Az online őrületek viharában menedékké vált a múzeum

A szentendrei Skanzen főbejárata előtt néhány száz méterrel lekanyarodva találjuk azt az épületet, ahol Cseri Miklós irodája is fellelhető. A kapun többféle tábla is van, többek között a Rotary Klubé. Nem véletlenül, hiszen ő alapította a szentendrei Rotaryt, ahogy egyik alapítója az Országos Közgyűjtemények Szövetségének is. Nem mellesleg 31 éve vezeti a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumot, és miután úgy döntött, hogy még elég energiát érez magában a munka folytatására, kinevezését nemrég újabb öt évre megerősítették. Beszélgetésünk elején pontosítja a dátumokat:

„Kinevezésem előtt 18 hónapig megbízott főigazgatóként dolgoztam, tehát igazából 1995. június elseje óta vezetem a Skanzent” – aztán szívesen mesél az indulásról is:

Pangástól a dübörgésig

„1987-ben kerültem ide, a szocialista időszak utolsó éveiben, amit alapvetően a pangás jellemzett. Az akkori vezetés, a kurátorok és a muzeológusok sem bíztak már benne, hogy a Skanzen egyébként világraszólóan kiváló és ambiciózus telepítési tervei valaha valóra válnak, és a Skanzent valóságosan felépítjük. Addigra mindössze három készült el a tervekben szereplő tíz tájegységből. Amikor átvettem a vezetést, meg is mondták a kollégáim, hogy nem hisznek abban, hogy ebből még lehet valami. Aztán lett. Amikor az első programokat elindítottam, még nevettek rajtam.

Mára a szentendrei Skanzen valódi multifunkiconális komplexummá nőtte ki magát, előadóhely, gasztronómiai és fesztiválcentrumként is ismert, de van ott szálloda és konferencia-központ is. Az eredeti funkciók pedig ettől csak erősödtek:

„Az emberek ma már történeteket, egyéni sorsokat akarnak látni, válaszokat keresnek a múzeumokban is. Ezt a Covid borzasztóan felerősítette. Amikor megremegtek a nagy ellátórendszerek, egyszer csak kiderült, hogy a modern ember borzasztóan kiszolgáltatott. Sokakban felmerült, hogy jó lenne valamit megszerezni abból a tudáshalmazból, amit az emberiség évszázadokon át generált.”

Megosztani a begyűjtött tudást

Ennek a gondolatnak a jegyében igyekeznek dolgozni a Skanzenben. Egyik fő feladatuknak tartják, hogy az építkezéstől kezdve az étkezésen, a ruházkodástól az illatszereken, a gyógyszereken keresztül mindenhol megmutassák azokat az elemeket, amelyeket a mai világba is be lehet építeni anélkül, hogy „agresszív” zöldek lennénk.

„Én mindig úgy szoktam fogalmazni, hogy mi nem kényszerítünk senkit sem retrográd vagy régi dolgokra, de megmutatjuk, hogy életminőség-javításhoz a régi tudás egyes elemei is jók lehetnek. Döntse el mindenki, hogy a mi kelesztett kovászos kenyerünk ízletesebb-e, vagy az E-anyagokkal teli látványpékség terméke. Aztán a kovászos kenyérhez odaadjuk a receptet is. Ha valaki kiköltözik a panelból egy régi házba, segítünk neki, hogyan kell azt rendben tartani. Amikor kicseréli az ablakot műanyagra, csodálkozik, hogy bepenészedik a ház. Nem tudja, hogy ha diszperziós festéket ken a vályogfalra, akkor az nem tud szellőzni. Rengeteg praktikus tudáselem van a birtokunkban, amit átadhatunk. Hosszú évtizedeken keresztül mi gyűjtöttük be az emlékeket, és most, amikor hirtelen elkezdett változni a világ, hozzánk jönnek tanulni.”

A Skanzen folyamatosan fejlődő Erdély tájegységében az eredeti falusi épületek mellett évszázados városi házak hiteles másolatait is felépítették. Aztán kiderült, hogy ezzel is segíthetnek az értékmentésben:

„Van az erdélyi részben két marosvásárhelyi ház, amelynek másolatát építettük fel. Az egyik a gyönyörű városi kávézó, nagy emeletes ház, a másik egy szecessziós könyvnyomda, amelyet Lechner Ödön is megirigyelt volna. A másolatokhoz mindent előbányásztunk az eredeti forrásokból. Aztán idejött Marosvásárhely vezetése, és elkérték tőlük a tervrajzokat, hogy a borzasztó állapotban lévő eredeti épületeket a mi másolataink alapján újíthassák fel. Ezek azért jópofa dolgok.”

Az erdélyi területen többek között elkészült már a patika, posta, nyomda, textilkereskedés, van egy unitárius templom, unitárius iskola, kultúrház, csíki ház is. A városi épületek kivételével a többségük a helyszínen lebontott és Szentendrén újra emelt épület. Mivel csak akkor hoznak el egy értékes épületet az eredeti helyszínről, ha helyben nincs szándék, akarat és lehetőség megvédeni azt, mintegy 140 épületről mondhatják el, hogy sikerült megmenteni. Egy részük még szétszedve pihen a raktárakban, de Cseri Miklós szerint ezek is újjászületnek majd:  

A pályázatomban szerepel is, hogy elvileg 2030-ig be lehetne fejezni ezt a munkát.”

Itt rá is térünk az anyagiakra, amelyeknek nagy szerepe van Cseri Miklós NKA-s tevékenységében is. 

