A jelenleg is zajló forgatás helyszíne a Szentendrei-szigeten található, Tahitótfaluhoz tartozó Bodor major. A csaknem húsz évvel ezelőtt megnyílt lovas- és szabadidőpark húszhektáros területén kalandpark, kemencés csárda, több száz fős esküvők, ezerfős csapatépítő tréningek kiszolgálására alkalmas épületek, fedett és nyitott lovasstadionok, karámok, istállók, medencék találhatók. Csakhogy valamilyen ok miatt mindez elhagyatottnak tűnik. A gyep kiszáradt, az úszómedence alján fodrozódó zöldessárga víz se csábít csobbanásra, a kiszáradt halastó fekete fóliája szikkadt álmokat idéz.
A még jó állapotú, de láthatóan rég nem használt épületek, az úton-útfélen álldogáló régi traktorok, fűnyírók és egyéb gazdasági eszközök, a céltalanná vált istállók látványa a puszta közepén arról mesél, hogy itt valami félbeszakadt, valami megtorpant, itt tervek és álmok valósultak meg és törtek el. Tökéletes helyszínt találtak tehát a filmesek arra, hogy az elhunyt felesége birtokára visszatérő Szerebrjakov professzor és új felesége, Léna, valamint Ványa bácsi, a doktor, Szonya és a többiek között lejátszódhasson mindaz, amit a Csehov művét feldolgozó filmesek erre méltónak találnak.
A filmváltozat, melyet Somogyi György forgatókönyve alapján Fazekas Péter rendez meg, Csehovból indul ki, de magyar környezetbe és a rendszerváltás utáni időszakba helyezi át a szereplőket. Különösen érdekessé teszi a vállalkozást, hogy minden színész ugyanazt a karaktert játssza, amelyet a Télikert színpadán, ami – mint kiderült – nemhogy megkönnyítené, kifejezetten bonyolultabbá teszi a feladatot.
A címszereplő, Görög László arról beszélt a nyílt forgatási napon, hogy a rendező és az írók olyan világot találtak ki, ami erősen eltér a Télikertben játszott előadásuktól, pedig már az sem volt hagyományos Csehov-színrevitel. Szerencsének tartja, hogy volt alkalmuk beszélgetni az adaptációról, sikerült sok mindenben kialakítani valamiféle közös álláspontot, hiszen a színpadon sok olyan jelenetet, helyzetet hoztak létre, ami hozzájuk nőtt, aminek az igazságát ismerik, ami már bevált. Ugyanakkor azt is elfogadta, hogy a filmen nem a színházi előadás jelenik meg.
„Ettől nehezebb volt, de most már könnyebb is. Eljött a pillanat, amikor feltettem a kezem és azt mondtam, ez az írók és rendezők olyan koncepciója, amivel tudok azonosulni, de el kell engednem azt a Ványát, aki a színházban voltam.”
Görög László szerint a Buborékkeringő nagyon hasonlít a Ványa bára, de talán egy kicsit még szomorúbb is annál. „A színházi előadás alapüzenete abból a feszültségből származik, hogy nem lehet olyan igazság, mely szerint azért élünk boldogtalanul, hogy egyszer majd boldogok legyünk. A film azért szomorúbb, és nem véletlenül írták át a történetet a rendszerváltás első időszakára, amikor megérkeztek a nagy csalódások, hogy ebbe már bele is törődünk” – mondja. A lelkéből beszél, csaknem könnypárássá válik a tekintete, de végül elneveti magát:
„Borzasztó, hogy ahogy idősödöm, egyre többször hatódom meg magamtól, de tényleg ijesztő, hogy ilyen a világ, és egyre gyakrabban jutunk arra a következtetésre, hogy nem kell mindenkinek boldognak lenni. Ez végtelenül szomorú, és a forgatókönyv nagyon szépen be is mutatja, ahogy mindenki a saját buborékjában vergődik. Ebben a történetben egyetlen kiút van, amikor Szonya elszökik. Elmegy. Mindannyian látjuk magunk körül, hányan választják, választották ezt a megoldást a csalódásuk okán. Lelépnek, és én azt mondom, hogy ez sincs teljesen rendjén. A forgatás első napján volt épp százhúsz éve, hogy meghalt Csehov, ami őrült egybeesés. Jó lesz, amit csinálunk.”
Molnár Piroska a fotósok kérésére lelkesen fújja a szappanhabot az arra szolgáló játékszeren. A fújás szüneteiben mosolyog a buborékfelhőben, amit ő hozott létre. Mint egy gyerek. Amúgy is olyan, hiszen kortalan, és mentes minden hazugságtól. A rövid interjú elején még dudorászik is – „eloszlik, mint a buborék…”
Az ő karaktere egy idős asszony, aki mindenkit ismer a darabban felbukkanó személyek közül. Ebben a filmben most hét napot forgat, de végigdolgozta a nyarat. Mosolyogva válaszolja az ilyenkor megkerülhetetlen kérdésre: igazából ő se bírja ezt a tempót, de úgy csinál. Ügyesen leplezi, ha nem bírja, hiszen nyáron volt Göttinger Pál Madám Bizsu című darabjának előzetes bemutatója a Salföldön, amelyben ő játssza a címszerepet.
