Végy egy különleges könyvet (Marcel Breuer and a Committee of Twelve Plan a Church – Breuer Marcell és a tizenkettek bizottsága templomot tervez – a szerk.), add hozzá néhány, a Bauhaus műhelyéből kikerült, később világhírűvé vált magyar művész élettörténetét, vegyítsd össze a modernizmus iránti szenvedélyeddel, és kérd fel főszereplőnek a magyar gyökerekkel rendelkező Adrien Brodyt. Valami ilyesmi recept szerint járt el A brutalista film rendezője, Brady Corbet, amikor megalkotta a fiktív, Magyarországról elmenekült, zsidó származású, a dessaui Bauhausban pallérozódott László Tóth alakját, aki viszontagságos módon, de végül ünnepelt építésszé válik Amerikában.
A hosszúlépés. járunk? csapata pedig még tovább gondolta a filmet, és az Új világot alkottak című sétájukkal a magyar Bauhaus építészet legszebb példáit mutatják be a Rózsadombon. De miért pont ott?
Amikor a Bauhaus 1919-ben megalakult Weimarban, újfajta szemléletet képviselt: a hallgatókat nem egyetlen szakirányra akarta beszorítani, hanem arra ösztönözte őket, hogy az építészetet teljes összefüggésrendszerében lássák. Egy Bauhaus-építész nem csupán tervezett, hanem ismerte az anyagokat, értette a funkciókat, és átlátta a társadalmi folyamatokat is.
A korabeli nagyvárosok távol álltak a ma ismert pezsgő kreatív központoktól: zsúfoltak, rossz levegőjűek és nyomor sújtotta területek voltak. A Bauhaus és a modernista mozgalmak eredeti célja az volt, hogy széles tömegek számára biztosítsanak elérhető, korszerű lakhatási megoldásokat, ám a valóságban inkább a tehetősebbek élvezhették az új építészeti irányzat előnyeit. Ezért sem véletlen, hogy Budapesten a Bauhaus nyomait nem munkáslakásokban, hanem a Rózsadomb elegáns villáiban kell keresni.
A Bauhaus Magyarországon is jelentős hatást gyakorolt az építészetre és a formatervezésre. Számos magyar alkotó kötődött az irányzathoz, köztük Breuer Marcell, Molnár Farkas, Forbát Alfréd, Fischer József, Pécsi Eszter és Moholy-Nagy László. Nevük a túra során többször is felmerült – igaz, kortársaik nem mindig elismerő kontextusban nyilatkoztak róluk.
Ez a Bródy nem az a Brody
A séta első állomása egy Bauhaus stílusú lakás volt a Sarolta utcában, amelyet egy olyan villában alakítottak ki, amely egykor Bródy Sándor író fiának, az üzletember Bródy János tulajdonában volt, de itt gyerekeskedett a később világhírű reklámszakemberré vált Alexander Brody is. (A családnak a névegyezés ellenére egyébként nincs köze a színész Adrien Brodyhoz.) A villaépületet Kudelka György és Schönteil (Simó) Gábor tervezte 1934-ben, majd a harmincas évek végén Fischer József és Pécsi Eszter – aki az első női statikus volt Magyarországon – bővítették ki.
Bár a rendszerváltás után még ukrán vendégmunkások is laktak az épületben, az eredeti enteriőr egy-két részlete megmaradt, vagy korhű elemekkel pótolták azokat. Az egyik legizgalmasabb darab egy mennyezeti lámpa, amely tökéletes példája a Bauhaus funkcionalista szemléletének.
De a lakásban helyet kapott egy eredeti Barcelona szék is, amelyet Ludwig Mies van der Rohe tervezett az 1929-es barcelonai világkiállítás német pavilonjába. Az eredetileg elefántcsontszínű bőrrel borított – később számos színváltozatban gyártott – acélszerkezetű szék a modern bútorok egyik ikonjává vált.
A lakásban működik a Sarolta Szalon, egy különleges találkozási pont, amelyet Levko Esztella színésznő és Boros Tamás hoztak létre 2021-ben. A házaspár két eltérő világból – a művészet és a politika, gazdaság területéről – érkezett, és szerettek volna teret adni a párbeszédnek. A szalon vendégei művészek, írók, történészek, színészek, valamint politikai és gazdasági döntéshozók, akik itt kötetlen formában cserélhetnek eszmét.
