Eléggé úgy tűnik, hogy ez az idei ilyen nedves Art Market lesz, én is csurom vizesen érkezem meg a helyszínre, ami idén már nem a Millenáris, hanem a Bálna. Izgatott és lelkes vagyok az új hely miatt, de felmerül bennem a kérdés, hogy vajon ez a tér is megfelelő otthont nyújthat-e ennek az egyre nagyobbra duzzadó művészeti seregszemlének. Aztán belépve minden kételyem szétfoszlik…
Azonnal látszik, hogy az eredetileg üzlethelyiségeknek szánt tereket az utolsó négyzetcentiméterig átgondoltan használták ki, hogy a közel 30 ország 120 kiállítója és több mint 500 művész több ezer alkotása a maga teljességében be- és megmutatkozhasson a látogatók előtt.
Ezek a labirintusszerűen egymásba érő standok organikus szövetként hálózzák keresztül-kasul a tereket. A látogató úgy érezheti magát, mint egy sűrű erdőben, ahol lépten-nyomon valami izgalmasba és egészen nagyszerűbe botlik. Meglepetésszerűen találkozhatunk a műtárgyakkal, így ez az új helyszín még alkalmasabb arra, hogy felfedezéseket tegyünk, és rácsodálkozzunk egy-egy festményre vagy szoborra.
A Bálna további előnye a Millenárissal szemben, hogy itt egy pillanatra sem érezzük meg a tér nagyságát és zsúfoltságát. A szigorúan konstruált, statikus standok helyett definiált, kompakt kiállítóterek állnak egymás mellett. Ezek kisebb-nagyobb blokkokat alkotnak, így a 7000 négyzetméter nem nehezedik ránk.
Az elrendezés egyszerre biztosítja az egyes helyszínek közötti átjárhatóságot, ugyanakkor alkalmat ad arra is, hogy ha telítődtünk a vizuális ingerekkel, akkor megpihenhetünk a padokon vagy a kihelyezett babzsákokban.
A mozgólépcsőn felérve a Várfok Galéria impozáns tere hívogat belépésre. Egy óriási vörös falon Françoise Gilot egy korai munkája fogadja a látogatót. Ez a mű azért is különleges, mert még erősen tetten érhetjük rajta Picasso hatását. A kép egészen szuggesztív hatást gyakorol a látogatóra, valamint emlékeztet minket a galéria következő nagy dobására, a novemberben nyíló Gilot-kiállításra, amellyel a 100 éves művész előtt tisztelegnek.
A Várfok egyébként több évfordulót is ünnepel az Art Marketen. Fennállásának harmincadik jubileumát tavaly a vírus miatt nem tudta méltó módon reprezentálni a vásáron, idén azonban óriási standon mutatja be sztárművészeit és fiatal alkotói egyaránt. Láthatók többek között Szirtes János kormos képei, Korniss néhány emblematikus fotója, Czigány Ákos új sorozata, amelynek tárgyát szétrepedt üvegek adják. De szerepel itt Orr Mátétól is egy csodás festmény, Gaál Katától két klassz kompozíció, valamint Nemes Anna legújabb vásznai, amelyek sötétebbek, mint az eddigiek, és kicsit felidézik bennünk a röntgenképek világát is.
A Várfokon áthaladva több magyar galéria kínálatát lehet megtekinteni. Itt van például a Kiskép és a Horizont is, amelyek idén is igen erős anyaggal érkeztek. De a Bálna fejrészében van a sokszorosan visszatérő Orangery is Vukovarból. Ők idén is Zoran Šimunović festményeit hozták, aki sokszínű, vidám vásznaira saját környezetének tárgyait festi meg.
Hasonlóan pozitív anyaggal érkezett idén is a Blue Chip Art Londonból, amely Marcus Levine, Sam Shendi, Patricia Volk és Shavo Cech munkáiból válogatott. Chech nádszálakat idéző absztrakt szobrai, Volk akrillal festett, geometriai elemekből építkező plasztikái, Levine szögekkel komponált képei, valamint Shendi popos munkái remek összhangot alkotnak ebben a térben.
