Győri Noémi
Budapestre vonzza a világ legjobb ifjú muzsikusait a VII. MiraTone
Augusztus 24. és 31. között ismét Budapest lesz a klasszikus zenei élet középpontja: ezen a hétvégén indul a MiraTone Fesztivál és Akadémia, amely hetedik alkalommal várja a közönséget és a fiatal tehetségeket. A rendezvény, amely az elmúlt években a régió egyik leginspirálóbb és legjelentősebb zenei eseményévé vált, idén rekordot dönt.
Mesekoncerttel és virágcserép-muzsikával ünnepel a Fesztivál Akadémia Budapest
Idén tízéves a Kokas Katalin és Kelemen Barnabás hegedűművész-házaspár által alapított Fesztivál Akadémia Budapest. A Zeneakadémia Nagytermében június 14-én elhangzó Mese – nem csak gyerekeknek című ünnepi koncerten 27 művész lép színpadra, és a több mint húszféle hangszer mellett megszólalnak olyan szokatlan eszközök is, mint újságpapír, virágcserép.
Ezt a fuvolaversenyt a mellőzött nimfáknak ajánlják
Christian Mason nagyszabású, új fuvolaversenye a mitológiai nimfa, Thaleia és ikergyermekeinek történetén keresztül a női termékenység elemi minőségeit igyekszik megragadni. Mason zenéje a fuvolarepertoár hagyományainak tágítására törekszik, teret adva egy, a történelem során sokszor háttérbe szorított női alak kifejezőerejének.
Kamarazene és Röhrig Géza a Zeneakadémián
Győri Noémi fuvolaművész és Balog József zongoraművész közös koncertje a gyökereinket kutatja február 19-én a Zeneakadémián.
Budapestre hozza a kamarazene élvonalát Miranda Liu fesztiválja
Augusztus végén kezdődik a VI. MiraTone Fesztivál és Akadémia 2024. Miranda Liu amerikai hegedűművésznő hat évvel ezelőtt indította el programsorozatát, mely a kamarazenét és annak leghitelesebb bemutatását, valamint a tehetségek felkarolását szolgálja.
Női hangok a fuvolán
Vasárnap a Magyar Zene Házában Weinberg 1. fuvolaversenyét mutatja be Győri Noémi. Az Egyesült Királyságban élő és tanító fuvolaművész ebben az évadban is számos izgalmas projektben vesz részt szólistaként, néhányat a budapesti közönség is hallhat. De vajon milyen egy görög mítosz ihlette történet női szemmel? – erről is szót ejtettünk.
Pannonhalmát belakja az emberi hang
„Az ember addig tisztogassa a lelkét, míg az énekelni nem kezd” – írja Arvo Pärt észt zeneszerző. Mindkettőre bőséggel nyílik alkalom az Arcus Temporum pannonhalmi fesztiválon. Győri Noémi fuvolaművésszel és férjével, Madaras Gergely karmesterrel, fuvolaművésszel beszélgettünk.
Művészeti és lelki zarándoklat téren és időn át Pannonhalmán
A Pannonhalmi Főapátság évente szervezi az Arcus Temporum Művészeti Fesztivált, idén augusztus 25. és 27. között. A fesztivál művészeti ágai – a zene, az irodalom, a képzőművészet és a spiritualitás – a monostor éves választott témájára összpontosítanak, kortárs és klasszikus művekből merítenek.
„Színpadra lépni mindig kockázat” – Interjú Győri Noémi fuvolaművésszel
Győri Noémi egyetlen szóval jellemezve szupernő. Szakmailag, emberileg és anyaként egyaránt a csúcson teljesít. Nem mellesleg gyönyörű, intelligens, és olyan kisugárzása van, hogy az ujja köré csavarja a hallgatóságát, legyen szó koncertekről, tanításról vagy hétköznapi beszélgetésről. Biztos pont és katalizátor egyszerre, aki tele energiával veti bele magát a fuvolaművészet legkülönfélébb szegmenseibe.
Kamarazene karnyújtásnyira
Priya Mitchell nemzetközi hírű hegedűművésznő, Csillagh Katalin zongoraművész és Győri Noémi fuvolaművész különleges koncertet ad a Zeneakadémia Solti Termében május 3-án a Kamarazene karnyújtásnyira sorozat keretében. A három művész a kamarazene különlegességeiből szólaltat meg egy csokorra valót a 20. századra fókuszálva.