Hol az ember helye a lakógépben?
A következő állomás, a Cserje utcai Hevesy-villa Molnár Farkas alkotása, aki fiatal építészként rendíthetetlen hittel vetette bele magát a modernizmusba, és megálmodta az ideális lakógépet. Egy ilyen házban minden precízen el volt helyezve, a forma szolgálta a funkciót, és persze a bútorok is harsány színekben pompáztak – eredetileg kék és sárga volt benne minden.
Aztán jött a valóság. A Hevesy házaspár, akik számára Molnár ezt a modernista álmot megvalósította, egy idő után rájött, hogy a tiszta formák és a funkcionalitás kevéssé szolgálják az emberi kényelmet. Például a gyerekszoba kimaradt a tervekből, mert az építész úgy vélte, úgysem lesz rá szükség. Aztán amikor mégis lett gyerek, át kellett alakítani a lakást. De a sok lépcső és a nagy üvegfelületek – amelyek miatt télen hideg, nyáron meleg volt a házban – sem adtak megfelelő komfortot. Bár azóta sok módosítás történt az épületben, a különös zegzugok máig megmaradtak. Erről így írt Füst Milán a naplójában:
A kissé kopárnak és kihasználatlannak tűnő teraszon azért kipróbáltuk Breuer Marcell híres Cesca székét, ami viszont meglepően kényelmesnek bizonyult.
A Bauhaus perre ment a Rózsadombon
Füst Milán mellett mások is ferde szemmel néztek a radikálisan új stílusra. A korszak egyik nagy vitája is egy Palánta utcai ikerház körül bontakozott ki, amely Fischer József és Molnár Farkas nevéhez köthető.
1934-ben járunk, egy olyan évben, amikor az európai építészet jelentős változásokon ment keresztül. Az előző évben Hitler hatalomra került Németországban, és az addig virágzó Bauhaus iskola kénytelen volt bezárni. A művészek, építészek és formatervezők menekülni kényszerültek, és sokan kerestek új otthont Közép-Európában. A Bauhaus alkotói többnyire baloldali eszméket vallottak, így politikai üldöztetés is fenyegette őket. Magyarország egy rövid ideig menedéket nyújthatott volna számukra, ám az itthoni közeg sem volt éppen barátságos a modern építészettel.
A Rózsadomb akkoriban (is) Budapest egyik legelegánsabb negyedének számított, tele historizáló villákkal és impozáns kúriákkal. Amikor Fischer és Molnár modernista házakat kezdtek tervezni a környékre, az építészet hagyományos hívei megrettentek. A leghangosabb ellenző Alpár Ignác volt, aki olyan grandiózus épületeket jegyzett, mint az Anker-ház vagy a Tőzsdepalota. Alpár és társai pert indítottak, hogy megakadályozzák az építkezést, arra hivatkozva, hogy a Bauhaus elcsúfítja Budapest legszebb városrészét. A támadások nem voltak éppen finomak, olyan cikkek jelentek meg, mint például „Csúnya házak rohama a gyönyörű Rózsadomb ellen”.
A per végül kompromisszummal zárult: az épületet egy emelettel csökkenteni kellett, hogy ne zavarja az utca túloldalán álló – azóta rég lebontott – ház panorámáját, és a garázst is a föld alá helyezték. Fischer már akkor tudta, hogy a föld alatti parkolás nem fog jól működni, és igaza is lett. A ma már erősen felújításra szoruló épületben a garázs továbbra sem tudja eredeti funkcióját betölteni.
Jóga, agykontroll és csőbútor
A harmincas évek Budapestjén a Bauhaus nemcsak a lakóépületek, formaművészet terén hozott forradalmi változást, de abban is, ahogy egyesek a gyereknevelésről gondolkodtak. Szintén a Palánta utcában Popper Ágnes megbízásából Révész Zoltán tervezett bentlakásos játszóiskolát. Ebben az intézményben a gyerekek nem a balett szigorú szabályai szerint mozogtak, hanem jógáztak, relaxáltak, agykontrollt tanultak, vagy éppen a kertben, szabad ég alatt aludtak. Az igen progresszív intézmény persze nem a munkásosztályt szolgálta ki: sofőr hozta-vitte a gyerekeket, akik igény szerint akár éjszakára is ott maradhattak. Az épület ma már magánlakásokra van osztva, de még mindig látványosan magán viseli a Bauhaus jegyeit.
