John Coltrane cipőfűzőn és szaxofonon is remekül játszott
„Egy cipőfűzőn is lehet játszani, ha az ember őszinte” – mondta a száz éve, 1926. szeptember 23-án született John Coltrane Grammy-díjas amerikai jazz-szaxofonos, zeneszerző, aki újradefiniálta a modern jazzt. Ha cipőfűzőn is lehet játszani, akkor a pertli arra is jó, hogy afféle idővonalként használjuk, amikor visszapillantunk a kortárs jazz egyik zsenijére.
A jazz világa nagyon készül az évfordulóra. Nemrég került elő egy eddig ismeretlen Coltrane-archívum Frank Tiberi szaxofonos hagyatékából, aki az 1960–64 közötti időszakban több mint hatvan órányi Coltrane-játékot rögzített. Az alapvetően klubokban készült hangfelvételekből az Impulse! 2026 novemberében válogatást jelentet meg, de mi, magyarok is készülünk az évfordulóra, az írás végén öt Coltrane-hez köthető hazai koncertet ajánlunk.
Az egyik legizgalmasabb állítás vele kapcsolatban az, hogy minél bonyolultabb volt egy kompozíciója, annál népszerűbb lett. Ott van az egyik legismertebb referenciamunkája, az elsőre szinte játszhatatlannak tűnő Giant Steps, amely a bonyolult akkordmenete miatt még Coltrane számára is komoly feladat volt. Jellemző, hogy amikor a hangfelvétel készült, számos változattal kísérletezett, míg végre sikerült rögzítenie. A Giant Steps azóta a jazz-zenészek afféle rettegett „vizsgadarabja”, olyan, mint a rómaijog-vizsga a jogászképzésben.
Coltrane az Észak-Karolinában található High Pointban nőtt fel, 1943-ban költözött Philadelphiába, majd, amikor 1945-ben behívták a haditengerészethez, a seregben összehozott egy jazz-zenekart. Leszerelése után hiába játszott olyan nagy formátumú művészekkel, mint Dizzy Gillespie, társai nem látták meg benne a zsenit, de saját magát sem tartotta különösen sokra.
Pedig előtte már társművésze volt Miles Davisnek, amikor is együtt játszották Davis és a jazzgalaxis egyik kulcsművét, a Kind of Blue-t (1959). Coltrane szerint, amikor játszani kezdett Miles Davisszel, még nem tudta, mit akar, még nem volt a helyén mint zenész, ugyanakkor óriási hatással volt rá zenésztársa, akihez 1955-ben csatlakozott.
Ehhez képest a sokáig heroinfüggő Coltrane számtalanszor hagyta cserben mesterét, aki 1956 októberében kirúgta. Davis egy idő után nem tudta tolerálni, hogy Coltrane mindenhonnan elkésik, illetve bódult állapotban jelenik meg a színpadon. Davis azt mondta, hogy nem önmagában az zavarta, hogy Coltrane heroint használt – Davis korábban maga is megküzdött a szerrel –, hanem az, hogy ez már a zenekari munkát is veszélyeztette.
Coltrane ekkor hazament Philadelphiába, és saját elmondása szerint egy nagyon kemény időszak után sikerült abbahagynia a heroin- és alkoholfogyasztást. Ezután, mintha mi sem történt volna, már teljesen tisztán a munkába vetette magát. Ebben az időszakban játszott Miles Davis egyik fő művében, a Kind Of Blue-ban, és ebben az időszakban írta Coltrane is az egyik legfontosabb munkáját, a Giant Stepst.
Az önbizalmának nemcsak a sikerei tettek jót, hanem az is, hogy leckéket vett Thelonious Monktól, akivel játszott is a Five Spot zenekarban. Monk legendás tanár volt, aki nem a gyakorlásra helyezte a legfőbb hangsúlyt, hanem arra, hogy megoldásra váró zenei problémákat teremtsen Coltrane számára. Például hogy miképp lehet egyetlen akkordból számos zenei lehetőséget teremteni. Ennek a felfogásnak jó szemléltetője a The Sound of Music című musical My Favorite Things című slágere, amit Coltrane radikálisan újraértelmezett, úgy, hogy a modális improvizációval játszott dal afféle meditatív jazzszertartás lett. És ahogy megjött az önbizalma, úgy már nemcsak a közönségével akart kapcsolatot teremteni, hanem az univerzummal is.
Don DeMichealnek adott 1962-es interjújában azt mondta, hogy a zenész legfőbb vágya, hogy képet adjon a hallgatónak azokról a csodálatos dolgokról, amit érzékel a világegyetemben. És innen már nem volt megállás, a szintén emblematikus felvétele, az 1964 decemberében rögzített A Love Supreme afféle hálaadásként és spirituális jazzként vonult be a műfaj történelmébe, az album pedig a kvartettjének legnagyobb példányszámban eladott albuma lett. Coltrane ugyanis isteni kegyelemként élte meg, amikor az ötvenes évek végén megszabadult a drog- és alkoholfüggőségtől.
