A korábban elképzelhetetlen vállaláshoz a pénzen kívül elszántság kellett, hogy Cyrus West Field sokadjára is nekifusson és sikerre vigye a vállalkozást.
1837-ben William F. Cooke és Charles Wheatstone szabadalmaztatta a távírót: ez lett az első, kereskedelmi forgalomba kerülő távírórendszer a világon. Az egymástól távoli helyek szárazföldi összeköttetése megoldódott, a világon először tudni lehetett, mi zajlik Párizsban, Berlinben és Bécsben egyazon pillanatban. És míg szárazföldön, porcelánnal könnyű megoldani a szigetelést, addig a víz alatti kábelek elterjedésére várni kellett: az elsőt 1850-ben fektették le. A munka nagyságát jelzi, hogy egy Goliath nevű gőzös hordozta a kábeldobot.
Ugyanebben az évben kezdtek foglalkozni Új-Fundland és Írország összekötésével is. Frederic Newton Gisborne először Új-Fundland és Új-Skócia között épített ki vonalat, de érthető módon kevesen akartak épp itt üzenni: cége csődbe ment, a helyszín választása azonban nem volt véletlen, innen érhették el a legkönnyebben a Brit-szigeteket. Gisborne a bukás után találkozott Cyrus West Fielddel. A fiatal üzletember befektetőket toborzott, komoly kampányt szervezett a tervnek. A munka nemcsak a lefektetni kívánt háromezer kilométernyi kábel miatt volt grandiózus, hanem hatásaiban is. Korábban a híreket, leveleket csak hajókkal továbbították. Az 1837-ben vízre eresztett Great Western nevű hajó 15-16 nap alatt szelte át az Atlanti-óceánt, 1863-ra az út nyolc napra csökkent – legalábbis a Scotia gőzös számára: ez oda-vissza tizenhat napot jelentett.
Cyrus W. Field néhány nap alatt összeszedte a kábel lefektetésének hozzávetőleges költségeit: pontos árat senki nem tudott mondani. Ehhez hasonló vállalkozást még senki nem hajtott végre.
A Calais és Dover között lefektetett negyvenmérföldnyi kábelből csak saccolni lehetett a transzatlanti összeköttetés költségeit. Cyrus W. Field két hajót is szerzett. A HMS Agamemnon nevű, Szevasztopolnál a krími háborúban is szolgáló hatalmas brit háromárbócos és az amerikai USS Niagara feladata lett a kábeldob cipelése. Azért kellett két hajó, mert nem létezett olyan jármű, amely a teljes kábelhossz súlyát elbírta volna. A kábel gyártása is problémás volt: rugalmasnak és erősnek kellett lennie, a szigetelés pedig nem adhatta meg magát.
Olyannyira kétesélyes volt a módszer működése, hogy a cári Oroszország felkészült, hogy a két kontinenst Szibérián és a Bering-szoroson keresztül kösse össze.
1857. augusztus 5-én az írországi Valentia szigetén a szárazföldön rögzítették az egyik végét. Az eredeti terv szerint az óceán közepéről indult volna a két hajó, de kíváncsiak voltak, egyáltalán működik-e a távíró a tengerbe fektetett kábelen keresztül a hatalmas mélységben és nyomásban. A Niagara, fedélzetén a végtelenül pergő kábeldobbal, nekiindult az óceánnak. A hajón ülő távírók nyugtázták: bár már nem látják a szárazföldet, kommunikálni ugyanúgy tudnak vele. Kiderült, hogy a koncepció működik. Az ötödik napig minden rendben ment, aztán egy pillanat alatt elhalkult a hatalmas orsó folyamatos és monoton zaja: a csörlő üres, a kábel valahogy beszaladt a tengerbe háromszázharmincöt mérföld, vagyis félezer kilométer megtétele után.
A vállalkozó egy évvel később – mert csak nyáron kellően nyugodt a víz – újra belevágott: immár az eredeti terv szerint, az óceán közepétől indult a két hajó. Az Agamemnon azonban az odafelé vezető úton hatalmas viharba került, a kábel pedig megrongálódott. Azért lefektettek belőle vagy háromszáz kilométernyit, de ez a próbálkozás is kudarccal végződött. Öt héttel később Cyrus W. Field kierőszakolt egy harmadik utat: bár az ünneplő és jó szerencsét kívánó tömeg elmaradt, július 28-án a két hajó a megbeszélt helyen találkozott. Az út eseménytelenül telt, augusztus 5-én a két hajó jelentette egymásnak, hogy elérte Új-Fundland és Írország partjait: ezzel először üzent egymásnak a két kontinens. A több mint háromezer kilométernyi kábel működött.
Az első hivatalos üzenetet Viktória királynő küldte James Buchanan amerikai elnöknek augusztus 16-án.
Cyrus W. Fieldből ünnepelt ember lett, tettét Kolumbuszéhoz hasonlították, a távíró azonban három hét múlva elnémult. A hatékonyabb működés érdekében magasabb feszültséget kapcsoltak rá, ezt pedig nem bírta el a kábel.
Hat évvel később újra megpróbálták. Addigra az egész világot távíró hálózta be, beleértve a Földközi-tengert is: úgy tűnt, a transzatlanti összeköttetés megoldható, csak épp vállalkozó nincs rá. Hat év után újra megjelent Cyrus W. Field, és hatszázezer fontnyi alaptőkét szedett össze a feladatra. Legnagyobb megkönnyebbülésére egy igazán nagy hajót, a Great Easternt sikerült megszereznie – a hajót először Leviathannak keresztelték.
Az első úton elszakadt a vezeték, de egy újabb fordulóval új kábelt fektettek a tenger mélyére, ez már tökéletesen működött. Sőt, később a Great Eastern megtalálta és kiemelte a mélybe szakadt távíróvezetéket is, amelyet megjavítottak és üzembe helyeztek: immár két kábel kötötte össze a két kontinenst. A sebesség nagyon jó volt, és a „két hét helyett két perc” szlogen kezdett terjedni, hangsúlyozva, mekkora előrelépésről van szó. 1866. július 28-án megérkezett az első üzenet Britanniából: „Szép munka, dicsőség korunknak és nemzetünknek”, idézték a Times címlapját.
Attól az évtől folyamatos összeköttetésben van a két kontinens, a vezeték pedig örökre megváltoztatta az emberi kommunikációt, a személyes, gazdasági és politikai kapcsolatokat. És bár Cyrus W. Field életét is megváltoztatta a találmány, rossz befektetései nyomán odalett vagyona. Élete utolsó éveit szerényen töltötte a massachusettsi Stockbridge-ben, hetvenkét évesen hunyt el. A szó legnemesebb értelmében vett amerikainak Stefan Zweig Csillagórák című esszékötetében állított emléket.
