A beszélgetés során elhangzott, hogy köteteinek száma az elmúlt években megduplázódott, és mára kiderült, hogy a korábban ismeretlen írásai sem maradnak el a nagyregényektől. A Magyar Művészeti Akadémia októberi Szilágyi István-emlékkonferenciáján elhangzott, hogy az író özvegye nejlonzacskóban adta át Az emlékezés göröngyein című regénytöredék kéziratát Márkus Bélának. Kiderült, hogy egy szekrény tetején porosodott a kézirat. A barátok, pályatársak tudtak róla, róla, mert Szilágyi István több interjúban is hivatkozott rá, hogy ha ideje engedi, befejezné. Végül is az özvegye, Szilágyi Júlia jóvoltából sikerült publikálni a szöveget. A szerkesztői munkát bonyolította, hogy szemmel látható volt az időbeli távolság bizonyos szövegrészek között. Erről árulkodott a lapok minősége, színe, és nemegyszer a hőseit is más néven szerepeltette a megsárgult lapokon.
Valószínű, hogy közvetlenül a Kő hull apadó kútba keletkezését követően, 1975 táján foghatott neki a regénynek, amelyet aztán hosszú időre félretett. Szilágyi István írásai körül máig sok a titok. Már eleve titokzatos volt a Kő hull apadó kútba utáni hosszas hallgatása. Ugyanakkor Szilágyinál dramaturgiai eszköz a titok. Az emlékezés göröngyein cselekménye eredetileg végighúzódott volna a huszadik századon, az első világháborútól egészen a hatvanas évekig, amikor az emlékeit vallomásos formában elmesélő Kese Idának buldózerrel eltolják a házát Jajdonban. Az emlékezés göröngyein keletkezésének körülményeire mégis csak következtetni tudunk, eligazíthat bennünket például az életmű egésze, hiszen felfigyelhetünk arra, hogy ugyanazok a családi vonatkozások, motívumok szerepelnek a töredékben maradt regényben, mint a Katlanváros történeteiben.