A történet szerint a közösség alapítói egy 1965-ös Coltrane-koncerten olyan spirituális élményt éltek át, melynek nyomán később a zenéjét rituálékban használták. John Coltrane (1926–1967) már negyvenéves korában elhunyt, de rövid élete ellenére is elképesztően nagy kanyarokat írt le.
Alakítója volt a Blue Note-korszak hard bopjának, ahonnan eljutott a Giant Steps radikalizmusától az A Love Supreme spiritualitás lebegéséig. A globális popkultúra sem tudta kikerülni hipnotizáló hatását. Carlos Santana azt tanulta meg tőle, hogy az improvizációval transzcendens, spirituális állapotot lehet létrehozni. Különösen Coltrane késői korszakát szerette, és az A Love Supreme-ot olyan lemezként emlegette, amely megmutatta neki, hogy a zene is lehet ima. De Jim Morrison, a Doors énekese is nagy Coltrane-rajongó volt, akinek a jazz-zenész mutatta meg, hogy egy dal kereteit szét lehet rúgni, és ki lehet lépni a pszichedélia terébe.
De David Bowie sem tudott szabadulni a hatása alól, leginkább Bowie búcsúszimfóniáján, a halála előtt készült Blackstaron érezhető Coltrane improvizációs technikája. A hiphop előszeretettel használt Coltrane-samplingeket. Ott van például a Wu-Tang Clanból ismerős Ghostface Killah, aki a 2000-es Malcolm című rapkiáltványában idézi be a My Little Brown Book című Duke Ellington- és John Coltrane-felvételt, de Coltrane hallható reklámfilmekben is, például a Stella Artois The Artist című sörös spotjában.
És persze filmekben is hallhatóak a kompozíciói. Cameron Crowe 2001-es Vanília égboltjában hallható a My Favorite Things-féle átdolgozása, Spike Lee filmjében, a Malcolm X-ben (1992) az Alabama című kompozíció, vagy a Robert De Niro-féle Bronxi mesében (1993) a Say It.
Azt hiszem, minden zenész az igazságot keresi – mondta 1966-ban a Frank Kofskynak adott interjújában. Ha az igazság a jazz igazsága, akkor Coltrane biztos, hogy megtalálta.
Öt koncert, amelyek megidézik Coltrane szellemét
1. Müpa Budapest – Coltrane 100
2026. november 3., 20:00 – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
A Müpa eseménye nem egy egyszerű emlékkoncert lesz, egy nemzetközi szupergroup lép fel: Joe Lovano – szaxofon, Melissa Aldana – szaxofon, Nduduzo Makhathini – zongora, Linda May Han Oh – nagybőgő, Jeff „Tain” Watts – dob.
A formáció kifejezetten Coltrane kompozícióit játssza majd, de a szervezők ígérete szerint nem muzeális rekonstrukció várható, hanem Coltrane szellemében fedezik majd fel újra a zenéjét.
2. Opus Jazz Club – Coltrane Legacy: The 100th Birthday
2026. szeptember 26., 20:00
Magyar zenészekből álló, Coltrane életművének szentelt formáció: Soso Lakatos Sándor – Molnár Sándor – ifj. Oláh Kálmán – Oláh Krisztián – Orbán György – Lakatos Pecek András.
3. Budapest Jazz Club – Harmónia Jazzműhely: Coltrane 100!
2026. szeptember 25., 20:00
Kifejezetten a századik születési évfordulóra összeállt különleges zenekar koncertje. A BJC programja szerint a teljes estét Coltrane életművének szentelik.
4. Opus Jazz Club – MAO Legendás Albumok: Kenny Burrell & John Coltrane
2026. október 6., 20:00
A Modern Art Orchestra őszi sorozatának része, amely négy koncerten járja végig Coltrane különböző korszakait. Ez az este a Coltrane–Kenny Burrell együttműködésre koncentrál. Közreműködik többek között: Dennert Árpád – tenorszaxofon, Komjáti Áron – gitár, Cseke Gábor – zongora, Barcza Horváth József – nagybőgő, Csízi László – dob.
5. Opus Jazz Club – MAO Legendás Albumok: John Coltrane & Johnny Hartman
2026. december 1., 20:00
A Modern Art Orchestra a legendás 1963-as Coltrane–Hartman albumot dolgozza fel; a magyar produkcióban Varga Dávid énekel.
Címlapfotó: Dátumozatlan felvétel: John Coltrane, az amerikai tenorszaxofon-virtuóz egy párizsi koncertjén. Fotó: AFP
