A MÁV Szimfonikus Zenekar meghirdette következő évadának zenei programját. A 2024/25-ös műsorfolyamban öt bérletes, valamint három gyermekeknek szóló tematikus koncertsorozat mellett számos egyedi hangverseny szerepel neves hazai és külföldi vendégművészek közreműködésével.
Az évad programjában részt vesz Elisabeth Leonskaja zongoraművész is, Thomas Sanderling pedig Sosztakovics négy darabjának magyarországi bemutatóját vezényli a zeneszerző halálának 50. évfordulója tiszteletére.
Ismét találkozhat a MÁV Szimfonikusok közönsége Gustav Rivinius gordonkaművésszel, Ránki Dezső zongoraművésszel és Baráti Kristóf hegedűművésszel. Maxim Rysanov brácsaművész ezúttal karmesterként lép pódiumra.
Eötvös Péter Hárfaversenyének magyarországi bemutatóján – amellyel a zeneszerző emléke előtt tiszteleg a zenekar – szólistaként Xavier de Maistre játszik, akinek a szerző a művet ajánlotta.
A MÁV Szimfonikus Zenekar munkáját Farkas Róbert vezető karmester mellett olyan elismert művészek segítik hosszú évek óta, mint Kobajasi Kenicsiró tiszteletbeli vendégkarmester (aki sikeres nemzetközi karrierje indulásának 50. évfordulóját és a zenekarral kölcsönös barátságát felejthetetlen koncertekkel ünnepelte Budapesten május 24-25-én), továbbá Csaba Péter, Takács-Nagy Gábor és Kesselyák Gergely állandó vendégkarmesterek, akikkel az új évadban is találkozhat a közönség.
Szépség és optimizmus
Farkas Róbert, a MÁV Szimfonikus Zenekar vezető karmestere dirigálja a szeptemberi nyitóhangversenyt a Zeneakadémián. A műsorban Haydn Királynő-szimfóniája mellett Ravel két műve, a Seherezádé és a Bolero fogják közre Debussy A tenger című szimfonikus költeményét. Az est szólistája Deniz Uzun mezzoszoprán lesz, akit a hazai közönség a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny különdíjasaként ismerhetett meg.
Októberben szintén a Zeneakadémián vezényli Farkas Róbert Sosztakovics Ünnepi nyitányát. Králik Abigél hegedűművész tolmácsolásában hangzik el Szymanowszki 2. hegedűversenye, végül Csajkovszkij 6., Patetikus szimfóniája zárja le a koncertet.
Novemberben visszatérő vendégszólista, Elisabeth Leonskaja zongoraművész két Mozart-zongoraversenyt játszik a fiatal generáció tehetségei közé tartozó Berecz Mihállyal a Müpában. A koncerten elhangzik Richard Strauss Imígyen szóla Zarathustra című alkotása is, amelyet Nietzsche írása ihletett.
2025 februárjában Eötvös Péter zeneszerző emléke előtt tiszteleg a zenekar. A szerző Concerto grosso című csellóversenyének 2023-as magyarországi bemutatója után most a Hárfaversenyét is előadják. Az est szólistája Xavier de Maistre, akinek a szerző a művet ajánlotta. A megemlékezéshez méltón társul mindehhez Stravinsky Chant funèbre című műve, majd Mozart Jupiter szimfóniája.
2025. május 29-én a Zeneakadémián ad közös koncertet a zenekar a łódźi Arthur Rubinstein Filharmónia Kórussal, amelyen Penderecki, Górecki és Łukaszewski darabjai mellett Johannes Brahms Német requiemje is felcsendül.
Beethoven összes szimfóniája
Takács-Nagy Gábor már hegedűművészként és kamaramuzsikusként is Beethoven műveinek alázatos interpretálását tekintette fő céljának, és ezt folytatja karmesterként is. Vállalkozott arra is, hogy elvezényelje Beethoven összes szimfóniáját a Verbier Festival Zenekarával. A zenei anyag 2023-ban lemezen is megjelent a világhírű kiadó, a Deutsche Grammophon Gesellschaft gondozásában, The Beethoven Journey címmel.
