Augusztus 21-én történt

Ezen a napon történt

A nagy ho-ho-horgász, Gombóc Artúr, Pom Pom – mind az ő ceruzája által keltek életre mesekönyvekben, filmvásznon. Sajdik Ferenc karikatúrái, grafikái mind derűsek, s ez nem véletlen, hiszen a ma születésnapját ünneplő művész saját elmondása szerint örökké vidám családba született. „Én nem a valóság, hanem a képzelet után alkotok. Ez valahogy belülről jön, mert igazából ösztönösen rajzolok. De végül is a rajzolást a ceruzára kell hagyni, én csak mozgatom azt” – fogalmazta meg ars poeticáját.

Sajdik Ferenc

Ünnep

A terrorizmus áldozatainak nemzetközi emléknapja – Az ENSZ-közgyűlés 2017-ben határozott a megtartásáról a terrorcselekmények áldozatainak és túlélőinek emlékére és tiszteletére.
Szent X. Piusz, a 257. római pápa, a beteg zarándokok védőszentjének ünnepe.

Augusztus 21-én történt

1791 Haitin felkelés kezdődött a francia gyarmati uralom ellen.
1849 A szabadságharc végén gróf Vécsey Károly tábornok az V. hadtesttel az Arad vármegyében fekvő Borosjenőn letette a fegyvert az oroszok előtt.
1911 A párizsi Louvre-ból ellopták Leonardo da Vinci Mona Lisa című festményét, amely csak két év múlva került meg.
1940 Belehalt sérüléseibe a mexikói száműzetésben élő bolsevik forradalmár, Lev Trockij, aki ellen előző nap követett el merényletet egy Ramón Mercader nevű spanyol anarchista.
1942 A második világháborúban megkezdődött a Sztálingrád (ma Volgográd) szovjet városért folyó csata, amelynek során a szovjet csapatok döntő vereséget mértek a tengelyhatalmak csapataira. Az 1943. február 2-ig tartó ütközet mintegy másfél milliós emberveszteségével a világtörténelem legvéresebb csatája volt.
1959 Hawaii az Egyesült Államok 50. tagállama lett.
1965 Vértesszőlősön rábukkantak a Samu névre keresztelt, mintegy 350 ezer éve élt előember koponyadarabjára.
1968 Befejeződött Csehszlovákia megszállása, amit a Varsói Szerződés csapatai hajtottak végre szovjet irányítással éjszaka.
1972 Budapesten megkezdődött az első borvilágverseny rendezvénysorozat.
1983 A száműzetéséből hazatérő Benigno Aquinót, a Fülöp-szigeteki ellenzék vezérét agyonlőtték Manila repülőterén.
1989 Halálos lövés érte a magyar–osztrák határon a disszidálni akaró keletnémet Kurt-Werner Schulzot, ő volt a vasfüggöny utolsó áldozata.
1991 A frekvenciamoratóriumot megtörve megkezdte adásának sugárzását Budapesten a Tilos Rádió.
2016 Véget ért Rio de Janeiróban a XXXI. nyári olimpia, amelyen Magyarország nyolc arany-, három ezüst- és négy bronzérmet szerzett. Ez volt az első Dél-Amerikában rendezett olimpia.
2017 Jóváhagyta a chilei alkotmánybíróság az egészségi okból elvégzett abortuszt legalizáló törvényt. Korábban a művi terhességmegszakítás semmilyen körülmények között nem volt engedélyezett a dél-amerikai országban.

Augusztus 21-én született

1567 Szalézi Szent Ferenc francia püspök, rendalapító
1698 Giuseppe Guarnieri olasz hegedűkészítő
1798 Jules Michelet francia történetíró
1846 Brust Dávid, textilüzemek alapítója, az üzleti életben a magyar nyelv egyik elterjesztője. Ezen a linken további érdekességeket tudhatunk meg róla.
1853 Rejtő Sándor gépészmérnök, akadémikus
1858 Rudolf trónörökös, I. Ferenc József osztrák császár és magyar király egyetlen fia
1904 Forró Magdolna, az első jelentős magyar fizikusnő

