Aláírták a mongol-magyar színházi együttműködést
A Nemzeti Színház és a Mongol Nemzeti Dráma Színház hosszú távú kulturális együttműködést indít, amelynek célja a két ország színházi kultúrájának kölcsönös gazdagítása, közös előadások létrehozása, valamint a szakmai és oktatási kapcsolatok elmélyítése. Az erről szóló együttműködési megállapodást ma írta alá Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, valamint Naranbaatar Namnan, a Mongol Nemzeti Dráma Színház igazgatója.
Mint a Nemzeti Színház közleménye írja, a megállapodás alapján a felek szoros szakmai kapcsolatot építenek ki, amely keretében tudás- és tapasztalatcserét folytatnak, közösen vesznek részt nemzetközi fesztiválokon, konferenciákon, valamint támogatják az egyetemi hallgatók cseréjét is. „A közös célok zászlóshajója egy nagyszabású koprodukció, amelynek keretében 2027-ben bemutatásra kerül az Attila című előadás” – áll a közleményben.
A mongol társulat hazánkba érkezett a 12. MITEM (Madách International Theatre Meeting) találkozó keretében, ahol április 25-én és 26-án a Nemzeti Színház nagyszínpadán mutatja be Az Ég fia című előadást.
A Nemzeti Színház közleménye kiemeli: „a különleges együttműködés új távlatokat nyit a kelet- és közép-európai színházi kapcsolatokban, és erősíti a kulturális párbeszédet Mongólia és Magyarország között”.