ők tudják mi a szerelem.jpg

Bombabiztos vígjátékokat és nagy hazatérést is ígér a Vidor Fesztivál

Csaknem kéttucatnyi színházi előadás, irodalmi és zenés est várja a nézőket az augusztus 22. és augusztus 30. között zajló nyíregyházi Vidor Fesztiválon. A Karinthy Színház három produkcióval is indul a versenyprogramban, és újra magyar közönség előtt lép fel Kanadába szakadt egykori kedvencünk.

Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpad

A fesztivál nyitó napján a Karinthy Színház produkciója látható, Karinthy Frigyes egyfelvonásos színművét A bűvös szék című vígjátékot adják elő. A továbbiakban az Örkény István Színház művészei Jean-Luc Lagarce A várományos című darabját mutatják be, Feydeau: A Hülyéje című vígjátékkal jön a Győri Nemzeti Színház. A Játékszín Steven Moffat Rém rendes vendég című darabjával, a Thália Színház és a Nézőművészeti Kft. közös produkciója pedig Örkény István Tóték című klasszikusával áll a fesztiválközönség elé.

A Karinthy Színház másik versenyprodukciója egy romantikus, élő zenekaros musical.  Jason Robert Brown Volt öt évünk című zenés darabját viszi színre Dallos Bogi és Puskás Peti. A Nemzeti Színház repertoárjából Hubay Miklós Ők tudják, mi a szerelem című darabját láthatják a nyíregyházi nézők a nagyszínpadon.  

Az Orlai Produkciós Iroda Woody Allen Brooklyni mese című alkotását mutatja be, amelyet a világon elsőként Magyarországon adtak elő. A darab világpremierjét 2024. október 4-én tartották a Belvárosi Színházban.

A Vidor nagyszínpadi előadásait a Szolnoki Szigligeti Színház zárja Ray Cooney Család ellen nincs orvosság című darabjával.

Krúdy Kamara

Václav Havel Audiencia című darabját a Pécsi Nemzeti Színház viszi Nyíregyházára, ugyanitt látható majd a Rózsavölgyi Szalon produkciója, Őze Áron, Jon Lonoff kamaradarabja, a Centiről centire és Botos Éva zenés standupja a 80-as évekről, a Slágerlista válltöméssel. Itt is jelen lesz a Karinthy Színház Sam Steiner Lemons Lemons Lemons Lemons Lemons című darabjával. A Roletti, avagy Jakab és János legendás barátsága című előadást a TÁP Színház révén láthatja a kamara közönsége.

Rózsakert Szabadtéri Színpad

Szabad ég alatt láthatja a Vidor közönsége Thomas Vinterberg és Tobias Lindholm  Még egy kört mindenkinek című részeges darabját az Orlai Produkciós Iroda jóvoltából. A Turay Ida Színház Noël Coward Mindenki engem akar! című merész vígjátékával utazik a fesztiválra. Az utolsó napon a Játékszín produkcióját élvezheti a közönség, augusztus 31-én Masayuki Suo Hölgyválasz című darabját adják elő. A történet kultikus filmváltozatában Richard Gere nyűgözte le világot.

Szabados Mihály Koltai Róberttel a Sose halunk meg című 1993-as filmklasszikusban.
Szabados Mihály Koltai Róberttel a Sose halunk meg című 1993-as filmklasszikusban

A gazdag programban szerepel a Cicikrisztus című, Nick Hornby regényből készült monodráma és a felvidéki EF-ESZ-TÉ (Független Színművészek Társulata) Három és fél nővér című előadása is. Badár Sándor és Szőke András Féltestvérek címmel „bemesélnek”, a Jókai és a nők produkció címe pedig önmagáért beszél. Szabados Mihály, akit Koltai Róbert Sose halunk meg című csodálatos filmjében zártak a szívükbe a magyar nézők, egyenesen Torontóból repül Nyíregyházára, hogy előadja a C, mint Cyrano című estjét. A közönség élvezheti Pataki Szilvia előadói tehetségét a Mindig az a perc… „Karády kalapja” – Jazz Storyban. Maros András Rugós katica című darabja pedig felolvasószínházi előadásban hangzik el.

Részletes program és jegyek itt is elérhetőek. 

Ez is érdekelheti

Örkény groteszk diktatúrája ma is aktuális

Szívszorítóan kacagtató előadás lett a Tóték a Thália Színházban. Örkény István drámája csaknem hatvan évvel az ősbemutató után is érvényes.

A Rém rendes vendégre készül a Játékszín

A Magyarországon először látható darabot Hernádi Judit, Horváth Lili és Nagy Sándor főszereplésével tűzik műsorra április 6-án Cseke Péter rendezésében.

Dallos Bogi és Puskás Péter is főszerepet játszik a Karinthy Színházban

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színházzal közös produkcióval kezd szeptemberben a Karinthy Színház. Lesz musicalbemutató, Sirály és kortárs orosz komédia is.

Életre szóló döntések – Ők tudják, mi a szerelem a Nemzeti Színházban

Létezhet-e örök szerelem? Érdemes-e feláldoznunk a biztonságos életet egy mindent elsöprő érzelemért? És mit bánunk meg utólag, érett fejjel? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket feszeget Hubay Miklós darabja, amelyet Udvaros Dorottya és Blaskó Péter szereplésével mutattak be a Nemzeti Színházban.