A kisfiúnál diszlexiát állapít meg tanára. A képességek felmérése rendben is lenne, ám a fejlesztés mikéntje, a legfinomabban fogalmazva is, bőségesen hagy kívánnivalót maga után. A „felkészült” tanerő ugyanis vonalzóval adott körmösökkel próbálja helyes irányba terelni a betűtévesztő kisiskolás olvasási teljesítményét. A kisfiúnak már az óra előtt fájni kezdenek ujjhegyei az ismétlődő tortúra miatt. Szinte csodálnivaló, hogy az oktatásügyben élen járó finnek eddig még nem vették át a módszert.
Ilyen és ehhez hasonló sztorikat mesél Mucsi Zoltán az Egy életem című stand-up-estjén.
Ilyen például a sztori, amely a törökszentmiklósi vasútállomás ajtajának komótos ütemű javítási munkálatairól emlékezik meg. Az eredeti szakmája szerint géplakatos Mucsi az 1970-es években a Jurij Gagarin Szocialista Brigád tagjaként a MÁV alkalmazásában állt. Mintha egy Tar Sándor írta, kétkezi munkásokról szóló elbeszélést hallanánk. Ez a történet mondja el a legtöbbet a szocialista Magyarországról. Egy többre hivatott fiatalember első lépései ezek a felnőttéletben, amelyek elidegenítő hatására tér majd az önmegvalósítás útjára.
A kivetítőn ikonikus szerepeiben tűnik fel az este egyetlen szereplője. Speciális kulturális panoptikum villanásai ezek az elmúlt három évtizedből. Láthat a publikum részletet Háy János Nehéz című, az azóta megszűnt Bárka Színházban bemutatott, majd több mint száz alkalommal játszott színdarabjából. Erről az előadásról nyilatkozta Mucsi, hogy már csak ezért érdemes volt a színészi pályát választania. Aztán belepillantunk a Jancsó Miklós rendezte Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című filmbe, amelyben Scherer Péter felejthetetlen partnere. Jancsó csak abban az esetben szándékozott elkezdeni a film munkálatait, ha a Mucsi–Scherer-kettős alakítja a főszerepeket.
A Szentivánéji álom rendezői álmokat dédelgető, valójában a művészetben szörnyen dilettáns mesterembereként is feltűnik, amely előadás a rendszerváltás utáni magyar színház egyik legerősebb Shakespeare-előadása volt.
A kíméletlen őszinteséget ezúttal sem lehet nem szeretni. A bátortalan hölgyet, aki nem megy fel a színpadra segíteni az egyik jelenethez, alaposan megjegyzi magának. A segítőkész nézőnek ellenben kezet csókol és ajándékot ad. Mucsi kihasználja, hogy a legtöbb humoristával szemben ő színész. Ezért nemcsak mesél, hanem olykor, rövid időre bele is bújik egy-egy felelevenített karakter bőrébe.
Sajnálhatjuk, hogy egyetlen előadásrészleten kívül nem esik szó a valamikori, Schilling Árpád vezette Krétakör Színházról. Mucsi oszlopos tagja volt a szép emlékű társulatnak Csákányi Eszter, Láng Annamária, Péterfy Bori, Sárosdi Lilla, illetve Bánki Gergely, Gyabronka József, Nagy Zsolt, Rába Roland és Terhes Sándor mellett.
Ahogy nem említődik olyan alakítása sem, mint amilyen a Vádli Alkalmi Színházi Társulás III. Richárd betiltva előadásában Meyerhold szerepe. Itt ugyanis egészen más, árnyaltabb arcát mutatta a tőle megszokottnál. Merthogy Mucsi Zoltán formátumosabb művész a filmekből és reklámokból ismertnél.
A nemritkán emelt hangon káromkodó színész a köz emberének abbéli vágyát testesíti meg, hogy rend teremthető a mindennapjainkat uraló káoszban. Azonban ez nem több puszta illúziónál, mert a világ a legkevésbé sem tehető békésebbé és igazságosabbá, ám legalább az erre vonatkozó csalfa remény megmarad. A tévénéző azért hálás, hogy nevetve könnyebbül meg a faragatlan és önazonos Mucsi alakította figuráknak köszönhetően.
Eredetileg nagyon más, nem a művészet és nem a színpad irányába vezetett volna Mucsi életútja. Az előadó érdes humora a nehezen induló pálya körvonalait rajzolja meg, amely akkor került kacskaringók és kitérők után a rendes kerékvágásba, amikor hősünket felvették a Szolnoki Szigligeti Színházba segédszínésznek. A Városmajori Szabadtéri Színpadon Lévai Balázs rendezésében látott Egy életem történeteinek, anekdotáinak és vicceinek keresetlen őszintesége köti le a közönséget. Az este az útkereső emberről, a négygyermekes családapáról szól, aki révbe ért, de zajos sikerei ellenére sem feledi, hogy honnan és hogyan indult.
