A színésznő, akinek triplán kellett bizonyítania

Augusztus 10-én ünnepli születésnapját Básti Juli, aki nem a szerencsében, hanem a kemény munkában hitt.

a2e3985c-797f-4a47-b974-674761cf390b.jpg
Básti Juli a Centrál Színház Fekete Péter című előadásában. Fotó: MTI/MTVA / Lakatos Péter

Básti Lajos és Zolnay Zsuzsa lánya titokban és kissé bizonytalanul készült a színészi pályára. „Érettségi után egy évig mindenfélét csináltam – és semmit. Akármibe belekaptam, nem érdekelt.” Az Arany János Gimnázium elvégzése után Angliába ment bébiszitternek, mellette iskolába járt, hogy angoltudását tökéletesítse. Amikor hazajött, a Színháztudományi Intézet archívumában dolgozott, majd felvételiztett a színművészetire apja tudta nélkül. „Anyám támogatott, és lehet, hogy elmondta apámnak, de sosem beszéltünk róla. A felvételi bizottság előtt a Toldit kezdtem mondani. Azzal állítottak le, hogy a Toldit Básti Lajos mondja a legszebben.”

Simon Zsuzsa osztályába járt, de tanította színészi mesterségre Major Tamás, Babarczy László és Székely Gábor is. Babarczy egy nyilatkozatában félszeg, szinte gátlásos kezdő főiskolásként jellemezte. „Meg kellett szoknom, hogy

nekem mindig triplán kell bizonyítanom: egyet a mamámért, egyet a papámért és egyet magamért.

Szerencsére mindenhol könnyen elfogadtak” – idézte fel egy interjúban.

Diploma után, 1980-ban három osztálytársával – Máté Gáborral, Bezerédi Zoltánnal és Eperjes Károllyal – a Kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött, ahol a Paraszt Hamlet Ophéliájaként debütált. A kaposvári évekre így emlékezett: „Magyarországon addig színészcentrikus színjátszás volt: egy ember állt a színpadon, és mondta, mondta a szöveget. Itt pedig minden színész ezer fokon égett, még akkor is, ha csak egy mondata volt a darabban. A legkisebb szerepeket, a tömegjeleneteket is a legapróbb részletekig megtervezték, a csoportos szereplők is olyan tehetséggel, alázattal és találékonysággal vettek részt a közös munkában, hogy arról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Ez szociálisan is teljesen más létállapotot jelentett; egyetlen színész sem úgy játszott, hogy én vagyok a sztár, hanem mint a közösség tagja. A színdarabok pedig az akkori szociális és politikai helyzetre reagáltak.”

975305c9-b687-4c78-bfae-7c68a5eff4aa.jpg
Básti Juli színművész, a magyar színház- és filmművészet kategória kitüntetettje a Prima Primissima díjátadó gálán a Müpában 2021. december 3-án. Fotó: MTI/MTVA / Szigetváry Zsolt

1984-ben a Katona József Színházhoz szerződött, Jarry Übü királyának Übü mama szerepével csatlakozott a társulathoz. „Engem Kaposvár után a Katona vonzott legjobban. Azok a darabok, azok az előadások, azok a partnerek, azok a rendezők. Lehet, hogy a csillogásra másutt több lehetőségem lett volna, a jobb színésszé váláshoz viszont itt volt, és számomra ez volt a döntő.”

A Katona a 20. századi magyar színjátszásnak volt az egyik csúcsa. Soha vissza nem térő alkalom, egy világsikerű színház – vélte egy interjúban. „Nekem is egyetlen, felejthetetlen korszak, maga a fiatalság. Ami ott történt, egy országnak volt fontos. A Katona vátesz volt, a titkos gyülekezés, az érlelődő változások helye, szent hely, mi meg a felkent papok.”

Első filmszerepét 1980-ban játszotta. 1982-ben, San Remóban megkapta a legjobb női alakítás díját a Kettévált mennyezet női főszerepéért. Egyik legtöbbet foglalkoztatott és legsikeresebb filmszínésznőnk, a televízióban is gyakran fellép. 1987-ben lemezt készített Cserhalmi Györggyel, a Hallgass kicsit szerzői Dés László és Bereményi Géza voltak.

„A színészetben az a jó, hogy a fele elmélyülés, befelé figyelés.

Hogy jó legyen valaki, ahhoz elég némi adottság, ügyesség, fogékonyság, és kicsi szerencsével karriert is lehet csinálni ennyiből. De ha ennél több akarsz lenni, egy picivel is, ahhoz a százszorosát kell adnod.

Szenvedélyben, odaadásban, fegyelemben, koncentrációban, munkában. A különbség formálisan olykor alig vehető észre, a lényeget tekintve viszont ég és föld. Az egyik hatásos, a másik meg is tud érinteni. Hogy eljutok-e idáig, nem tudom, de hogy ezért igyekszem mindent megtenni, az biztos” – fogalmazott.

2003-ban szerződött a Nemzeti Színházhoz. „Kevés nagy emlék, sok fájdalom” – így összegezte az ott töltött tizenkét évet, bár a Macskalápon-t pályája legkedvesebb szerepei közt említi. „Én azt szeretem, ha egy rendező számol azzal, hogy nekem is jár az agyam, ha elfogadja, hogy én is alkotó vagyok. Nem szeretek bábuként részt venni egy produkcióban. Attól rosszul vagyok, ha miután elkezdtünk egy darabot próbálni, a rendező rögtön megmondja, hova álljak, mit mondjak, hogyan vegyem a levegőt, mit viseljek. Azért lettem színész, mert érdekel, hogy különböző embereket hogyan tudok megformálni. Hogyan tudom kibontani az egész lényt, mennyit tudok belőle megfejteni. Ha nagyon megnyomorítja a rendezői koncepció a szerepemet, nekem semmi közöm nincs hozzá, akkor elvesztem a kedvemet, sőt a közömet is a produkcióhoz.”