„Szerencsére a mi műfajunk relatíve olcsó. Tehát egy Néprajzi Múzeum vagy a Magyar Zene Háza egész más nagyságrend” – számolgat a szakember, majd elmondja, hogy éves szinten négy-ötmilliárdra lenne szükség ahhoz, hogy megvalósítsák a terveket. Eddig arról beszélgettünk, mire igyekszik pénzt szerezni, de most áttérünk arra is, mire és hogyan ad pénzt az NKA.

Lélegeztetőgép

Az NKA Közgyűjteményi Kollégiumában, melynek ő a vezetője, az a fő feladatuk, hogy enyhítsék közgyűjteményi kollégáik anyagi problémáit. Ez pont az ellentétes nézőpont, mint a Skanzen igazgatása, szerencsére ebben is van némi rutinja, hiszen ezt is 25 éve csinálja. Először is leszögezi, hogy a Nemzeti Kulturális Tanács kultúrstratégiai intézményei, melyhez a Skanzen is tartozik, nem pályázhatnak az NKA-hoz. Azt is leszögezi, hogy a döntéseket meghozó kuratóriumban részt vevő kilenc szakember mindegyike „a saját szakmája erős embere”, akik „képesek túllátni saját intézményük érdekein”.

A Közgyűjteményi Kollégium hatáskörébe múzeumok, könyvtárak és levéltárak tartoznak. Ez több mint 800 múzeumi működési engedéllyel rendelkező intézményt, sok ezer könyvtárat és legalább 40-50 levéltárat jelent. Ez a hatalmas intézményi háló az egész országot lefedi, nem is beszélve arról, hogy mindhárom terület foglalkozik a határainkon túli magyarság intézményeivel is.

A szakember elmondja, hogy idén csaknem 127 millióra pályázhatnak a könyvtári szakterület intézményei, a levéltári terület támogatására 58 millió, a múzeumi szakterületre pedig 141 millió forint jut. A bizottság alakuló ülésén meghatározták az alapelveket, amelyeket a döntéseknél szem előtt tartanak. Nagyon fontos, hogy támogatás csak programfinanszírozásra adható, fenntartásra nem. Ez azt jelenti, hogy például a múzeumi területen új kiállításra, katalógusra lehet pályázni, ahogy egy-egy tárgy restaurálására is. Szívesen támogatják a múzeumi évkönyvek kiadását is. El is mondja, miért: „A múzeumok ezeket 300-400 példányban adják ki, és nem nagyon lehet belőlük sokat eladni, mert a műfaj jellegéből fakadóan a szűk szakmának szólnak. Viszont, ha én elküldök öt könyvet például Írországba, akkor cserébe kapok tőlük öt könyvet, amelyeket amúgy nem tudnék beszerezni a könyvtáram számára, mert elég drágák.”

Támogatják a kifejezetten magyar vezetésű, magyarlakta területeken levő határainkon túli intézményeket is. Erre főleg székelyföldi, vajdasági, felvidéki múzeumok pályáznak.

A legújabb pályázatok megjelentek, július 21-e a beadási határidejük, és a jövő nyárig kell kifutni a programoknak. Mivel az idei év a szervezeti átalakulások miatt bizonyos szempontból torzó, kicsit jobban siettek a pályáztatással, hogy ne maradjon a terület pénz nélkül. Bármilyen szerénynek is tűnhetnek a pályázaton elnyerhető összegek a nagy beruházások fényében, mégis elengedhetetlenek sok kis vidéki intézmény működéséhez.

„A múzeumok esetében a pesti nagy közgyűjtemények szinte teljes mértékben kiestek ebből a körből, a pályázatoknál már 70 százaléknál magasabb arányban vannak a vidékiek. Ezek költségvetése, humán erőforrása nagyságrendekkel alacsonyabb, mint a nagyoké.

Ezért szoktuk mondani, hogy az NKA legnagyobb érdeme az, hogy lélegeztetőgépen tartja a vidéki kulturális hálózatot, a mi esetünkben a közgyűjteményi hálózatot, ezáltal tudnak működni és folyamatosan fejlődni.”

A rájuk bízott összeget a legjobb tudásuk szerint próbálják szétosztani, hogy mindenkinek jusson. Tavaly a múzeumi területre érkező 220 pályázatból majdnem 180-190-et támogattak. Van plafon, tehát akadnak területek, ahol egymillióra, de több olyan is létezik, ahol kevesebbre lehet pályázni. Amikor múzeumok jövőjéről kérdezem, kiderül, hogy Cseri Miklós kifejezetten optimista.

Hiteles optimizmus

„Nem azért, mert elment az eszem 68 éves koromra, hanem mert azt tapasztalom és látom, hogy a mostani megzavarodott világban nagyon komoly értékválság alakult ki. Folyamatosan beszélünk a különböző alapállások és ideológiák világméretű vitájáról,

Viszont a múzeumokban továbbra is hiteles információkat találnak az emberek, ezek ma is hiteles helyek, melyekben még nem kellett csalódniuk. Közben felfedezzük, hogy a hatalmas őrület, amely a digitális kultúra irányában alakul ki, elsorvaszt olyan alapvető emberi készségeket, mint az olvasáskészség, íráskészség, és ennek következményei vannak. A könyvtáros kollégák olvasást népszerűsítő felhívása pont ezeket a törekvéseket próbálja elősegíteni. Ezért mondom, hogy én optimista vagyok.”

Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu