot, felszólalásaiban a társadalmi igazságtalanságok, a nyomor ellen lépett fel.
A II. világháború után ellenezte a szociáldemokraták és a kommunisták egyesülését, ezért később kizárták a pártjából. Koholt vádak alapján életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, amelyből négy évet le is töltött. Az 1956-ban újjáalakult Szociáldemokrata Párt elnöke, a harmadik Nagy Imre-kormány államminisztere lett. E minőségében 1956. november 4-én a Szocialista Internacionálé üléséről már nem tért haza Bécsből, hanem Belgiumban telepedett le. 1964-ig a londoni Népszava főszerkesztője volt.
A Sétaműhely Sportolónők, apácák, filmrendezők – Nők útja a Parlamentbe című izgalmas sétáját Antoni Rita vezette.
