A görög mitológia több mint 2700 éves történetei nemcsak a problémamegoldás és az erkölcsi reflexió terén hordoznak időtálló tanulságokat, hanem évszázadokon át formálták társadalmunkat, kulturális normáinkat és hagyományainkat. A mítoszok inspirálta, ikonikus klasszikus zenei repertoárdarabok gyakran figyelmen kívül hagyták a nimfák nézőpontját, ezt a hiányt igyekszik betölteni a mű. A versenymű gondolati hátteréről és megírásáról Christian Mason zeneszerző és Győri Noémi fuvolaművész mesélnek egy rövid angol nyelvű interjúban, amely itt érhető el.
„Egy új versenymű vágya Claude Debussy fuvolazenéje iránti szenvedélyemből fakadt, valamint abból a szándékomból, hogy reflektorfénybe állítsam a görög mitológia nimfáinak karakterét és kifejezőerejét. Érzéseiket a történelem során gyakran figyelmen kívül hagyták, így gondolatviláguk és személyiségük Debussy Syrinx vagy Egy faun délutánja című műveit inspiráló mitológiai történetekben is háttérbe szorul” – meséli Noémi.
„Debussy meghatározó műveit évtizedek óta játszva egyre erősebb és megállíthatatlanabb vágy ébredt bennem, hogy új, friss és tágas teret teremtsek egy nimfa világának – a saját hangszerem, a fuvola hangján keresztül. Amikor 2022-ben Daniel Weissmanntól (az Orchestre Philharmonique Royal de Liège korábbi ügyvezető igazgatójától) felkérést kaptam egy új versenymű megrendelésére és előadására, azonnal tudtam, hogy Christian Masonnal kell együtt dolgoznom ezen a nagyszabású és számomra mélyen jelentőségteljes vállalkozáson. Több mint egy évtizede ismertem Christian egyedi, erőteljes és atmoszferikus zenéjét, és azt is tudtam, hogy korábban még nem komponált versenyművet – ez pedig még izgalmasabbá tette az együttműködés lehetőségét, mert biztos voltam benne, hogy páratlan, kivételes darabot fog alkotni.”
A Thaleia név gyökere a görög thállein szó, amely virágzást, zöldellést jelent, és amely egyben az elemi energia szimbóluma is.
„A természet termékenysége és az egységből születő sokféleség gondolata évek óta foglalkoztat, így Thaleia és ikreinek történetéhez azonnal és természetesen tudtam kapcsolódni” – mondja Christian Mason. „A versenyműben a szólista egy sajátos, kifejező hangzásvilágot teremt fuvoláján és piccolóján, miközben minden tételben újabb és újabb hangszeres kapcsolatok szövődnek. Ezek közül különösen fontos – főként a második tételben – a zenekari piccolo, a brácsa (vagy brácsák) és a hárfa, melynek néhány húrja át van hangolva. Ezek a hangszeres kapcsolódások lehetőséget adnak kamarazenei pillanatokra egy nagyzenekari környezetben. A zenekari textúrákat ismétlődő elemek változó ciklusai határozzák meg: nincs két teljesen azonos pillanat. A felszínen a dallam folyamatosan áramlik előre, gyakran összetett kánoni szövetekké burjánozva, szorosan összekapcsolva az egyes hangszerek interakcióit. Ezekkel az eszközökkel igyekeztem kiemelni a darabot inspiráló, zenei dimenzión túli gondolatokat, kapcsolatokat.”
Bár maga a zenei anyag nem, de a hangszerelés Debussy Egy faun délutánja (1892–94) című művét idézi, a kadencia pedig finoman utal a Syrinxre (1913), tisztelegve ezzel a szólódarab előtt, amely a huszadik század elején a fuvola útját forradalmian új szerepek felé nyitotta meg. Az első tétel Mason Lost in the Horizon (2022) című művéből nőtt ki, amelyet szóló piccolóra és előre rögzített többszólamú basszusfuvola anyagra komponált a Royal Academy of Music bicentenáriumára, és amelyet mentora, Harrison Birtwistle (1934–2022) emlékének ajánlott, míg a teljes versenyművel az életében jelen lévő sok fuvolás, azok családjai, valamint saját rokonai és barátai előtt tiszteleg.
