A rendszerkritikus Jókai három mozija

A Jókai-életmű talán legnépszerűbb regénye Az arany ember, amely a nagy mesemondónak is a legkedvesebb története volt. A história elevenségét nemcsak az tükrözi, hogy megszületése óta jó közelítéssel négy-ötszázezer példányban jelent meg Magyarországon, és hogy mindenféle európai nyelveken kiadták, hogy színpadra állították, háromszor is filmre vitték, és felmérések szerint a negyedik-ötödik legkedveltebb regényünk, hanem az is, hogy időről időre élénk vita bontakozik ki körülötte. Legutóbb Tóth Krisztina Jókai nőábrázolásáról megfogalmazott gondolatai kapcsán robbant ki zajos polémia a regényről. Pedig a történet központi témája nem a nőalakok milyensége, hanem a modern polgári társadalom értéktévelygése. S hogy ez mennyire fontos probléma, az abból is látszik, hogy mindhárom filmváltozatban a középpontban maradt.

Történet és tanulság

Tímár Mihály ugyanis nem csupán nők között vergődik, nem csupán hűség és szerelem között őrlődik, hanem – sőt még inkább – a kapitalista vállalkozás és a rurális boldogságkeresés lehetőségei között is hányódik. A hetvenes évekre Magyarországon is meghatározóvá lett polgári viszonyok között remekül helytálló hős sorsán keresztül azzal szembesül az olvasó, hogy a klasszikus emberi értékek – mint amilyen a szerelem, a becsület, a hűség – idegenek a kapitalizmus új világától. Ebben az értelemben Az arany ember klasszikus kapitalizmuskritika: a meghasonlás, az identitásválság, az értékkeresés regénye. Tímár történetéből hiányzik az az optimista jövőkép, ami például a Fekete gyémántokban jelen van. Az arany ember vállalkozásai nem leleményre és helytállásra épülnek, hanem lopásra, csalásra, becstelenségre. Az önmagával vívódó főszereplő végül kilép a modern társadalom keretei közül, és a Senki szigetén, talán mondhatjuk úgy is: Seholsincsországban találja meg a boldogságot. Ezzel a lesújtó kép teljessé válik: az egyéni boldogság, sőt még az önazonosság sem elérhető cél a kapitalizmus viszonyai között.

Erőteljesebben fogalmazva azt mondhatjuk, hogy a szerző az emberi minőséget állítja szembe a leggazdagabbak számára is csak nyomorúságos létet kínáló polgári társadalommal. De még a visszafogottabb megközelítés szerint is tény, hogy Jókai súlyos fenntartásokkal él a modern civilizációval kapcsolatban, akárcsak azok, akik a későbbiekben hozzányúltak a műhöz.

A kiábrándult Jókai

A rendszerkritikus regény egyébként igen különös szín az életműben, mert Jókaitól amúgy távol áll az ilyesforma társadalmi pesszimizmus. Szinte ugyanebben az időben jelenik meg a kapitalizmusrajz optimista párja, a Fekete gyémántok, nem sokkal később pedig ábrándos kedvű kötete, A jövő század regénye.

Ugyanakkor a világok közti választásra kényszerülő Tímár alakjába többszörösen is beleszőtte saját vívódásait. A hatvanas évek végén megromlott a házassága Laborfalvi Rózával, s beleszeretett gyámleányába, Ottiliába, akit – akárcsak Tímár Noémit – rendszeresen felkeresett Arácson. Az irodalomtörténészek egyetértenek abban, hogy Noémi alakjában gyámleányát örökítette meg. Ők azonban nem találhattak boldogságot a Senki szigetén, mert a leány hamarosan elhunyt.

Jókait ezekben az években anyagi gondok is gyötörték, hitelezők nyaggatták, ezért a regényeit szinte futószalagon gyártotta. Így amikor azt mondjuk, hogy Az arany ember vallomásos regény, leginkább arra kell gondolnunk, hogy szerzőnk, akárcsak hőse, polgári, közéleti sikerei dacára egyre boldogtalanabb, egyre több alkut kell kötnie, és egyre jobban vágyja a bukolikus idillt, amely a gúzsba kötő társadalmi struktúrák ellenpontjaként megálmodható.

A hetvenes évek

A regény A Hon című napilapban jelent meg 1872 első felében, 121 részben. Az év végén öt kötetben adta ki az Athenaeum. Úgy tudjuk azonban, hogy Jókai 1870 nyarán viszonylag gyorsan, mindössze néhány hét alatt írta meg.

A személyes nehézségek mellett ebben és a megelőző években egyaránt lehetősége adatott, hogy súlyos közéleti dilemmákból merítsen ihletet. Ez az időszak ugyanis elhozta a kapitalista Európa első komoly válságát. A párizsi kommün ugyan csak 1871-ben robbant ki, az odáig vezető utat azonban már szélesen kikövezte az egyre erőteljesebb munkásmozgalom. A proletariátus szervezetei a század dereka óta egyre erőteljesebb kritikával léptek föl a kibontakozó kapitalizmussal szemben, és meghirdették a maguk szocialista, kommunista vagy
éppen anarchista utópiáját. A tőkés viszonyokkal szemben keresztény-konzervatív kritika is megfogalmazódott, de még a mélyen humanista Madách is megrajzolta a maga lesújtó korképét az alig tíz évvel korábban, 1862-ben megjelent Tragédiában. Aki tehát ezekben az időkben a kapitalizmust bírálta, annak volt honnan merítenie. Amikor Jókai tagadó szellemben ír a vagyon értékéről, amikor a pénzgazdaságban látja a konfliktusok alapját, az emberi kapcsolatok tönkretevőjét, akkor korának kritikai irodalmát visszhangozza.

