A Napos oldal című opusszal kezd a zenekar, Ágoston Béla a zenekarvezető, multiinstrumentalista, mentalista zenész, Mazura János tubás, egyben fantasztikus méretű hangszerével a zenekar basszere, Móser Ádám a hangtechnikusok gyémántja és harmonikás, valamint Geröly Tamás a dobos ludens. A Nem az van már, mint volt régen, nem az a nap van az égen... kezdetű népdal, ráhúzva a Sunny című, amerikai diszkó-jazz slágerre. Azonnal hidat verünk a Golden Gate Bridge és a Lánchíd oroszlánjai közé. Pedig Frank London, a John Zorn féle New York-i zenész körből való trombitás, a Klezmatics és a klezmer zenét kicsit radikálisabban felboncoló Hasidic New Wave zenekarok vezetője csak a második számra érkezik. Szép köszöntés, hálából azonnal szét is fújja a csövet, Dely Róbert elektromos gitáros és Benkő Róbert bőgős egy időben csatlakozik, fenyegetően épül a zenekar, majd fogja magát és elhatalmasodik. Ahogy azt megszoktuk Ágoston Bélától, a magyar népzene, más népek zenéi, az improvizatív jazz és a rockzene keveredik, miközben szellemes szövegek hangoznak el, amelyeknek van köze a koncepcióhoz. A közönség menthetetlenül táncolni kezd deréktól felfelé, ahogy a Müpában ez a tánczenei koncertek alkalmával szokás. Csak mert a sorok között tombolni nem illik, a közönség visszafogja magát, maximum azt üvölti, hogy: bravó!
A legtöbben akkor lesznek a színpadon, amikor a Fóti Népművészeti Szakközépiskola végzős osztályának leánykórusa bevonul. Ágoston és a lánykórus, igazán szép kép, ahogy a tanár elérzékenyül. A csiszolt népdalokra, a zenekar helyben modern, új ruhát szab, simulékonyan, észrevétlenül, emiatt az egyik úgy hangzik, mintha egy yuppi lakodalomban, a másik, mintha egy havannai rádióból volna hallható. Kinyílik a háttér, két legény áll ostorral a pulpituson, az említett szakközepes osztályból a fiúk, nyilván, moldvai dalra csattogatnak, miközben elöl jazzpárbaj zajlik a két központi figura között, oldalt pedig a Zurgó zenekarból Nagy Bercel narrál, mint egy vőfély-rapper, aztán megjelenik mögöttük egy gólyalábas ember feketében, napszemüvegben, ritmusra ugrálva, akár egy népnemzeti gengszter. Nem is hiszem el, kész az országimázs-cirkusz, jól megfőzték nekünk, tapsol, fütyül, nevet a nép, akár egy show műsoron. Ennyi szellemes fordulattal körülfonni a népzenét, ez mindig tetszett nekem, én így lenni szívesen magyar.
Észre sem vesszük, mennyi hangszer fordul meg Ágoston kezében a kecskefejű dudától az ütőgardonon át, a "természetes" hangszeréig, a szaxofonig. Egészen intim pillanatoknak lehetünk tanúi, amikor a klezmer, a magyar népzene, a jazz meg a rock találkozik, és a Moszkvából reggel érkezett trombitás London, illetve a szaxofonos Ágoston táncolnak a hangszereikkel, mint a medvék a kalocsai málnásban. Apropó, összehozzák Kecskemétet és Zalaegerszeget is egy bábelőadás kapcsán és ezzel a Felemelkedés (Rise up) című számmal, ami egyébként a legutóbbi Klezmatics lemez címe is, köszönnek el.
Természetesen van ráadás, kétszer is, a városi sámánok nagy örömére, felemelő este volt. Mint régen, amikor még repülőjáratok hálózták be az országot, kötötték össze a lakott területeket.
