Az ideiglenes győztes

A csapatépítő tréningek összetéveszthetetlen hangulata elevenedik meg tehát a 6színben, de ezúttal mindössze két szereplő jeleníti meg a továbbképzéseken résztvevőket. Ráadásul a beavató és a beavatott, a vallató és a vallatott pozíciója felettébb bizonytalan. A szerepek hol lassan, hol gyorsabban cserélődnek. Ám a kommunikációs tréning nem több álcánál a Mikor hazudtam? előadásban. A foglalkozás keretein túlmutató egyéni sérelmek, fájdalmas, több évtizedre visszanyúló családi titkok kerülnek felszínre.

Rohonyi Barnabás ebben a színházi szezonban már a második előadásban teremti meg komoly színészi alázattal a miliőt egy jobban megírt női karakternek. A Milf című produkcióban (interjúnk az előadásról itt) odaadó, szerelmes férfi. Idősebb kedveséhez maximálisan, kételyek nélkül alkalmazkodik, mert tudja, hogy szeretetet és elfogadást kap cserébe. Itt, Bertalan szerepében öntudatos yuppie, akinek magabiztossága egy ponton túl semmivé lesz. Bertalan a karrierjére tökéletesen felkészült értelmiségi mintapéldánya. Azonban sebezhetőbb annál, semmint azt magáról gondolja. Bármit is mond és tesz, elsősorban saját magát nem ismeri még mindig. Rohonyi végleteket mutat meg hitelesen, hiszen az anyás fiú, a felkészült szakember és a bosszúszomjas férfi egyaránt hangsúlyos a játékában.

Ildikó elsősorban nem nő, nem anya, hanem kíméletlen politikus, még akkor is, ha ez nem látszik rajta az első pillanattól kezdve. Korunk nagyszerű politikusa ő, mert minden, vagy még annál is több az arcára fér. Péterfy Bori rejtélyes a szerepében, mert Ildikó már maga sem tudja, hogy mikor és hogyan ferdíti a valóságot. Ildikó önmagának is színházat játszik. Nem tud hazudni a közvéleménynek, mondja önmagáról a politikusnő, amely kijelentését nem is vonjuk kétségbe – egy ideig legalábbis. Ildikó sohasem hazudik egyenesen a képedbe, helyette manipulálja, átrendezi, máshogyan csoportosítja a tényeket. Ez sokkal veszélyesebb bármiféle hazugságnál. Nyugodtan lehet filmet vetíteni neki a múltról, képes úgy magyarázni a tényeket, hogy elkerülje a lebukást. Eladja a bizonytalant biztosként és a biztost bizonytalanként. Oly bőszen és sokrétűen bizonygatja vélt igazát, hogy nemcsak mi gondolkodunk el az úgynevezett igazság álságosságán, hanem ő maga is. Ildikó önmagát lovallja bele saját hazug világába, amelyet így teljes jogú igazságként képes tálalni.

A továbbképzések szatírájaként indul és bizonytalan körvonalú családtörténetbe torkollik a Mikor hazudtam?. Az egyfelvonásos színdarab vonzereje nem a szöveg metaforikus rétegzettségében keresendő. Az író Tasnádi István a svéd August Strindberg (1849–1912) szűkszavú, kegyetlen dialógustechnikáját működtetve meséli a nemek harcát. A végletesen csapongó játszmában a férfi akkor is vesztes, ha átmenetileg győztesnek tűnik. Nyugalmáért minden esetben súlyos árat kell fizetnie, hiszen kétségei örökké gyötörni fogják. Mégsem tud elszakadni a másiktól, sőt egyre inkább függő viszonyban kerül, mert tudja, hogy az annyira vágyott otthon melegét, vagy legalábbis a család emlékét a nőn kívül mástól nem kaphatja meg.

A rendező Tasnádi István jó érzékkel hozza helyzetbe színészeit az Orlai Produkciós Iroda gondozásában bemutatott előadásban. Láthatólag óvakodik a produkció kimondani bármit is, inkább nyugtalanító körvonalakat rajzol meg. A balladák, a mesék világába emelt zárlat is ebbe az irányba mutat. A manipuláció azonban nemcsak a magánélet területén válik érdekessé a bő egy óra alatt, hiszen közéleti viszonyaink között kulcsfontosságú a tömegek, a közvélemény meggyőzése. A Mikor hazudtam? alapján szinte bármit képesek vagyunk valóságként elfogadni, ha kellő körítéssel adják elő.

Színlap és további információ az Orlai Produkció oldalán.