XIV. Leó vasalódeszkán gyakorolt, a Szent Péter-bazilika oltáráig jutott

A tavaly helyreállított főoltáron gyerekcipőt találtak restaurálás közben. Egy munkás hagyta ott, így kérve oltalmat gyermekére. Ez ugyanúgy a hit erejéről tanúsodik, ahogy a gyerek Prevost vasalódeszka oltára is. Samuel Pruvot kötetének harmada riportszerű módon dolgozza fel a pápaválasztás előzményeit, rituáléit, miközben tudósít a Szent Péter térről és a vatikáni kulisszák mögül. Elragadtatottan ír, ami érthető. Ott lenni a pápaválasztáson, Rómában, bizonyára életre szóló élmény.

A május 8-án a Szent Péter téren ünneplő tömeget a szerző a Jelenések könyvének egyik idézetével (7,9) írja le: „Ezek után láttam, íme egy hatalmas tömeg… ott állt a trón és a Bárány előtt fehér ruhába öltözve a kezükben pálmaággal.” Pruvot a bevezetőben lengyel zarándokokkal beszélgetett a Szent Péter téren, akik elmondják, hogy már egy hónapja megszervezték a zarándokutat, és most arra várnak, hogy kiderüljön, hogy ki lesz az egyház vezetője, ki lesz a „világ egyik legfontosabb embere, aki megmondja majd, mi a jó és a rossz”.

Az elragadtatásnál is fontosabb, hogy megismerjük magát a pápaválasztás folyamatát. A kötet első hatvan oldala ezt írja le. Megtudjuk, hogy a 133 választó bíboros a konklávé előtt beköltözik a vatikáni Szent Márta-házba, és csak a 201-es lakosztály, a néhai pápa szobája marad üresen. Megismerjük Bustillo bíboros véleményét, aki szerint a megválasztandó pápának nem az útlevelét és nem a politikai érzékenységét nézik, majd szóhoz jut Jean-Claude Hollerich bíboros is, aki szerint az sem fontos, hogy ki a progresszív és ki a konzervatív, mert csak az élő Krisztusba vetett hit számít. Algír érseke, Jean-Paul Vesco így fogalmazott: „fel kell ismernünk azt, akit az Úr már kiválasztott.”

Samuel Pruvot szerint azért olyan lenyűgözőek a Sixtus-kápolna képei, mert egyetlen nagy vizuális elbeszélést alkotnak, ami az üdvösség történetét ünnepli. A szerző mint afféle idegenvezető vezet minket végig a Vatikánon, és oszt meg velünk bizalmasnak tűnő információkat. Mint például azt, hogy a konklávé idején a Sixtus-kápolnát a nagy döntések idejére cseresznyefa székekkel rendezik be, a szavazóurna pedig az Utolsó ítélet freskója alatt állt. Amikor eldőlt a szavazás eredménye, megkérdezték Robert Prevosttól, hogy vállalja-e a feladatot.

„Accepto” – szólt a válasz, majd ezután jött az elmélkedés a Könnyek szobájában és az átöltözés. Amikor mint pápa kilépett a loggiára, a hívek nem ismerték őt, bár az esélyesek listáján volt. Annyit tudtak róla, hogy Szent Ágoston-rendi szerzetes, aki missziós püspök volt Peruban, és tagja a Római Kúriának. Majd Jézust idézve megszólalt: „Békesség nektek! Isten szeret bennünket, egyenként mindenkit szeret. Mindannyian Isten kezében vagyunk, ezért nincs okunk félelemre.”

Samuel Pruvot a 67. oldalon kezdi ismertetni XIV. Leó életrajzát, aki Robert Prevost néven született 1955. szeptember 14-én Chicagóban. 1955 az az év, amikor alapjaiban megváltozik az Egyesült Államok. Azokban a napokban adták át a kaliforniai Disneylandet, ebben az időben jött el a fogyasztás és a popkultúra uralma.

A kötetből megismerjük az ötvenes évek Chicagóját. Pruvot még Tintinre, a képregényhősre is utal, aki nagyokat kalandozott Chicagóban. A Prevost család valamivel az átlag fölötti életszínvonalon élt, Robert nagyszülei a művelt katolikus középosztályhoz tartoztak, apja hitoktatást is vállalt a plébánián, anyja pedig híresen jól főzött, spanyol és olasz konyhát vitt.

A tavaly megtisztított és restaurált Szent Péter-bazilika főoltárán egy, az 1700-as években felvésett graffitit is találtak. „A mai napon befejeztük a munkát” – olvashatták a restaurátorok a szöveget. XIV. Leó, miután belépett a pápának fenntartott oltár terébe, akár erre is gondolhatott: vannak, akik befejezték, és vannak, akik elkezdjük itt a munkát.