Természetesen rengeteg olyan szerepet játszottam, akikhez a valóságban semmi közöm nem volt – tette hozzá. „Mégis, egy színész figyelme, kreativitása lehetővé teszi, hogy ezeket is hitelesen megformálja.

Én egész életemben szívtam magamba a többi ember fájdalmát, örömét, figyeltem, ki miként jár az utcán, találgattam, vajon hova tart, kivel találkozik.

Ezekből az élményekből mindig tudok meríteni.”

2015-ben szerződött a Centrál Színházhoz, ahol – bevallása szerint – felszabadultan érzi magát. „Nagyon szeretek társulatban létezni. Ez a szakma társasjáték, ha az ember jön-megy, nincs módja elmélyült munkára, nem tudja megismerni a partnereit, nem tudja, kivel miként érdemes próbálni. Nekem sokat jelent, ha a színpadon egy-egy ismerős tekintet néz rám vissza” – nyilatkozta a Kultúra.hu-nak.

Básti Juli erőteljes, érzelemgazdag színésznő. Játéka nyomán tragikus sorsú hősnők és groteszk, eltorzult karakterfigurák is megelevenednek. Munkáját a többi közt Kossuth-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével ismerték el.

daf84f0c-3a7f-4736-9836-04cdd009f9b7.jpg
Básti Juli és Ódor Kristóf a Cenrtál Színház Kísértetek című előadásában. Fotó: MTI/MTVA / Szigetváry Zsolt

Egyik legféltettebb kincseként őrzi azt a rubinttal díszített aranymedált, amelyet még 1989-ben kapott Törőcsik Maritól. Blaha Lujza korábban egy mellényt adott kolléganőjének, akit szakmai utódjának tekintett. Ez a mellény – több színészlegenda után – Mészáros Ágitól Törőcsik Marihoz került, aki azonban – ahogyan első Kossuth-díját is – egy költözésnél elvesztette.

Mészáros Ági egy ékszert is adott Törőcsik Mari lányának, Teréznek, és Törőcsik 1989-ben ezt adta tovább Teréz kedvenc színésznőjének, Básti Julinak. „Úgy gondoltam, ő kapja, mert azt szoktam neki mondani, Juliska, rajtam kívül te vagy az egyetlen férfi színésznő! Én pedig, ahogy Ágika is tette, írtam egy levelet Julinak, hogy elvesztettem a mellényt és lehet, hogy te már nevetségesnek találod ezt a dolgot, de itt van ez a kereszt...” Básti Juli a Blikknek arról mesélt, hogy ez a legnagyobb ereklye, amit életében kapott, éppen ezért gondosan őrzi.

Felidézte: ötévesen találkozott először Törőcsik Marival, aki édesapja vendége volt a nyaralójukban. „Az első pillanatban lenyűgözött. Olyan energiája volt, amit mindenki csodált. Sokat beszélgettünk, Velemben is jártunk nála többször, immár családosan. Emlékszem, amikor a középső fiam, Samu úgy 5-6 éves lehetett, rajzolt neki Velemben. Mari kirakta a könyvespolcára a rajzot. Sokat köszönhetek neki szakmailag és emberileg is.”

Ez is érdekelheti

Woody Allen-világpremier lesz a Centrál Színházban

November 7-én lesz a hamarosan 90. születésnapját ünneplő Woody Allen legújabb darabja, a Tiszta őrület világpremierje a budapesti Centrál Színházban. Puskás Tamás rendezésében Hevér Gábor, Parti Nóra, Martinovics Dorina, Szabó Kimmel Tamás és Balla Eszter lépnek színpadra.

Idén megelőzheti az Erkel Színház a Madáchot

Futócipős színházi csúcstalálkozónak ad otthont idén október 11-12-én a 40. Spar Budapest Maraton Fesztivál. A 14 éves múltra visszatekintő Fut a színház versenyre idén 25 csapat nevezett. A rajtvonalnál budapesti és vidéki színházak, független társulatok, fesztiválok és zenei együttesek képviselői sorakoznak fel.

Szirtes Ági nyakig homokban is uralta a színpadot

Szeptember 21-én ünnepli hetvenedik születésnapját Szirtes Ági Kossuth-díjas színésznő, a budapesti Katona József Színház alapító tagja, akit színpadi szerepei mellett olyan emlékezetes filmekben is láthattunk, mint a Falfúró, a Roncsfilm, A londoni férfi, a Zárójelentés és A koppányi aga testamentuma.

Ágoston Katalin és Schmied Zoltán házaspárt játszik

Ujj Mészáros Károly rendezésében szeptember 13-án lesz Molnár Ferenc A testőr című komédiájának bemutatója a budapesti Centrál Színházban. Balsai Móni és Ágoston Katalin felváltva játsszák a Színésznő szerepét. Balsai Móni elhúzódó betegsége miatt a premieren és az első előadásokon Ágoston Katalin lép majd színpadra. Ez lesz az első alkalom, hogy a fiatal színésznő és férje, Schmied Zoltán házaspárt alakítanak egy színdarabban.