A 2024/25-ös évadban a MÁV Szimfonikus Zenekarral is előadja mind a kilenc szimfóniát Budapesten a Zeneakadémia nagytermében és a Müpában, ötestés hangversenysorozatban.
Bérletes koncertek és gyermekelőadások
Bérletes koncertek a 2024/2025-ös évadban: Szőke Tibor-mesterbérlet (Müpa), Erdélyi Miklós-bérlet (Zeneakadémia), Lukács Miklós-bérlet (Zeneakadémia), Festetics-bérlet (Festetics Palota), Unokák és Nagyszülők Hangversenyei (Magyar Nemzeti Múzeum Díszterem, Eötvös10).
Dupla előadásokkal folytatódnak a 2024/25-ös évadban is a legkisebbeknek (1–3 éves korcsoport) a mesékkel, mondókákkal színesített Búgócsiga koncertek. A játékos foglalkozásokat a MÁV Szimfonikus Zenekar székházában tartják, Székely Edit zenepedagógus, a zenekar fuvolaművészének vezetésével.
Ugyancsak Székely Edit vezeti a Budapest Jazz Clubban a Zene-Tér-Kép című hangszerbemutató koncertsorozatot óvodások, kisiskolások számára (3–8 éves korig). A program vetítéssel és gyermekdalokkal tarkított ismeretterjesztő foglalkozás, amelyen az ifjú közönség sok mindent megtudhat a hangszerek, hangszercsoportok történetéről, használatáról, hangzásáról kamarazenei műveken keresztül. A Zene-Tér-Kép koncertek egyedi időpontokban vidéken, például Bölcskén a Szent András Kastély szervezésében, Budapesten az Újpesti Önkormányzat szervezésében is látogathatók.
Az idén 30 éves Unokák és Nagyszülők Hangversenyeire az általános iskolás korú gyerekek (7–14 éves korig) nagyszüleik kíséretében érkeznek. A zene megértését szakértő műsorvezető is segíti.
A fiatalok
A MÁV Szimfonikus Zenekar az új évadban is folytatja a tehetséggondozást. Bemutatja fiatal szerzők műveit, valamint fellépési lehetőséget biztosít pályakezdő hangszeres szólistáknak és előadóművészeknek. Az új évadban például megismerheti a közönség a korosztályában minden hazai zongoraversenyt megnyert, mindössze 12 éves Váray Domonkost, továbbá Nagy Sándor József és Sütő Illés csellistákat, akik a MÁV Szimfonikus Zenekar csellóművészének, Dávid Krisztinának a növendékei, valamint bemutatkoznak majd a zenekar szólistáiként Sólyomi Pál klarinétművész növendékei, Takács Rebeka és Herr Benedek is. Találkozhatnak a hangversenyeken olyan feltörekvő karmestertehetségekkel is, mint Teremi Dárius, és a szintén ígéretes dirigensi jövő előtt álló, Bécsben élő Sugár Nátán.
A MÁV Szimfonikus Zenekar workshopokat és mesterkurzusokat is szervez neves karmesterek és szólisták vezetésével. Idén 10. alkalommal kerül sor a Nemzetközi Jorma Panula Karmesterkurzusra, amelyre a világ minden tájáról jelentkeznek a fiatal karmesterek. Az eseményre augusztus 21–26. között kerül sor, mely nyilvános gálakoncerttel ér véget.
A zenekar rendszeresen közreműködik a Liszt Ferenc Zeneakadémia végzős opera- és karmesteri diploma hangversenyein, továbbá Szenthelyi Miklós hegedűművész növendékeinek koncertjein is.
Az együttessel olyan koncerthelyszíneken találkozhat a közönség 2024 szeptemberétől, mint a Müpa, a Zeneakadémia, a Festetics Palota. A rendszeres hangversenyek további helyszínei a Magyar Nemzeti Múzeum Díszterme, az Eötvös10, a Budapest Jazz Club és a MÁV Szimfonikus Zenekar székháza.