Az erdő türelmes óriásai – A Bükki Nemzeti Park a Törzsvendég kilencedik epizódjában

Az Északi-középhegységbe, a Bükki Nemzeti Parkba kalauzol el bennünket a Kultúrapont és a Petőfi Kulturális Ügynökség Törzsvendég című sorozata kilencedik epizódjában a fiatal természetbúvár, Mészáros Zsolt, akitől nemcsak azt tudjuk meg, milyen fák élnek együtt egy elegyes erdőben, de azt is, hogyan tanulhatunk tőlük türelmet és állhatatosságot.

A Bükk erdei lassan lélegző zöld szőnyegként borítják a hegyeket. Ez az elegyes erdő úgy működik, mint egy színházi társulat: a kőris, a bükk, a juhar és a hárs együtt alkotják a finoman hangolt rendszert, ahol minden fának megvan a maga szerepe és feladata. A kőris például a mélyebb rétegeket köti össze a felszínnel: gyökerei mélyen lenyúlnak a mészkőhegység repedéseibe, ahonnan nedvességet és ásványi anyagokat hoznak a fel, majd ezeket az anyagokat később a lehulló levelek és más elbomló szerves maradványok révén fokozatosan visszajuttatja a felső talajrétegekbe.

A Törzsvendég kilencedik epizódjából azt is megtudhatjuk, hogy milyen klimatikus viszonyok jellemzik a szurdokerdőket, hogy miről mesélhet a fák törzsén megtelepedett moha vagy zuzmó, hogy hogyan ünnepli az erdő élővilága a tavaszt, hogy melyik fafajta rügyezik jóval később a társainál, hogy mi okozhatja egy fa ferdeségét, és hogyan próbálja ezt ellensúlyozni a növény, hogy miért vannak szárnyas magjai a magas kőrisnek, és milyen sors vár a sziklarepedésekbe esett magvakra, és nem utolsósorban azt is, hogy mit tanulhatunk az elegyes erdő fáitól emberi kapcsolatokra vonatkozóan.

Tarts velünk, kövesd a Törzsvendég epizódjait hétről hétre, szerda esténként a Kultúrapont YouTube-csatornáján!

Ez is érdekelheti

Szentélyerdő – A vétyemi ősbükkös a Törzsvendég hetedik epizódjában

Dél-Dunántúl dombjai közé, a vétyemi ősbükkösbe kalauzol minket a Kultúrapont és a Petőfi Kulturális Ügynökség Törzsvendég című sorozata hetedik epizódjában a fiatal természetbúvár, Mészáros Zsolt, aki a fokozottan védett erdőrezervátumban kifejti, milyen hasonlóságok vannak a családok és az erdők működése között, és miért fontos, hogy ne csupán egyetlen fafajta alkosson egy erdőt.

A legelőerdő – A csurgónagymartoni öregerdő a Törzsvendég ötödik epizódjában

A Dél-Dunántúl egyik festői tájára, a csurgónagymartoni öregerdőbe invitálja nézőit a Kultúrapont és a Petőfi Kulturális Ügynökség Törzsvendég című sorozata ötödik epizódjában a fiatal természetbúvár, Mészáros Zsolt, aki az évszázados fák bemutatása közben azt is elmondja, milyen párhuzamokat lát az erdőben és a társadalomban zajló folyamatok között.

Az erdő, amely emlékezik – a fenyőfői ősfenyves a Törzsvendég első epizódjában

A Bakony lábánál található különleges fenyőerdő, a fenyőfői ősfenyves fái közé kalauzolja nézőit a Kultúrapont és a Petőfi Kulturális Ügynökség Törzsvendég című sorozata első részében a fiatal természetbúvár, Mészáros Zsolt, akinek vezetésével nemcsak szemlélhetjük a természetet, hanem megtanulhatjuk az üzeneteit is megérteni.

Az idegen, aki otthonra lelt – A háromhutai nagyduglászos a Törzsvendég második epizódjában

Zemplén hegyei közé, a háromhutai nagyduglászos hatalmas fáihoz vezet el minket a Kultúrapont és a Petőfi Kulturális Ügynökség Törzsvendég című sorozata második részében a fiatal természetbúvár, Mészáros Zsolt, aki nemcsak számos érdekességet árul el erről a különleges fáról, de a legmagasabb magyarországi duglászfenyőt is megmutatja.