Hazánkban először kezdett a kozmikus sugárzás kutatásával foglalkozni, és az elsők között használt ultrarövid hullámú technikát fizikai méréseknél. 22 éves korában készített doktori értekezésének témája a dielektromos állandó rövidhullámokon való mérése volt. Ugyanebben az évben gázok dielektromos állandójának méréséről is közölt egy tanulmányt. Göttingeni tanulmányútján alkáli-halogenid kristályok optikai tulajdonságait vizsgálta. 1930-ban nagy jelentőségű vállalkozásba fogott: kozmikus sugárzást mérő laboratóriumot létesített a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Még ebben az évben megkezdte a méréseket munkatársával, későbbi férjével, Barnóthy Jenő mérnök-fizikussal. Vizsgálataik főként a sugárzás intenzitásának és a Föld mágneses erőterének kölcsönhatására vonatkoztak. Mivel a további mérésekhez vastag abszorbens rétegre volt szükség, újabb mérőlaboratóriumukat a dorogi bánya egyik 315 méter mélységben fekvő járatában rendezték be. 1945 után férjével elhagyták az országot. Az Egyesült Államokban Forró Magdolna még több mint 25 éven át oktatott különböző egyetemeken és intézetet alapított Forro Science Corporation néven, amelynek Barnóthy lett a műszaki igazgatója. További kutatásaik az atomfizikán és a kozmikus sugárzáson kívül biofizikai témákra is kiterjedtek. A fizikusnő 1995-ben hunyt el.
Forrás: OSZK

1904 William „Count” Basie amerikai jazz-zongorista, komponista, zenekarvezető
1908 Feleki Kamill Kossuth-díjas színész, érdemes és kiváló művész
1913 Peti János festőművész, grafikus
1918 Lengyel Balázs Széchenyi-díjas író, kritikus, fordító, szerkesztő. Többet is megtudhatunk róla az OSZK honlapján.
1928 Art Farmer amerikai jazztrombitás, kürtös
1930 Sajdik Ferenc Kossuth-, Munkácsy Mihály- és Prima Primissima díjas grafikus, karikaturista, érdemes művész
1933 Gyulai József Széchenyi-díjas fizikus, akadémikus
1938 Kenny Rogers Grammy-díjas amerikai countryzenész
1940 Szemerédi Endre Széchenyi- és Abel-díjas matematikus, akadémikus, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje
1941 Vukán György Kossuth-, Balázs Béla- és Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, zeneszerző, a magyar jazz sokoldalú muzsikusa
1943 Nagy Franciska József Attila-díjas írónő
1943 Lugossy István Balázs Béla-díjas operatőr-rendező
1943 Bodóczky István Munkácsy Mihály-díjas képzőművész
1944 Peter Weir tiszteletbeli Oscar-díjas ausztrál filmrendező
1948 Korompay Katalin Ybl Miklós-díjas építész, urbanista
1952 Gidófalvy Attila Máté Péter-díjas magyar zenész, zeneszerző, a Beatrice, a Karthago és a Lord együttesek billentyűse
1953 Tóth Klára Balázs Béla-díjas filmkritikus, publicista, dramaturg
1953 Szőcs Géza Kossuth- és József Attila-díjas költő, újságíró, politikus
1965 Rujsz Edit Harangozó Gyula-díjas balett-táncos, címzetes magántáncosnő, balettmester, koreográfus
1986 Usain Bolt nyolcszoros olimpiai és tizenegyszeres világbajnok jamaicai síkfutó

Augusztus 21-én halt meg

1598 Augustini „Ab Hortis” Keresztély botanikus, természettudós. További részletek róla az OSZK honlapján olvashatók.
1614 Báthory Erzsébet, Nádasdy Ferenc özvegye, a történelem leghírhedtebb nőalakjainak egyike
1723 Dimitrie Cantemir moldvai román fejedelem, történetíró, író, filozófus
1838 Adelbert von Chamisso német költő, elbeszélő, utazó, természettudós
1910 Székely Bertalan festőművész
1943 Henrik Pontopiddan Nobel-díjas dán író
1947 Ettore Bugatti olasz származású francia mérnök, autógyáros
1973 Szőcs Kálmán romániai magyar költő
1983 Benigno Aqiuno Fülöp-szigeteki ellenzéki politikus
1993 Kaszdi Merbah algériai politikus, miniszterelnök
1993 Tatiana Troyanos görög származású amerikai énekesnő, mezzoszoprán
1995 Cseresnyés Gyula színész
1995 Manfred Donike profi kerékpáros, vegyész, a NOB tagja, a dopping elleni harc úttörője
1995 Subrahmanyan Chandrasekhar indiai származású Nobel-díjas amerikai asztrofizikus
2001 Szilágyi Gábor Balázs Béla-díjas fotó- és filmtörténész
2004 Böszörményi Géza Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, érdemes művész, a magyar mozgókép mestere
2005 Robert Moog amerikai mérnök, az első hordozható szintetizátor feltalálója
2007 Lakatos Menyhért kétszeres József Attila- és Babérkoszorú-díjas író
2019 Fekete Gyula zeneszerző, szaxofonos, a Hungária és a Dolly Roll együttesek tagja

#eztörténtma