A klasszikus zene amerikai nyelvének egyik megteremtője az Oscar- és Grammy-díjas zeneszerző-karmester, harvardi professzor Aaron Copland, aki klasszikus amerikai népdalokra alapozott modern, népszerű zenekari feldolgozásokat komponált, s küldetése volt, hogy a zenét elérhetőbbé tegye a közönség szélesebb rétegei számára.
A II. világháborúba való belépés az amerikai társadalom szinte egészének tömeges mozgósítását igényelte, ebből a művészek, zenészek is kivették a részüket. Eugene Goosens, a Cincinnati Szimfonikus Zenekar karmestere amerikai zeneszerzők egy csoportját kérte fel, hogy írjanak hazafias címet viselő fanfárokat rézfúvós és ütőhangszerekre. A művek közül az 1943-ban bemutatott, háromperces Fanfare for the Common Man szerzett tartós hírnevet elképesztő hazafias érzelmeket kavarva. „Fanfárt az egyszerű embernek – emlékezett később a szerző –, végül is az egyszerű ember volt az, aki minden piszkos munkát végzett a háborúban és a hadseregben. Megérdemelt egy fanfárt.”
Többen hallották Copland e zeneművét, mint bármi mást, amit komponált. Az 1950-es évektől televíziós műsorokban is folyamatosan használták, széles körű jazz- és rockfeldolgozásai Woody Hermantól a Rolling Stonesig terjednek. Rengeteg hazafias-politikai témájú amerikai filmben az az összetéveszthetetlenül amerikai hangkép hallható, amely a Fanfare-é. Copland az amerikai zeneszerzők egész generációjára hatott, barátja és műveinek legavatottabb tolmácsolója Leonard Bernstein volt.
Bernstein a 20. század egyik legnagyobb karmester-egyénisége, színházi és balettzenék, nagyzenekari és kórusművek, misék és zongoradarabok szerzője, mégis legtöbben a West Side Story zeneszerzőjeként ismerik. A musical sikerét egyik alkotásával sem sikerült megközelítenie. A máig népszerű darab, a Rómeó és Júlia zenés adaptációja teli van híres dalokkal. A koncerten elhangzó America a közönség egyik legfőbb kedvence. Érdekes, hogy a darab színpadra állításának kezdetén több támogató vagy a gyártásban részt vevő szereplő a témát túl sötétnek tartva, a sikerben kétkedve kifarolt a projektből. Mégis a zene, a tánckoreográfia és a szöveg egysége lehetővé tette, hogy a mű az amerikai musicaltörténet fordulópontjává váljon. A West Side Story 1957-es Broadway-bemutatója hatalmas siker lett, a produkció 6 Tony-díjat, majd az 1961-es filmadaptáció 10 Oscar-díjat nyert. Magyarországra a '60-as években jutott el, az első magyar nyelvű bemutatót Vámos László rendezte a Fővárosi Operettszínházban 1969-ben.
Az Egy amerikai Párizsban Gershwin-darab címét parafrazálva láthatjuk magunk előtt a cseh faluból induló, eredetileg hentesnek tanuló Antonín Dvořákot, aki a New York-i Nemzeti Konzervatórium igazgatói állásáig jutva komponálta meg híres zeneművét, a IX. „Újvilág” szimfóniát. A saját maga által kiírt konzervatóriumi pályázat díját, 300 dollárt – mintegy véletlenül – maga Dvořák nyerte el csodálatos zeneművével… Az 1893-ban a Carnegie Hallban rendezett, zajos tetszést arató bemutató óta a darab töretlen népszerűségnek örvend.
A Spielberggel évtizedek óta együtt dolgozó, ötszörös Oscar-díjas, huszonhat Grammy-díjat, három Emmy-díjat, négy Golden Globe-díjat elnyert, több olimpia hivatalos zenéjét is jegyző amerikai zeneszerző-karmester, John Williams jazz-zongoristaként indult, és számos világhírű filmzene (Csillagok háborúja, Indiana Jones, A cápa, Jurassic Park, Superman, Schindler listája, Harry Potter I-III.) szerzője lett.
A Danubia Zenekar karmestere, Hámori Máté szerint „gyakorlatilag bármit kompromisszummentesen lehet játszani John Williamstől, nem fog a zenekar a gagyi bűnébe esni”, mert iszonyú nehezek a zeneszerző művei, mivel azt a zenekari tudást követeli meg, amit mondjuk Mahler követelt meg. A Harry Potter is egy magas szintű filmzene – nagyon igényes partitúrákkal, nem könnyű feladatot jelentve. A zenei időutazás végén a Danubia állandó zeneszerzője, Ott Rezső The History of: Yeah! című, „kis amerikai daloskönyve” hangzik el – ikonikus számokkal, nagy jazzsztenderdekkel, Whitney Houston-nótákkal.
Fotó: Hrotkó Bálint