A némafilm és a háborús anarchia

A történetet háromszor filmesítették meg; mindig akkor, amikor a kapitalizmusra vonatkozó kételyek rendkívüli módon felerősödtek. Az első filmváltozatot 1919-ben, egy minden korábbinál véresebb háború után, forradalmak és
ellenforradalmak által szaggatott időszakban, széthulló birodalmak árnyékában mutatták be.

A film rendezője, Korda Sándor a Tanácsköztársaság idején direktóriumi tag, a filmgyártás művészeti vezetője volt. A forgatókönyvet Vajda László írta, Tímár Mihály szerepét Beregi Oszkár játszotta; Makay Margit volt Tímea, Berky Lili Athalie, Lenkeffy Ica pedig Noémi. A produkció a Corvin Film égisze alatt, fekete-fehérben készült el.

A háborús viszonyokat tükrözi a legenda, amely szerint az Al-Dunán felvett külső forgatás során a vége felé közeledő világháború lövedékei röpködtek a stábtagok feje fölött.

Hangosfilm a diktatúrák árnyékában

1936-ban mutatták be a történet hangosfilmváltozatát. A Hunnia Filmgyár megbízásából Gaál Béla rendezte, a forgatókönyvet Hevesi Sándor írta. Tímár Mihályt Kiss Ferenc, Tímeát Kormos Mária, Athalie-t Mezey Mária, Noémit pedig Egry Mária játszotta.

A harmincas évek derekán a történet által felvetett kérdések ugyancsak aktuálisak lettek. Németh László a barna, a fekete és a vörös hatalmak közé ékelődött ország sorsáról elmélkedett, mások a harmadik út lehetőségét latolgatták, ismét mások keresztényszocialista alternatíva lehetőségét kutatták. Az 1928 és 1933 között pusztító gazdasági világválságból sokfelé kerestek antikapitalista kiutat. Az olasz fasizmus korporatív államkoncepciója, a hitleri nemzetiszocializmus, de még a roosevelti New Deal is a tőke korlátozását hirdette, nem is beszélve a szovjet szocializmusról, amely ebben az időben már túljutott az elszigeteltségen, s például 1935-ben a Nyugatban Illyés Gyula festett róla indokolatlanul pozitív képet.

A kádári kultúrpolitika

A regényt 1962-ben, a Hunnia produkciójában Gertler Viktor ismét megfilmesítette. A forgatókönyvét maga a rendező írta. A szereposztás pazar volt. A címszerepet Csorba András erdélyi színész játszotta, Tímea szerepében az akkor még főiskolás Béres Ilonát ismerhette meg a közönség, de játszott a filmben Greguss Zoltán (Brazovics Atanáz), Gobbi Hilda (Zsófi mama, Brazovics felesége), Pécsi Ildikó (Noémi), Komlós Juci (Teréza mama) és Latinovits Zoltán (Krisztyán Tódor) is. A regény színes, szélesvásznú változatát az első filmhez hasonlóan
eredeti helyszíneken, sokszor kalandos körülmények között forgatták. A stáb a Vaskapunál állítólag megtapasztalta a Jókai által is leírt al-dunai szélviharok erejét.

A hatvanas évek magyar filmgyártásának szuperprodukcióját a megszilárduló Kádár-rendszer egyfajta krédójaként is értelmezhetjük. A korszak első történelmi témájú filmjét számos Jókai- és Gárdonyi-adaptáció követte, s így Az aranyember megadta a későbbi szocialista filmgyártás alaphangját. Az úgynevezett haladó történelmi hagyomány vállalása egészen a hetvenes évek végéig meghatározó vetülete maradt a hazai kulturális életnek. Az antikapitalista tematika a rendszer szempontjából kiváló nyitánya volt a későbbiekben kibontakozó kádári művelődéspolitikának.

Hitek és kételyek

Ám látni kell, hogy az alkotók az egyetlen Gertler Viktor kivételével éppúgy nem tekinthetők antikapitalista aktivistának, mint Jókai. Míg Gertler nevéhez olyan produkció kapcsolható, mint az Állami áruház, addig Gaál egyebek mellett a Meseautót rendezte, Korda Sándor pedig a két világháború között Alexander Korda néven a brit filmipar fellendítésében játszott kulcsszerepet.

Jókaitól ugyancsak távol állt a politikai szintű kapitalizmuskritika, hiszen csaknem minden művében az 1848-as nemzedék új, polgári Magyarországa mellett tett hitet. Az arany ember pesszimista társadalomrajza inkább csak hangulat: szociális és kulturális kételyeinek regényes megfogalmazása.

Nyitókép: Jelenet Az aranyember című filmből. Forrás: filmarchiv.hu