Eközben egy másik fontos Bauhaus-figura is próbált Magyarországon boldogulni: Breuer Marcell. 1933-ban hazatért, hogy Molnár Farkassal és Fischer Józseffel közös irodát nyisson Budapesten. Bérelt is egy lakást a Kis Rókus utcában, és elkezdett tervezni. Azonban a magyar építészkamara nem adott neki engedélyt, mondván, hogy a Bauhaus nem tekinthető igazi iskolának, és különben is, ott Breuer csak egy asztalosműhelyt vezetett. Az engedély hiánya ellehetetlenítette a munkát, így Breuer kénytelen volt továbbállni, és végül az Egyesült Államokban csinált karriert. A Magyarország című újság 1937-ben már arról írt, hogy a csőbútor feltalálója a Harvardon kapott tanári címet.
A séta következő megállójánál, Weiler Árpád építész Áfonya utcai villájában találkoztunk is Breuer Marcell egyik legismertebb bútordarabjával, a Vaszilij székkel, amely a funkcionalizmus egyik csúcsdarabja, de a nappaliként használt télikertben feltűnt Le Corbusier ikonikus LC2-es fotelje is, ami szintén a 20. századi modernizmus egyik meghatározó bútordarabja. A tulajdonosok – akik maguk is pécsi származásúak, akárcsak sok magyar modernista építész – tudatosan megőrizték az eredeti kilincseket, redőnyöket és egyéb részleteket. Ezek is azt bizonyítják, hogy a tömegtermelés korai, jól megtervezett darabjai is tartósak és értékállóak lehetnek.
Betonba öltött hit
A brutalista film ihlette budapesti séta utolsó állomása a Rózsadomb tetején álló Kapisztrán Szent János-templom volt, amely egy olyan időszakban épült, amikor a katolikus egyház jövője Magyarországon meglehetősen bizonytalanná vált.
A telket Herczeg Ferenc író 1948-ban adta el az egyháznak, még azelőtt, hogy az állam kisajátíthatta volna. A ferencesek tisztában voltak vele, hogy ha nem kezdenek el gyorsan építkezni, hosszú évtizedekig nem lesz lehetőségük új templomot emelni. Az épületet végül 1949 júliusában, még félkész állapotban szentelték fel, ekkorra Mindszenty József bíboros már börtönben ült. A templom mellé tervezett rendház sorsa azonban másképp alakult: az államhatalom közbelépett, az építkezést leállították, a félkész falakat is visszabontották. A szerzetesek otthona végül csak a rendszerváltás után, 1994-ben épülhetett meg.
A templom belső kialakítása is tükrözi a kor sajátos viszonyait. Gábris Gracián ferences szerzetes szavai szerint: „Vasárnap miséztünk, hétköznap építkeztünk.” A hívek így minden héten nyomon követhették, hogyan halad a munka, hiszen a belső tér végső formáját csak jóval a felszentelés után nyerte el.
Csakúgy, mint a Szent János apátsági templomban, amelyet Breuer Marcell Minnesotában tervezett meg és amelynek történetét A brutalista rendezője a bevezetőben említett Marcel Breuer and a Committee of Twelve Plan a Church könyvből ismerte meg. Így a rózsadombi, a minnesotai és a filmben szereplő fiktív pennsylvaniai templom is azt bizonyítja, hogy az építészet sosem csupán falak és formák összessége, hanem egyben társadalmi, politikai és vallási változások lenyomata is.
A séta nemcsak a Bauhaus magyarországi nyomait követte, hanem azt is megmutatta, hogy a modernizmus eszméi és az építészet társadalmi szerepe mennyire összetett kérdés. Bár a mozgalom eredeti célja a tömegek számára elérhető lakóépületek létrehozása volt, a valóságban inkább a tehetősebbek élvezhették az avantgárd formák előnyeit. A Bauhaus hagyatéka azonban ma is él, nemcsak az épületekben, hanem abban a szemléletben is, amely a funkcionalitás és az esztétikum összhangját keresi.
A hosszúlépés.járunk? Új világot alkottak című túrájára már lehet jelentkezni.
Fotó: Soós Bertalan / hosszúlépés.járunk?
