Auksz_Eva_-_Judith_Luftus_Brown_-_Tom_Sawyer_stab_PMSZAuksz Éva színészi pályája sokkal korábbra nyúlik vissza, mint amikor belépett a Színház- és Filmművészeti Egyetem kapuján. A művésznő kislány korában néptáncosként ismerte meg a színház világát, majd 1989-től a Közép-Európa Táncszínház táncosaként dolgozott, ahol 1993-ban a Sebestyén Csaba koreografálta DJ Szerelem halála című darabjában fedezte fel őt Iglódi István. Az akkori igazgató, rendező előbb musical-, később pedig prózai szerepeket adott a színésznőnek.

A nagymama című előadásban Tolnay Klári, Béres Ilona, Csernus Mariann, Sinkovits Imre, Kállai Ferenc és Agárdy Gábor partnereként lépett színpadra, és ahogy korábban nyilatkozta az előadásról: ?Azt hiszem, fel sem fogtam, hogy ez a csoda csak egyszer történhet meg az ember életében.?

Auksz Éva 2016. március 18-án Sweet Charity című koncertestjével zárja le hivatalosan színésztanulmányait. A művésznő 2013-ban kezdte el a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor?színjátékos szakát, és ez év tavaszán az elméleti vizsgák és a szakdolgozat írása, védése után most a vizsgaelőadására készül.

A Sweet Charity koncertestet Őze Áron rendezte, a többszereplős musicalt Zöldi Gergely alakította monodrámává. Az estet március 30-án játssza újra a színésznő.

Auksz Éva az előadásról:

?Charity alakját először Federico Fellini alkotta meg a Cabiria éjszakái című filmjében, ennek alapján készült a világhírű musical. Amikor annak idején elkezdtem tanulni, azután próbálni a figurát, azonnal éreztem: ez a darab rólam szól. Egyetlen pillanat alatt ugyanolyan szerencsétlen, béna kis nő lettem, mint amilyen Charity, mindent leejtettem, leforráztam magam, elbotlottam ? vagyis könnyedén azonosultam vele. Persze ez az állandó csetlés-botlás lehet szeretnivaló, de ugyanannyira idegesítő is. Így vannak szegény Charityvel az emberek: jól van, csináld csak, ha ilyen hülye vagy! Charity olyan tiszta, naiv lény, amilyen csak egy gyerek tud lenni. Én pedig öntudatlanul is a fiam gesztusaiból, reakcióiból építettem fel a szerepet.

A sok hasonlóság mellett van viszont Charitynek egy olyan előnye, amely belőlem hiányzik: én is talpra esem ugyan, de nem annyira gyorsan, mint ő. Nem vagyok ennyire bevállalós, nem megyek neki ekkora vehemenciával az életnek, ahogy ő képes belevágni bármilyen új kalandba. Ehhez én túl józan vagyok, általában kerülöm a konfliktust.

Ez a darab nem afféle előre kiszámítható musical ? a vége kifejezetten meglepő. Zeneileg is más: közelebb áll a jazzhez, látszólag nem annyira nehéz, hiszen nem operai hangon kell énekelni ? mégis, a My Fair Lady óta nem volt ilyen ?fullasztós? darabom. Színészileg, énekileg, táncilag sok és nagy feladat. Pláne egyedül, mert ugyebár ez egy koncert: egymagam éneklem és mesélem el a teljes darabot az elejétől a végéig. Ez a történet a túlélésről, az élet szeretetéről szól, és nekem úgy kell felépítenem az estét, hogy a nézők a végén azzal menjenek haza: valami többről volt itt szó, mint egy átlagos zenés komédiában. Legalábbis ezt kívánom mindannyiunknak.?

Forrás: színház.hu

Fotó: P. Szabó István portréja/wikipedia