Akik megtartanak minket – Bagyó Sándor

Hogyan zajlik egy klasszikus mentési folyamat a riasztástól a biztonságba helyezésig?

Először is megtörténik a baj – vízen, vízben vagy vízparton –, aztán az emberek kommunikációja által eljut a riasztás a mi mentésirányítónkhoz, és a baj jellegétől függően elindul az egység vagy az egységek mozgósítása. A megérkezést követően felderítenek, ellátják a feladatukat, átadják az arra rászorulót a mentőknek. Ez a folyamat a hivatásos szervezetekre vonatkozik.

A magánembereknél ez úgy történik, hogy észlelnek egy közelgő vagy egy már bekövetkezett veszélyt, és ideális esetben felmerül bennük a kérdés, hogy: minden rendben van? Ha a válaszuk nem, akkor segítséget hívnak. Ez a kérdés attól függően merül fel, hogy ki mennyire közönyös önmagát és a környezetét illetően, és mennyire nyitott a világra. A segítés kultúrájával kapcsolatban említem, hogy vannak olyan emberek, akik elsétálnak a baj mellett.

Változó, hogy ki mennyire felkészült a hirtelen helyzetekre, mennyire nyitott a környezetére, mennyire képes észrevenni a vészhelyzetet, és mennyire mer segítséget nyújtani. Nagyon sokat változott az edukáció az elmúlt évtizedekben. Egy konkrét példa: a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején tilos volt a laikusoknak újraélesztéssel próbálkozni. Azt tanították, hogy „ha nem értesz hozzá, ne csinálj semmit”. Ezzel szemben ma már azt üvöltjük mindenhol, hogy az a legrosszabb, ha az ember nem csinál semmit.

Azt tanítjuk, hogy bármit és bárhogy is teszel, csináld, mert a semminél minden többet ér – és nem az a legnagyobb gond, ha rosszul csinálod, hanem az, ha meg se próbálod.

Hogyan tudsz higgadt maradni, amikor másodperceken múlik egy ember élete?

A nyugalmam a tudásommal arányos. Ez a munkám, van benne gyakorlatom, egészséges szintű rutinom. Azért mondom, hogy „egészséges szintű”, mert a felszínességnek teret adó rutin veszélyes, hiba forrása lehet. A higgadtság fontos érték. Nem vezet jóra az idegeskedés, a pánik és a diszkomfort – szárazföldön sem, a vízen pedig pláne.

Van egy régi mondás a szakmánkban, ami a vízimentő-tananyag része, és ami minden szakmára, valamint a hétköznapokra is levetíthető: állj meg, végy egy levegőt, gondolkodj, cselekedj.

Tehát először is állítsd le az éppen zajló folyamatot, majd a légzéseden keresztül rendezd a helyzeted, gondold végig, mit és hogyan akarsz tenni, végül pedig lépj a tettek mezejére, és aktívan cselekedj. Na mármost az emberiség mindig ezt a négyet csinálja, csak sajnos nem az imént elmondott jó sorrendben. Vészhelyzetben többnyire kapkodnak az emberek, összevissza veszik a levegőt, majd leállnak, és a legvégén kezdenek el gondolkodni. Holott, ha a helyes sorrendben tennék mindezt, sokkal kevesebb problémájuk lenne.

Fizikai vagy lelki síkon nehezebb a mentés?

Mikor hogy. Emberek vagyunk, nem gépek. Vannak ugyan lelki és fizikai tartalékaink, sokat számít, hogy reggel milyen lábbal keltünk fel, és mit éltünk át napközben. Mentés közben kulcsfontosságú – éppúgy, ahogy a magánéletben, így erre bátorítok mindenkit –, hogy használjuk az intelligenciánkat, a lehető legkevesebbet hazudjunk önmagunknak, és tisztában legyünk a teljesítőképességünk határaival.

Szolgálatba álláskor képben kell lennünk az éppen aktuális állapotunkkal. A speciális mentési szakágakban dolgozóknál – a vízimentőknél, a hegyimentőknél, a barlangi mentőknél – ott van a fizikai terhelés kérdése. Elég egy megfázás, és máris csökkent a fizikai teljesítőképesség.

A lelki oldalról azt tudom mondani, hogy addig kell csinálni ezt a munkát, amíg nem terhes. Nekem szerencsém van, lassan negyven éve benne vagyok a mentésben, és ez idő alatt minden szakágban voltam. Négy évtized alatt sok mindent megtanultam, ez alapján mondom, hogy az önmagunkkal való őszinteség a túlélés kulcsa.

Vízimentés közben mennyire fontos a csapatmunka, és hogyan, milyen eszközökkel tudjátok kivitelezni azt?

Azt gondolom, hogy a világon a legtöbb területen kizárólag csapatmunkával lehet sikert elérni, így a válaszom: igen, mentés közben is kiemelten fontos a csapatmunka, a csapatjáték. Ahogy az is fontos, hogy mindenki tudja és érezze, hogy mi a szerepe és feladata a csapaton belül, képes legyen a helyükön kezelni ezeket, és a csapat tagjai segítsék egymást. A jó csapatmunka kivitelezéséhez pedig pontos és alapos kommunikációra van szükség. Ez többnyire eszközök nélkül is kivitelezhető, de segítségünkre lehetnek például az adóvevők, a radarok, a telefonok, a távcsövek.

Hogyan hat vissza az életedre mindaz, amit mentés közben tapasztalsz?

Kevésbé tolerálom a tétovázást és a teszetoszaságot, mint a pályám kezdete előtt. Amikor ilyet tapasztalok, intenzíven fokozódik a türelmetlenségem abból adódóan, hogy azt érzem, nekem erre nincs időm. Ugyanakkor, ahogy munka közben, úgy a magánéletemben is azt érzem, határozottan tudnom kell, ki vagyok és hova tartok.

Mit üzennél az olvasóknak?

Légy alázatos, légy nyitott, és akarj segíteni – mert lehet, hogy holnap te leszel az, akinek segítségre lesz szüksége, és kölcsönkenyér visszajár. Nem rendjén való, hogy sokan kibújnak a segítés felelőssége alól, és ha például meglátnak egy földön fekvő, bevizelt embert, meg se fordul a fejükben, hogy talán rosszullét miatt esett össze, és segítségre van szüksége undorral teli távolságtartás helyett. Nem oké kiröhögni a gyengébbet, az elesettet, az öreget, a beteget.

Sok egyén elfelejti, hogy egy egység, a társadalom része…

Társas lények vagyunk. Ez ilyen egyszerű.

Milyen a jó elsősegélynyújtó?

Hatékony, pontos, gyors. Ő indítja el – akár egy telefonhívással – a mentési láncot, melynek eredményeképp időben meg tud érkezni a magasabb szintű segítség.

 Fotók: Csákvári Zsigmond/Kultúra.hu