Komán B. János egyik írásában azt mondja, azért is szerette önt és a költészetét, mert, akárcsak ő, kiábrándult abból a világból. Milyen volt az a világ, amelyből kiábrándult?
Mi még kifogtuk az elejét az igazi kommunista érának. Miután 1965-ben meghalt Gheorghe Gheorghiu-Dej, Nicolae Ceaușescu került a helyére. Akkor még senki nem gondolta, hogy ez fog történni. Tulajdonképpen semmi nem változott. 1964-ben volt egy találkozó, az Ifjúmunkás szervezte Kolozsváron. Kománnal és Szőcs Kálmánnal megbeszéltük, hogy bedörgölünk nekik egy kicsit. Kálmán betojt, de Kománnal megcsináltuk. Mindenki ledermedt. Voltak legalább ötszázan, óriási tömeg előtt kezdtem pofázni. Persze meg is kaptam érte a magamét… Elekes Frici megállított az utcán, és mondta, hogy bevisz Király elvtárshoz. Különben ő rendes ember volt. Azért, amit csináltam a találkozón, legalább féléves elzárást kellett volna kapnom, végül megúsztam annyival, hogy nem közöltek a lapok. Mert akkor még bejártam a szerkesztőségekbe, Székely Jánosnak rendszeresen megmutattam a verseimet.
Az Állítsátok meg a földet című versét is megmutatta neki.
Igen, a vers végének három variációja volt. Az első az volt, hogy állítsátok meg a glóbuszt. Egyszer egy nő elvisította magát, hogy állítsátok meg a buszt, le akarok szállni róla. Innen jött az ötlet. Székely János azt mondta, írjam át a glóbuszt földgolyóra. Szerintem nem illett oda, így aztán csináltam egy félmegoldást, ami egyikünknek sem tetszett. Tudtam, hogy úgy sem hozza (hozhatja) le, de azért foglalkoztatott a dolog. Az utolsó sort végül ő írta meg, nem hangzik túl jól, de ráhagytam.
Időközben megszerezte a jogosítványt és sofőrként dolgozott.
Először teherkocsival dolgoztam, aztán tíz évig mentő voltam. A 70-es évek felé nagy kínnal, de lehozták néhány versemet. Biztosan kapott mindegyik szerkesztőség egy körlevelet, ami alapján ki tudtak zárni…
Ekkor és ezért jött Magyarországra?
Igen, és teljesen a nulláról kezdtem. Próbáltam mihamarabb munkát találni. A sofőrködést addig nem tudtam folytatni, amíg nem honosítottam a jogosítványt. Addig portáskodtam. Később kerültek más munkahelyek is, javítottunk csőrepedést, rendeztük a főnökség lakásait, házait. Egy időben hülyére kerestem magamat. Az egyik ilyen főnöknek őriztem én is a házát karácsonykor és újévkor. Ő intézett nekem lakást a IX. kerületben. Egy lerobbant lakás volt, de volt benne minden: szoba, konyha, fürdőszoba. Én meg teljesen rendbe tettem.
Ezután borospincéknek dolgoztam, utána pedig a marhavágóhídnál találtam melót. Ahol csak tudtam, mindig intéztem magamnak egy kis pluszt. Elkerültem egy olyan céghez, amelyik az épületek alapjait csinálta. Egy változás során valami újba kellett fognom, elkezdtem a papír-írószer kereskedést. Ez nagyon jól ment, abban az időben vettem magamnak saját lakást és autókat is. Majd lett egy új munkám: nyáron mostam, télen hókotróval takarítottam az utakat. Amikor innen is elküldtek, nyugdíjba vonultam. De olyan kevés pénzt kaptam, kénytelen voltam még munkát keresni mellette. Az egyik autómmal vállaltam szállításokat, lomtalanításokat is.
A Megtalált versek című kötetében 1963 és 1974 között írt verseket olvashatunk. Amíg nem jött át Magyarországra, nem is írt többet?
Megutáltam azt, hogy folyton volt egy külső hatás, ami befolyásolt. S miután a Securitate rám szállt, már nem tudtam csinálni semmit. Úgy gondoltam, jobb lesz elhúzni a csíkot. Talán, ha tudom, hogy 90-től már változik a helyzet, nem jövök el.
De utána itt, Magyarországon sem foglalkoztatta többet az írás.
Nem, akkor már teljesen kiábrándultam belőle, és meg kellett élnem valamiből. Arra fókuszáltam.
Szőcs Géza olyannyira védte önt és a költészetét, hogy részben a saját karrierjébe került.
Igen, az Echinoxban le akarta hozni az Ovidius című versemet. Ki is rúgták miatta… Székely Jánosnak is felvittem ezt a verset, ő csak annyit kérdezett: „Mit csinál, Hodos? Megőrült? Azt akarja, hogy mind menjünk a börtönbe?”
S minek köszönhető, hogy végül 2020-ban a Mentor Könyvek Kiadó gondozásában megjelent a Megtalált versek című könyve?
A verseim zöme ebben a kötetben benne van. Persze van, ami az idők során elveszett. A nővérem fia, az unokaöcsém talált rá otthon egy dossziéra, amiben ott voltak ezek a versek is. A könyvek háta mögé volt elrejtve. Egy darabig azt hihette, hogy nekem is megvannak ezek az írások, de amikor kiderült, hogy nincs, átadta nekem őket, úgy döntöttünk, hogy érdemes kiadni őket kötetben. Az unokaöcsém szerkesztette, ő intézte a kötet megjelenését.
S a kötet megjelenése után nem érzett késztetést újabb versek megírására?
Motiváltnak kell lennie az embernek az íráshoz. Sokan verselgetnek csak úgy, de minek? Ha megnézzük itthon, de akár világszinten is, nagyon kevés igazán nagy és jó vers született. Én kiírtam magamból, amit fontosnak találtam. De mai napig a politikai és az általános emberi élethelyzetek érdekelnek, foglalkoztatnak. Talán egyszer mégis ráveszem magam, és írok ezekről valamit.
