A kisebb csillag is ragyogóan fénylik
Big Al, alias Al Lauro csapata nem akkora sztár, mint (a negyvenes-hatvanas generációból) Joe Bonamassa, Norah Jones, Susan Tedeschi vagy a férje, Derek Trucks, Robben Ford, Robert Cray, Cedric Burnside, Jake Blount, Ben Harper, Jonny Lang, Ana Popovic, Popa Chubby, John Mayer, Warren Haynes… Nos, Warren Haynes gitáros alapítója, Big Al dobossal, az 1996-os Unknown Blues Bandnek (az Al and the Heavyweights elődjének), miközben tolta az újjáalakult Allman Brothers Bandben, mígnem összehozta a Gov't Mule-t, s helyét Derek Trucks vette át.
Al Lauro sem kis formátumú dobos, 1980-ban hívta meg kísérőzenekarába David Allan Coe, aki alacsony termete okán ráaggatta a Big (nagy) nevet. Coe az outlaw country meghatározó egyénisége Willie Nelson, Kris Kristofferson mellett. Az outlaw (törvényen kívüli) muzsikusok a korai blues, honky tonk, rockabilly zenét (Hank Williams, Buddy Holly, Elvis Presley) emelték be a countryba.
David Allan Coe nem semmi arc, többedik börtönbüntetését töltötte, amikor a sitten összefutott Screamin’ Jay Hawkinsszal. Ott kezdett dalokat írni, amelyek megtetszettek Hawkinsnak.
Mígnem három évvel később egy villámárvíz elvitt mindent.
Zárásként egy videó 1983-ból, amelyen David Allen Coe szólógitárosa Waren Haynes, dobosa Al Lauro.
Az Unknown Blues Band kísérte bemutatkozó lemezén Mike Griffint.
A kis dobos nehézsúlyú csapata
Big Al bandája állandóan változik. Állandósága a magas zenei színvonal. Az elmúlt tizenöt esztendőben Wayne Lohr billentyűs vitte a frontemberi szerepet, ám 2023 decemberében elhunyt.
Tavaly a zenekar visszaállt a klasszikus, gitár-basszusgitár-dob-szájharmonika formációra. Azóta Marcel Anton gitáros énekel. Ő korábban táncosként és színészként kereste kenyerét, majd zenei mesterdiplomát szerzett, a gitár mellett játszik kürtön, zongorán. A másik szólista a herflis „Dangerous” Dale Robertson, a ritmusszekciót pedig Dennis „the Menace” Cedeno basszusgitáros teszi teljessé.
A blues összes válfaja egy lemezen
A CD-n csupa-csupa saját szám kapott helyet, bár az összes olyan, mintha már hallottuk volna. Mit tegyünk, a blues már csak ilyen.
A nyitódal, a Big Freight Train klasszikus Chicago blues. A dob shuffle ritmussal hozza a vonatzakatolást. Igen stílusos, ahogy Anton harmóniákat kever a triolás szólóba.
Maradva a gitárszólónál, a Blues Power slide-játékra épülő tiszta delta blues, amit Marcel Anton ügyesen megbolondított ütős riffjével.
A slide játék során üveg- vagy fémgyűrűvel, sörösüveggel képezi a hangot a muzsikus a glissando játékhoz. A bluesban elsőként Tampa Red honosította meg az 1920-as évek elején, akit a hawaii gitárosok ihlettek.
Aztán jött Robert Johnson, Elmore James, Eric Clapton, Derek Trucks… És a slide gitár maradt bluesalaphangszer, miként a szájharmonika. És itt meg is jegyzem, mekkora nagyot ráz herfliszólójában Dale Robertson.
Az If lassú moll blues, a melódia kilép a bluespentatonból, a refrén pedig gospelkórussá bővül.
Majd következik egy jó kis shuffle, a Red Line. Nem a dob shuffle ritmusa, hanem amikor a négynegyedben kettő-négyre kerül a fő- és a mellékhangsúly, amely megoldás lett a rock and roll alapképlete.
A Tired of Waiting új stílust hoz, a boogie-t, méghozzá meglepő mód, nagyon halk basszusjáték mellett. Több unisono megoldással: ének-gitár, herfli-gitár. A szám vége aztán jump bluesban teljesedik ki, miként Brian Setzer szokta nyomni big banddel.
Klasszik tizenkét ütemű rock-blues a Wasted So Much Time With You, méghozzá Johnny Winter-es énekkel.
Egészen más éneklést hoz Marcel Anton a Got What I like-ban, soult produkál hajlításokkal. Big Al groove-alapját funkyfutamokkal erősíti basszus szólamával Dennis Cedeno.
A Good Bye autentikus New Orleans-i rhythm & blues ballada.
Az I Want to Know olyan, akár egy duett, ahol Anton megidézi Screamin' Jay Hawkins sikoltó előadásmódját.
Érdekes bluesalapú rocknóta a Fast Drivin’, nemcsak azért, mivel refrént használ, hanem mert a verse más hangnemben szól. Az biztos, hogy tökéletes zárószám.
Nagyon sokszínű, gazdag lemezanyag a Blues Power, a blues több stílusát felvonultatja, nem tradicionális módon, belekever társműfajokat.
A Big Al and the Heavyweights nyilván nem az A vonal sztárzenekara, de hihetetlenül profik, nagyon együtt tolják a muzsikusok. Marcel Anton énekesi és gitáros munkájára pedig a legjobb jelző, hogy lenyűgöző.
