Sorra jelentkeznek be a sztárok a Bujtor Filmfesztiválra

Program

Gazdag filmkínálat mellett ismert színészek, rendezők és producerek is jelen lesznek az augusztus 22-én induló keszthelyi Bujtor István Filmfesztiválon. Az Ötvös Csöpi-filmrajongók örömére valódi legendák érkeznek a vörös szőnyeghez, de az elmúlt két év szórakoztató és izgalmas filmjeinek alkotóiból sem lesz hiány. A Bujtor-filmek mellett 64 versenyfilmes alkotást nézhet meg a Balaton Színházban a közönség négy nap alatt.

Fotó forrása: Bujtor István Filmfesztivál
Fotó forrása: Bujtor István Filmfesztivál

Az idén már Keszthelyen jelentkező filmfesztivál erős filmes kínálattal jelentkezik, és a filmek mindegyike közönségtalálkozóval, pódiumbeszélgetésekkel együtt nézhető. Láthatóak majd a Bujtor István főszereplésével készült Ötvös Csöpi-filmek: A Pogány Madonna, a Csak semmi pánik, Az elvarázsolt dollár és a Hamis a baba, amelyek vetítése előtt esténként L. Dézsi Zoltán újságíró, a Buj-tour csapat tagja beszélget a fesztivál díszvendégeivel, Kern Andrással, Gundel Takács Gáborral, Frenreisz Károllyal és Piroch Gáborral. Piroch, a világszerte ismert kaszkadőr önéletrajzi ihletésű filmjével a versenyprogramban is jelen lesz.

Találkozhatnak a rajongók Koltai Róberttel, aki két éve vette át a Bujtor-életműdíjat. Most nemcsak ebben a minőségében van jelen, Piroch Gáborhoz hasonlóan az új filmjének bemutatóján is ott lesz. A Gaál Ildikó és Surányi András által rendezett Meghalni bárki tud című játékfilm kapcsán színésztársa, Elek Ferenc is elkíséri.

Koltai Róbert 2022-ben átveszi a Bujtor-életműdíjat Ferenczi Gábor zsűrielnöktől. Fotó forrása: Bujtor István Filmfesztivál
Koltai Róbert 2022-ben átveszi a Bujtor-életműdíjat Ferenczi Gábor zsűrielnöktől. Fotó forrása: Bujtor István Filmfesztivál

Ott lesznek a filmfesztiválon Tordai Teri, Törőcsik Franciska és Csobot Adél, a Cicaverzum című vígjáték szereplői. A filmben a harmincéves Fáni (Törőcsik Franciska) menekül a szerelemtől, mert ha megtetszik neki egy férfi, azonnal a halálát vizionálja. A filmben egyébként Udvaros Dorottya, Alföldi Róbert és Kiss Tibi is játszik.

A tervek szerint érkezik Reviczky Gábor és Szalóczy Pál, aki a trianoni békediktátum részleteit játékfilmes eszközökkel feldolgozó dokumentum, a Carte Rouge Apponyi grófjának hangja mellett a film forgatókönyvírójaként is bemutatkozik.

Fotó forrása: Bujtor István Filmfeztivál
Fotó forrása: Bujtor István Filmfesztivál

A dokumentumfilmesek közt vesz részt a fesztiválon a Bujtor-díjjal rendelkező Poroszka Magyar Zsolt a méhekről szóló újabb természetfilmjével, Hajduk Márta rendező, forgatókönyvíró a Rokonom, Petőfi című filmmel, és jelen lesznek a Café Marylin szereplői, Sciviero Seany, Király Attila és Kőrösi István színművészek is.

Találkozhatnak a nézők Chilton Flórával, aki az Északi Támpont Egyesülettel egy közös játékfilmet s egy dokumentumfilmet jegyez. A Széllel szemben című filmben egy tizennégy éves ikerpár történetét meséli el, akik elszöknek a gyermekotthonból, és elindulnak haza régen látott édesanyjukhoz. A film a Magyar Mozgókép Fesztiválon a legjobb kisjátékfilm kategóriában győzött. Másik filmjük, a My back story egy visszahúzódó, 15 éves lány megrázó története, aki négy éve gerincferdüléssel küzd. Állapota olyan súlyossá válik, hogy már nem marad más lehetőség a gyógyulására, csupán a rettegett operáció, amelynek lehetséges következményei közé tartozik a bénulás, sőt a halál is. A szülőknek mindezek tudatában kell a végső döntést meghozniuk.

Jön a Dub Hard Keményre hangolva című fikciós alkotás, mások mellett Baki Dániel, Ember Márk, Egri Márta és Kautzky Armand főszereplésével. Látható lesz a Kék róka is, amely bővelkedik a nagy szereplőkben: Száraz Dénes, Zsigmond Emőke, Schmied Zoltán, Kovács Panka, Fekete Ernő, Bánovits Vivianne és Sodró Eliza alakításai hitelesítik a filmet, amelyben – Herczeg Ferenc történetét feldolgozva – egy sármos dzsesszklub-tulajdonos két régi barátja házasságát igyekszik feldúlni.

Látható a kínálatban a Hat hét című film, amely sorra nyeri a filmszakmai díjakat. A történet szerint Zsófi egy érettségi előtt álló, nehéz anyagi körülmények között élő tinédzser, aki későn veszi észre terhességét, ezért úgy dönt, örökbe adja kislányát egy hosszú évek óta várakozó párnak, ugyanakkor a szülés után elbizonytalanodik. és mindössze hat hét áll rendelkezésére, hogy végleges döntést hozzon.

Komoly animációs alkotások és versfilmek is várják a filmek szerelmeseit a Bujtor Filmfesztivál versenyfilmes programjában. Megnézheti a publikum Bereményi Géza és Gauder Áron forgatókönyvéből, Baumgartner Zsolt animációjával készült Kojot négy lelke című, nemzetközi filmes díjakat is besöpört animációs nagyfilmjét. A versfilmek között más szerzők mellett Petőfi Sándor, József Attila, Juhász Gyula, Reményik Sándor és Tisza Kata művei is láthatók.

Fotó forrása: Bujtor István Filmfesztivál
Fotó forrása: Bujtor István Filmfesztivál

A filmek között az alkotókkal Alapi Tóth Zoltán rendező és Király Erika újságíró, előadóművész beszélget. A vetítési programba bekerült alkotásokat párhuzamosan vetítik a Balaton Színházban. Az egyik terem a Bujtor Mozi, a másik a Latinovits Mozi nevet viseli a fesztivál ideje alatt, ahol a zsűritagok, Ferenczi Gábor rendező, Stork Natasa színművész, Lutter Imre producer, előadóművész, Wiegmann Alfréd és Kalász József rendezők, illetve Bunyik Béla producer is jelen lesznek és konzultálnak a filmesekkel.

A Bujtor István Filmfesztivál A nagy csinnadratta című vörös szőnyeges megnyitóval veszi kezdetét augusztus 22-én 17.00 órakor. 23-án, 24-én és 25-én folyamatosan mennek a vetítések, a publikum a Csöpi-filmek kivételével minden alkotást és beszélgetést ingyenesen látogathat. A Bujtor-díjak átadása augusztus 25-én 17.00 órakor lesz a Balaton Színházban, ünnepi ceremónia kíséretében és a Bujtor család jelenlétében.

Bujtor István Filmfesztivál, augusztus 22-25. Keszthely, Balaton Színház. A hivatalos versenyprogram filmjeit és a vetítési programot, valamint a koncertek, kiállítások, gasztronómiai és veterán autós programok mindegyikét a filmfesztivál oldalán találják meg az érdeklődők.