Szintén a Bálna fejrészében kell keresnünk a vásár legdrágább tárgyát, a híres csomagolóművész, Christo makettjét. Ezen a párizsi Pont Neuf becsomagolásának tervét láthatjuk.
Az akciót 1985-ben hajtották végre a feleségével. Az Initio Art standján látható műtárgy értékét tovább emeli, hogy szeptemberben posztumusz kék-ezüst anyaggal vonták be a párizsi Diadalívet is, hatvan évvel azután, hogy a kortárs művészet egyik legismertebb alakja megálmodta azt.
A fejrészben érdemes kiemelt figyelmet fordítani a Godot és a Godot Kortárs Művészeti Intézet standjaira is, itt is egészen erős a felhozatal. Rabóczky Judit kábelekből megformált Támaszkodóját, Gaál József két szobrát, Bukta Imre két kisebb festményét is itt találjuk,de a Bordy House vagy a Léna & Roselly Galéria standját is erre keressük.
A Bálna farokrészében fokozódik a labirintusérzetem. Míg a fejében egy nagyjából körüljárható térben sétáltam, addig itt aztán végképp egymásba folynak az egyes standok, és olykor azt sem tudom, hogy épp hol vagyok. De elveszve azért nem érzem magam, hiszen folyamatosan újabb és újabb sztárokba vagy újdonságokba botlok.
A tér eleje olyan, mint egy V4-es sziget. Egymást érik a cseh, lengyel, szlovák és magyar galériák, amelyek nem egy esetben elhozták sztárjaik egy-egy fontos munkáját is.
Szemben itt van például a prágai Hunt Kastner Galéria, ahol Anna Hulačová betonfejeit is meg lehet tekinteni. Balra az acb szinte berobban a látóterembe Bak Imre Ünnep című festményével, valamint Batykó Róbert Ábelesz-Kóbelesz vásznával.
Hasonlóan óriási dobás az Einspach Fine Art megmutatkozása, amely főként Drozdik Orshi munkáira fókuszál az idei Art Marketen.
Ha az acb standjába belépünk, még találunk pár izgalmas műtárgyat, innen pedig továbbhaladva a Nagyházy Contemporary (NaCo) terébe is belefuthatunk. Ők az elmúlt időszak kiállításait summázzák e bemutatkozás során. A NaCo jelenléte egyébként külön öröm, hiszen ez a galéria is bizonyíték arra, hogy a hazai galériás színtér képes volt megerősödve, új helyszínekkel gazdagodva kilépni a tavalyi év koronavírusos kálváriájából.
És valahogy az Art Marketen is azt látjuk, hogy a vásár a szokásoshoz képest is még pezsgőbb, még élénkebb. Nagyon sok új arc jelent meg a kiállítók sorában is.
A vásár nemzetközi beágyazottságát erősíti, hogy idén már Dél-Amerikából is érkeztek kiállítók, Kolumbiából, Argentínából és Chiléből is van 1-1 galéria. A Tabióban működő Adrián Ibañez három nagyon izgalmas alkotót hozott el a vásárra, színes, popos műtárgyakkal gazdagítják a vásárt. De az újak között találjuk a finneket is, a Myymälä2 galéria képviseli az országot, de első alkalommal mutatkozik be itt a bukaresti Carol is.
De a hazai galériák is brillíroznak. A Vintage-nál kiemelt helyen szerepel egy Maurer Dóra-mű, valamint Kemény György Twiggy mint Jeanne d’Arc gegje. A K.A.S. a Zuzu-Vető páros színekben tobzódó pop-art munkáit is elhozta, a Dobbin Mews pedig Böröcz András munkáiból válogat. A New Yorkban élő magyar alkotó performansszal is készül a vásár ideje alatt, amit szintén érdemes lesz megtekinteni. A Neon Galéria standjánál Károlyi Zsigmond és Hencze Tamás művei vonzzák a szemem, míg a MissionArtnál egy Keserü Ilona-kép ragad meg az emlékezetemben.
