A száz éve született Szász Endre naptárakon, a metrón, a vázákon és a boroscímkéken

„Cédulázós pasas vagyok – ami történik velem, vagy amikor azt hiszem, gondoltam valamit –, rögtön leírom cédulára. Ha a történés képízű, lerajzolom egy cetlire” – nyilatkozta egyszer. Mi is cédulázunk, képzeletbeli cetlikre írjuk mindazt, ami Szász Endrét izgalmassá teszi, különös tekintettel azokra a felületekre, amelyek nem a galériákban találhatóak, hanem az utcán, a közösségi terekben, a nappalikban vagy éppen az étkezőkben.

Ő az, aki a legendáját iparművészetté alakította, így aztán alkotásai nemcsak a műtermekben voltak láthatóak, hanem vázákon, ékszereken, lemezborítókon, épületek homlokzatán, színházak és más középületek csarnokaiban. Szász olyan volt, mint egy popsztár, egy kelet-európai bohém, aki tele volt pénzzel, és akit nemcsak itthon sztároltak, de ismerték az Egyesült Államokban és Kanadában is. Villámgyorsan dolgozott, több száz könyvet illusztrált.

Annál több a szürrealizmushoz és a szimbolizmushoz. Afféle jég hátán is megélő, életigenlő karakternek mondható, aki, ha kellett, egy éjszaka megfestett egy nagyobb megrendelést vagy éppen egy kiállítás képanyagát. Szász Marosvásárhelyen érettségizett, itt ismerkedett meg többek között Kós Károllyal, és amikor 1946-ban Magyarországra költözött, és felvették a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Szőnyi István és Bernáth Aurél volt a mestere.

A legjobb kezekben volt, de a nyughatatlan Szász nem szerette az iskolai regulákat, és ideológiai túlhabzást, ezért otthagyta a képzőt, gondolt egyet és dekorációs szakemberként helyezkedett el, és ez a dekoros korszaka nagyban meg is határozta a későbbi pályáját. Mivel hőzöngött is, és nem akart marxista képzéseken részt venni, 1950-ben fegyverrejtegetés koholt vádjával tíz év börtönre ítélték, és egy évet le is ült. De aztán különös kanyart vett a karrierje.

Szász néhány évig a Róna utcai filmgyárban is dolgozott. 1968-ban látványtervezője volt a Várkonyi Zoltán monumentális mozijának, az Egri csillagoknak, az általa festett motívumok láthatóak a filmben harcoló katonák pajzsain is, sőt a filmben, ő maga alakítja a festőt. (A filmgyár Róna utcai telepének egyik épületét Szász alkotás díszíti.)

Szászt nemcsak az Egri csillagok avatta kvázi médiasztárrá, hanem a Medicor gyár 1968-ban kiadott, Szász Endre képeivel illusztrált naptára is, amit sokan kivágtak, bekereteztek, még talán ma is láthatóak nagymamák lakásaiban a lakkozott képkeretbe foglalt Medicor-féle illusztrációk. A festő a sikerei ellenére – vagy éppen azért – 1970-ben Torontóba költözött, majd 1974-től Los Angelesben élt.

Mint afféle kelet-európai Dalí maga által kikevert színű Rolls-Royce-szal járta a világot, és összesen ötször nősült. Megfordult tévéstúdiókban, ahol a festészetet mint valami mutatványt népszerűsítette a néhány perc alatt megfestett képeivel, és persze, ahogy kell, tucatszám adta el a festményeit.

Később azonban Szász visszatért Magyarországra, és Várdán élt az ő útmutatásai alapján felújított kastélyban. Megalapította a Hollóházi Porcelángyár stúdióját, hogy mesteriskolát hozzon létre itthon.

Legalább ötven, szórópisztolyos technikával készített porcelánfalat készített, ilyen alkotás díszíti például a Győri Nemzeti Színház előcsarnokát, amelyre 1978-ban kapott felkérést. A porcelángyárral továbbra is kitűnő kapcsolatban maradt, ott készültek a budapesti Hilton Szálloda számára alkotott faliképei is. De nemcsak a művészet templomába vagy éppen a luxus tereibe kerültek a művei. Az ő munkája a 3-as metró Dózsa György úti megállóiban látható, Dózsa Györgyöt ábrázoló két nagyméretű porcelánpannó is. Tehetségét és munkabírását dicséri a Miskolci Egyetem aulájának faliképe, a kaposvári kormányhivatal – az egykori megyeháza – Somogy vármegyét bemutató porcelánkép-sorozata.

Szintén Kaposvárott, a kórház aulájában látható egy szintén Hollóházán, festékszórós technikával készült alkotása. A gödöllői Kormányhivatal homlokzatán – melyben egykoron a Megyei Növényvédő Állomás működött – látható a növényeket és egy hölgy arcvonásait ábrázoló porcelánműve.

A szürrealista stílusú, mégis részint Botticelli és Modigliani világát idéző nőalakjai, mitikus, sokszor halakat és sárkányokat eszünkbe juttató alkotásai részei a hatvanas, hetvenes és a nyolcvanas évek vizuális karakterének. Azt nyilatkozta egyszer, hogy ha egy művész arra törekszik, hogy ne értsék meg, teljesen öncélú, olyan, mint egy üres szobában elmondott vers. Nos, Szász Endre mindig is tartott az üres szobáktól, ezért képzeletben minden szobát feldíszített az alkotásaival. Akár Medicor-naptárakkal vagy éppen boroscímkékkel, de mindenhol ott volt.

Nyitókép: Szász Endre a Hollóházi Porcelángyárban 1983-ban. Fotó: Gábor Viktor / Fortepan