Elvis Presley

Jerry Lee Lewis élete maga volt a rock and roll

Kilencven éve, 1935. szeptember 29-én született az amerikai rock and roll egyik legendája, a botrányairól is ismert Jerry Lee Lewis. A később a country műfajába is elkalandozó énekes-zongoristát nevezték a szülők rémének és gyilkosnak is, igaz, ez utóbbi kitételt azért ragasztották rá, mert gyors ütemben fogyasztotta a zongorákat. A hangszert állva, ülve, sőt cipősarkával is püfölte, még arra is volt példa, hogy az előadás végén felgyújtotta.

Augusztus 16-án történt

1956. augusztus 16-án halt meg Lugosi Béla magyar–amerikai színész, aki Drakula, a vámpír alakjának megformálásával vált világhírűvé, a klasszikus horrorfilmek sztárjává, és aki a színpadon is elsőként alakította a vérszomjas erdélyi gróf szerepét. Bár a pályafutása során több mint száztíz filmet forgatott, a legmeghatározóbb szerepe még a túlvilágra is elkísérte, ugyanis kívánsága szerint Drakula jelmezében temették el.

Első volt, de gyorsan lekörözték – száz éve született Bill Haley, a rock and roll úttörője

„Nem tettem sok mindent életemben, csak életet adtam a rock and rollnak. Szeretném, ha emiatt emlékeznének rám” – mondta az idősödő Bill Haley. A kereken száz éve, 1925. július 6-án született énekes a rock and roll úttörője és egyik mellőzött hőse volt: az ő Rock Around the Clock című dalától számítják a rockkorszak kezdetét. A számot azonban többen ismerik, mint előadóját, csillagának fénye gyorsan elhalványult Elvis, Little Richard és Jerry Lee Lewis megjelenése után.

Paul McCartney hatvan éve álmodta meg a Guinness-rekorder Yesterday-t

A szerzeménynek több mint háromezer feldolgozása létezik, és az ezredfordulóig hivatalosan több mint hétmillió alkalommal adták elő.

B. B. King az életét is kockáztatta kedvenc gitárjáért

Tíz éve, 2015. május 14-én hunyt el B. B. King amerikai bluesgitáros, énekes, a műfaj egyik legnagyobb alakja, akinek hosszú pályafutása során több mint hetven lemeze jelent meg, és tizenötezernél is több fellépést vállalt öt kontinens csaknem hetven országában.

Miért nem Bill Haley lett a legfőbb rock and roll idol?

A hatvan évvel ezelőtt bemutatott Blackboard Jungle film nagyot pörgetett Bill Haley Rock Around the Clock című száma ismertségén. Mégsem ő, hanem Elvis Presley lett az új zenei stílus megtestesítője.

A tengerentúlon nagyon tudják, hogyan kell modern bluest játszani

Az USA-ban a blues első vonala mögött olyan erős a mezőny, hogy kifejezetten a menedzsmenten múlik a nemzetközi áttörés.

A fekete hangú fehér tini, akiben testet öltött a lázadás: Elvis 90

Az első globális rock and roll sztár az ötvenes évek Amerikájában az új ideálokat kereső nemzedék lázadást megtestesítő bálványa lett, és az egyetemes kultúrának is új irányt szabott.

Január 8-án történt

Ma ünnepli születésnapját Znamenák István Jászai Mari-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett színművész, rendező. A kaposvári Csiky Gergely Színház tagja volt 1991-től 2010-ig, majd a Nemzeti Színházba szerződött. 2013 óta az Örkény Színház tagja, ahol jelenleg kilenc előadásban láthatja a közönség. Olyan emblematikus filmekben játszott, mint a Megáll az idő vagy a Magyarázat mindenre, és nemrég volt fotókiállítása a Jurányi Házban.

Elvis Presley- és Brian Wilson-relikviákra is lehet licitálni

A világ zenei és filmes nagyságainak ritka tárgyai kerülnek kalapács alá hétvégén, közöttük Elvis Presley aranygyűrűi és Brian Wilsonnak, a The Beach Boys együttes egyik alapítójának levele.

El akarta árvereztetni Elvis Presley egykori birtokát, de pórul járt vele

Elvis Presley családja elleni csalás miatt tartóztattak le egy nőt a hatóságok, aki a néhai énekes családi birtokára, Gracelandre akart kényszerárverést elrendeltetni.

Kisebbségi zenéből többségi forradalom – hetvenéves a rock and roll

Elvis Presley debütáló kislemezével nemcsak a szórakoztató zene történetében kezdődött forradalmian új fejezet, hanem társadalmi vonatkozásban is.

Egyre kevésbé komplexek a listavezető zenék dallamai

A tudósok szerint az 1950 óta bekövetkezett változások részben az olyan új műfajoknak köszönhetőek, mint az arénarock, a diszkó és a hiphop.

A színpadon klublevegőt teremtett, az Oscar-gálán Humphrey Bogartot győzte le

Százharminc éve született Lukács Pál, az egyetlen Oscar-díjas magyar színész, a legjobb férfialakításért járó Golden Globe-díj első nyertese.

Elfogadták az Elvis-törvényt, a zenészek hangja is tulajdonjogi védelmet kap

Júliusban lép életbe Tennessee államban az az új rendelkezés, amely kimondja azt, hogy a művészek képe mellett a hangjuk is tulajdonjogi védelem alá tartozik. Tennessee az első állam az Egyesült Államokban, ahol a hang nem a személyiségi jogi kategóriába esik. A szabályalkotásra azért volt szükség, hogy az előadóművészek munkáját védjék a mesterséges intelligenciától.

Priscilla Presley, a lány üres térben

Először zavart, hogy a Priscilla jelentős részét az teszi ki, hogy a Mrs. Presley-t alakító Cailee Spaeny nagy, üres terekben mozog. Csak a film végén jöttem rá: Sofia Coppola rendező ezzel a fogással mindennél érzékletesebben fejezi ki, milyen volt a rock and roll királyának házassága. Kritika.