A Darwin Buffet a szokásos kínálattal érkezik. A Ruben Brandt, a gyűjtő című animációs filmjéről is ismert Milorad Krstic munkáiból mutat be válogatást. A Szikra is új arc a kiállítók névsorában, Köves Éva munkájával azonban azonnal feltette magát a térképre.
Nekem nagy felfedezés az olasz L’art industriel, amely Simona Fedele izgalmas vásznait is elhozta. Fedele a képein közel hozza az arcokat, amelyek tájszerűen jelennek meg a kompozícióin, és láthatólag van bennük valamiféle nyugtalanság. A vizuálisan is érdekesen megalkotott kompozíciók az egyén és a környezet közötti ellentmondásos kapcsolatot rögzítik.
Én valahol ezen a ponton telítődöm az élményekkel. De hátravan még egy emelet, amit a fotónak és a projektszekciónak szenteltek.
Némileg felélénkít, hogy az emeletre érve egyből Majoros Áron Zsolt Őrzőjével találom szembe magam. Ez a szobor őrangyalként, a műalkotások védőszentjeként értelmeződik ezen a helyszínen.
A fotóstandok Tombor Zoltán munkáival indulnak, azokkal, amelyeket nemrég a Mai Manó Házban is láthattunk. Továbbhaladva a Capa Központ két igen izgalmas installációval fogad: az egyik Robert Capa képeiből válogat, a fotók köré hegesztett keret pedig utal arra a sok elveszett Capa-fotóra, amelyek hiányában a narratíva is csak részlegesen olvasható. A másik installáció a Tisztaszoba, ami a FUTURES Európai Platform idei magyar résztvevőinek munkáiból válogat, és arra keresi a választ, hogy az öt fotográfus munkájában mi lehet az a jellemző, ami miatt valaki közel szeretné tudni azokat magához.
A projektszekció is rendkívüli izgalmakat ígér. De itt már igazából csak lézengek, és csak ott állok meg, ami tényleg igazán felkelti az érdeklődésem.
Például a MANK standja, ahol Sipos Tünde a derkósok munkáiból válogatva alkotta meg a Velem történő valóság című kiállítást. A munkákban az emóciókra kerül a hangsúly, amelyek szubjektív szűrőinken keresztül alapvetően határozzák meg valóságunkat. Ahány ember, annyi tapasztalás, azaz megannyi valóság. Az itt látható alkotások magában hordozzák és tükrözik alkotójuk lélekállapotát, amelyek tudatosan vagy akár tudat alatt határozzák meg alkotótevékenységüket.
Az utolsó helyszínem a Dunartcom standja, ahol a már említett Majoros Áron Zsolt mellett Mayer Éva, Esse Bánki Ákos és Németh Marcell munkái láthatók. Az alkotókat más és más kérdések foglalkoztatják. Majoros arctöredékei a személyiséget alakító és a külső környezeti impulzusok dialógusát helyezik a fókuszba, Mayer művei megnyitják a kaput a meddőségre való beszédre. Németh Marcell az urbánus tájak esztétikumát ragadja meg acélműveiben, míg Esse Bánki Ákos vizuális benyomásait a fényből állóként fölfogott látható világból merítve absztrahálja már inkább tárgy nélküli fény-szín terek hangulatainak újraalkotására. Négy különböző hang, e művek mégis szépen rímelnek egymásra.
Számomra itt ér véget az idei Art Market. Idén is meg kell állapítanom, hogy még ha végig kint lennék a vásár ideje alatt, akkor sem tudnám magamba szívni azt a rengeteg izgalmat, ami e négy nagy alatt elborítja a Bálnát.
Az Art Market Budapest október 7–10. között látogatható, a csütörtöki napon ingyenesen.
Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu
