A bulvárt mint normalitást hirdető, 1991-től 2018-ig futó Jerry Springer show pusztítása után már nem csodálkozunk azon, ha valaki azt állítja, hogy elvitte egy ufó, és szeretkezett vele a Mars egyik mellékbolygóján. Ehhez kellett az is, hogy egy Mark nevű fickó a Jerry Springer show-ban a fütyülő és röhögő közönség előtt közölje: otthagyta nejét és két gyerekét, és feleségül vett egy pónit. A show a kilencvenes évek elejétől minden adással feszegette a társadalom tűrőképességének határait. Meginterjúvoltak egy pelenkába bújt felnőtt férfit. Jelzett valamit az NBC vezetősége? Nem? Csak gratuláltak a nézettségi adatokhoz. Akkor mehet minden tovább.
A Jerry Springer a talkshow új kategóriáját akarta megteremteni, úgy, hogy a feje tetejére állított mindent, és ebbe belefért azt is, hogy ócska és manipulatív legyen, miközben érzelmileg kizsákmányolják a becserkészett embereket. Ezek a segítségre és figyelemre vágyó megszólalók tizenöt percre sztárnak érezhették magukat, de nem erre volt szükségük, hanem arra, hogy valaki meghallgassa őket, és egy-egy hasznos észrevétellel esetleg megfelelő irányba terelje kisiklott életüket. Limuzinnal szállították őket a stúdióba, de miután élve felboncolták őket az arénára emlékeztető stúdióban, kitessékelték őket a hátsó ajtón. Maga a műsor szervezett káosza olyan volt, mint egy 3D-s kiterjesztésű, bemozgatott bulvárlap, ami néhány évtized alatt megteremtette az amerikai sokk-kultúrát.
Műsorban minden napra jutott valami meghökkentő, az emberi méltóságot semmibe vevő motívum. Valaki lefeküdt egy nővel, akiről kiderült, hogy korábban férfi volt, de közben a kamera közvetlen közelről mutatta az arcát, miközben a nézőközönség gúnyolódását hallgatta. És ezzel nemcsak a meghívott vendéget, nemcsak a közönséget, de végül is magát az Egyesült Államokat is megalázták. Amikor elkészültek a magyar mutációk, a Mónika show és a Balázs show, akkor éppenséggel Magyarországot is. Jerry Springer valójában politikai karrierre vágyott, de vonzotta a műsorkészítés is. Az első róla elnevezett show-t azonban mindenki unalmasnak találta. Mivel a nézettségi verseny uralta piac az éjszakai sávba száműzte őket, jött az a bizonyos bulvárfordulat, ami sokak számára lehet tanulság: a bulvár előbb-utóbb fölemészti a lelket, szégyenérzettel párosul, vagy totális közönnyel. És egyszer csak megjelent a színen Richard Dominick, a producer, aki egyszerűen televízóra konvertálta a bulvárújságírást.
Az NBC vezetősége szégyellte a show-t, de a számokkal, a nézettségi adatokkal nem tudtak vitatkozni. A produkcióban megjelent a nyílt erőszak is, egy idő után rendszerszintű lett a verekedés a vendégek között, a producerek pedig közvetlen összefüggést találtak az erőszak és a nézettség között. Sokak szerint a verekedések megjátszottak voltak, de ha hihetünk a dokumentumműsor szerkesztőinek, az adások nagy részében a vendégek tényleg összeverekedtek. Ehhez az is kellett, hogy a show munkatársai konfrontatív helyzeteket teremtettek, már a sminkszobában is hergelték a jórészt alacsony iskolázottságú vendégeket.
A szerkesztők azzal mentegetőztek, hogy ők csak irányba állították a rakétákat, de valójában csapdába csalták a megszólalókat, akik, ha nem vettek részt a műsorban, nem fizették ki a szállodájukat és a repülőjegyüket hazafelé. Sokan elhitték, hogy Jerry Springer megoldja a problémáikat, de ő csak empátiát színlelve fogdosta a szemüvege keretét, és senkinek nem segített. A szülei holokauszttúlélők voltak, mégis engedte, hogy szerkesztői, élükön Richard Dominick executive producerrel, meghívják a Ku-Klux-Klan tagjait, akik kifejthették a rasszista, antiszemita nézeteiket. Hiába csóválta Springer a fejét, és mondta el, hogy ez nem helyes, valójában mégis beengedte őket, miközben ugyanebben az adásban vendégeskedett a zsidó önvédelmi liga néhány tagja is. Persze néhány perc után kitört a real time verekedés közöttük.
Nem is az, hogy közvetve egy gyilkossággal is összefüggésbe hozták (a műsorban bemutatott egy szerelmi háromszöget, ami után néhány hónappal a férfi megölte az egyik szeretőjét), még csak az sem tudta tönkretenni a szériát, hogy a mindig empatikusnak tűnő Springer lefeküdt a meghívott pornósztárokkal, hanem az, hogy a folyamatos panaszok és botrányok miatt a csatorna kontrollálni kezdte az adásmenetet. Miután elmaradtak az extrém, határsértő műsorszámok, és egyre kevesebb lett a kocsmai bunyó, a nézettség is bezuhant.
A show-televíziózás történetének egyik legsötétebb fejezetéből Jerry Springer hatvanmilliós vagyonra tett szert. 2023-ban elhunyt, így a dokumentumsorozat szerkesztői nem tudták leültetni. Pedig megérdemelte volna, hogy az egykori, kizsákmányolt vendégei előtt, a show stúdiódíszletei között kérjen bocsánatot.