– Az ősbemutató igen jól sikerült – mondja –, ősztől a Tháliában kerül műsorra. – Ez dokumentumdráma, egy hölgyről, akit Madám Bizsunak neveztek. Ez a hölgy, aki az általa hordott rengeteg hamis ékszerről kapta a nevét, a Halász Gyulának született, de Brassaï néven világhírűvé vált művész fotói révén vált ismertté. Egy irodalomtörténész kikutatta, ki is volt ő, és ebből állt össze a darab, amivel bemutathatjuk a közönségnek, hogy a Télikert és az Arizona Stúdió falai ugyanazok, melyek a darab idején, 150 évvel ezelőtt már álltak a Nagymező utcában. Megismerjük, hogy kezdődött a Nagymező utcai magyar Broadway.”
Molnár Piroska örül, hogy a Ványa bá című előadást nagyon szereti a közönség, és izgalmasnak tartja a filmváltozatot is, bár az szerinte jelentősen eltér a csehovi darabtól. „Itt például nem lehet tudni, hogy ki ez a néni. Lekvárt főz és befőttet tesz el, más feladata nem nagyon van. Pici szerep lett, nagyon sok történetet nem lehet vele eljátszani” – mondja mosolyogva.
Czakó Julianna, aki Lénát alakítja a színdarabban és a filmben is, viszont úgy látja, hogy a történet alapvetően megegyezik az eredeti darabéval, a rendező és az írók ragaszkodtak a csehovi gondolathoz, és nagyon ügyesen oldották meg, hogy természetesen kerüljön át a mai környezetbe. Ebben a verzióban Léna színésznő, aki ki akar törni a zsákutcából, amikor ráeszmél, hogy oda került a magánélete és a szakmai pályája is.
A művésznő idén kezdi második évadát férjével, Görög Lászlóval a Thália társulatában, és azt mondja, hogy a váltás beváltotta a hozzá fűzött reményeiket. „Jó a társulat, izgalmas a Télikert arculata, ahol kísérletezőbb előadások mennek, a nagyszínpadon pedig minőségi szórakoztatás a cél, és azt is nagyon szeretem.”
Szabó Győző a doktor karakterét építi fel mindkét produkcióban. Szerinte kicsit magyarították, aktualizálták, modernizálták a történetet, de sok mindenben ragaszkodtak a színházi feldolgozáshoz is.
„Itt állatorvos vagyok, kicsit más a felállás, és úgy érzem, hogy a filmben nagyobb szerepet írtak a dokinak, mint a színdarabban. A színházban is lehet nevetni, kijön a komikum, de a karakterem története nagyon mély, időnként fájdalmas is. A filmbéli karakterben szerintem kicsit több a humor. A jelmezem itt kicsit westernfilmes, amiben elég jól érzem magam. A helyszín, a környezet is kiváló – valahol a világ végén vagyunk, fogalmunk sincs, hol, és a háttér, az épületek, a színhelyek is kicsit a westernt idézik.”
Szabó Győző szerint ezt a történetet a világ minden pontján megértik majd, hiszen mindenütt vannak elrontott, beragadt életek, hasztalan vágyakozások. Számára amúgy nem volt nehéz átkapcsolni a színházi karakterről a filmes doktorra, de azt mondja, ehhez „teljes szoftverfrissítés kell az agyban”.
A következő filmes feladatáról még nem beszél, mert van terv, de még minden bizonytalan. Az viszont biztos, hogy marad a Thália Színház társulatában. „Jó a csapat, jók vagyunk, egyre jobb a repertoár. Tíz év után most kezd igazán összeérni a társulat, ami engem illet, nem tervezek változtatást ezen a területen.”
Martos Hanga, aki a színdarabban a rajongó és szolgálatkész Szonyát alakítja, a filmben elvarázsolt, alternatív, pontosabb gót stílusú, introvertált művészlelkű lányt formál meg. Hanga is elismeri, hogy nem egyszerű átkonvertálni a szöveget, és a karaktert is új alapokról kellett felépítenie.
„Szonyának az a tragédiája, hogy olyan helyre született, oda van bezárva, ahonnan nem nagyon van esély a boldogulásra. Körülötte megrekedt, meghasonlott figurák mozognak, neki most kezdődne az élete, de ott valószínűleg sohasem kezdődik el igazán. Még a szerelem sem tudja megváltani, hiszen egyetlen vonat jött, ami el is ment. Nem tudja, hogyan tovább. Ebben a változatban Szonya megpróbál kitörni a csapdából, és elkezdi a saját életét élni.”
Ami Hanga saját életét illeti, előtte is új utak nyílnak épp. Tavaly végzett a Színművészeti Egyetemen, komoly szerepet kapott a Tháliában, majd a Nemzeti Színház társulatához szegődött. Kíváncsian várja a feladatokat és azt, hogy végül merre kanyarodik szakmai útja.
Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu
